Istent keresni annyi, mint túlszárnyalni az embert
Lebilincselő, de ugyanakkor nehezen is követhető a modern filozófia, amint fáradságosan utat tör Istenhez, az örökhöz. Eközben pedig igen gyakran a tagadásból indul ki. Ez
Lebilincselő, de ugyanakkor nehezen is követhető a modern filozófia, amint fáradságosan utat tör Istenhez, az örökhöz. Eközben pedig igen gyakran a tagadásból indul ki. Ez
Egy ajándékbolt kirakatában van egy bekötött szemű női alak, aki bal kezében mérleget tart, jobbjával pedig kardot fog. Egyetlen turista sincs tudatában a női figura
Az emberiség fejlődésének a célja áttörés és megszabadulás, de hová és miért? A téridőbonyodalmaink lényegébe való belátás egy valóban hatalmas megszabadító folyamat első lépése. A
Most Hermész kilencedik könyvén szeretnénk elgondolkozni, mely azt fejtegeti, hogy a valóban létezőből abszolút semmi sem mehet veszendőbe, tehát valójában a halál egy agyrém, melyet
Mindenütt azt hirdetik, hogy az egész emberiség egy hatalmas, kozmikus történés kezdeti szakaszának elején áll. Az emberiség a maga sokféleségében, és különböző fejlődési útjain mintegy
Az élet mindig egy önmagunkba történő utazás. Egy kaland, mert mindig váratlan, szokatlan és gyakran nem kívánt dolgokkal szembesít minket – olyan kihívásokkal, amit csak
Gyakrabban megmutatkozott, hogy sok tanuló nehezen tudja elképzelni a mikrokozmoszt, ezért nem tudja megérteni sem. A mikrokozmosz örökkévalósági lény, de elromlott és meg van gyalázva.
Van Helmont XVI. századi alkimista írja, hogy a vért a mikrokozmosz tükrének tekinti, amelyben mindaz kifejeződik, ami a mikrokozmoszban jelen van. Ilyen értelemben a vér
Mi az igazság? Vajon rábukkanunk-e valaha? Bizonyos dolgok minden embernek mást jelentenek, néha még ugyanannak a személynek is egy másik időpontban. Akkor hát mi az
Nemrégiben nyilvános előadásokat tartottak Barcelonában a hermetikus eszmekincsről, melyeken sok egyetemi hallgató is részt vett. Az egyik előadó arról beszélt, hogy az ember csak egy