A nemtudásban maradva – Interjú Merlijn Twaalfhoven kulturális impresszárióval és zeneszerzővel

Merlijn Twaalfhoven nem csak a zene minden válfajával foglalkozik, hanem nagyon szeretne valamit adni is az emberiségnek. Néhány évvel ezelőtt zenei küldetésre indult a saját kompozícióival, hogy maradandó élményt nyújtson az embereknek és sokszor színházon kívül is összehozza őket. Mivel néhány éve már nem a művészet végeredménye, hanem maga a teremtő folyamat érdekli. Merlijn lelkesen, gyorsan és nagyon szenvedélyesen beszél. Nemcsak érdekesnek tart sok mindent, hanem sok olyasmit is lát, aminek másképp kellene lennie.

A LOGON 2020/3. holland kiadása nagyrészt a tanulás sokféle szempontjával és mélységével foglalkozik. Ön sokat tanult, hangszeres zenét a konzervatóriumban, zeneszerzést, de különféle zenei stílusokat és zeneművészetet is az egyetemen. Most pedig küldetést is teljesít, át akar adni valamit másoknak. Mit jelent az ön számára a tanulás?

ZOONO - A fertőtlenítés új technológiája


Hogy őszinte legyek, a „tanulás” szót nem túl gyakran használom. Sokkal inkább felfogásról szeretek beszélni. Sokat gondolkodok azon, hogy vajon hogyan győződhetünk meg arról, hogy jól, tisztán fogjuk-e fel a dolgokat. Persze olyasmi, hogy objektív megfigyelés nem létezik, de meg tudjuk teremteni a feltételeit annak, hogy a megfigyelésünk a lehető legnyíltabb legyen. Például jó, ha nem vagyunk ittasak, vagy nem állunk bizonyos szerek hatása alatt, vagy ehhez hasonló, de a kismértékű mérgezésnek is sokféle formája létezik, például hírek fogyasztása, fölösleges üzenetekre való reagálás vagy mindenről való véleménynyilvánítás.

Gondolkodásom 26 éves koromban paradigmaváltáson ment át, amikor Japánban voltam. Mi itt nyugaton gyakran a jó és a rossz, a magasabb és az alacsonyabb értelmében gondolkodunk. Mindent beskatulyázunk és erkölcsi töltéssel látunk el. Japánban egész más a helyzet. Ott úgy látják a világot, hogy minden, amit az ember maga körül lát, lélekkel rendelkezik (animizmus).

Vannak közvetítő erők, melyek, hogy úgy mondjam, adnak és elvesznek, és az ember megpróbál harmóniában állni ezekkel az erőkkel, elfogadni azt, ami van. Például ha az ember házat épít, köszönetet mond, és bocsánatot kér az erdő szellemétől, amiért kivágta a fát, de ugyanakkor az épülő ház szellemét is szolgálja. Nagyon szép dolog az, hogy ott az ember egész nap teázik, de a teázásnak is megvan a szertartása, ahogy a nap során átélt minden tapasztalatban valami szent dolog is rejtőzik, ha az ember valóban jó megfigyelő. Ez a japán hagyomány egy teljesen másfajta látásmódra és észlelésre tett nyitottá engem.

A tanulás tehát számomra nyitott megfigyelés.

Hogyan képes az ember megtenni ezt, megnyílni? Mi szükséges hozzá?

Sok dolog van, ami megnehezítheti vagy előmozdíthatja a nyitott érzékelést. Ott van például az idő kérdése. Képes vagy-e a mostban élni? Mert amikor a múltban vagy a jövőben van az ember, akkor nem tud nyíltan érzékelni, nincsenek jelen sem a gondolatai, sem az érzékei, sem a tudata. Egyfajta szemellenzője van, mint a fuvaroslónak, ami csak bizonyos dolgokat lát, másokat viszont nem. Aztán ott van a tér kérdése. Hajlamosak vagyunk teljesen megtölteni világunkat elképzelésekkel, dolgokkal, bizonyosságokkal.

Mindennek olyan hatékonynak kell lennie, amennyire csak lehet és amit az ember csinál, annak az uralkodó erkölcsi felfogás szerint hasznosnak kell lennie. Úgy gondolom, fontos olyan teret teremteni, amit nem színeznek be az ember által már meghatározott dolgok, teret a nem tudás számára. Ha valóban képes az ember nyíltan érzékelni, akkor olyan dolgokat is láthat, ami meglepő a számára. Váratlan dolgokat, melyek megérintenek. Ilyenkor tanul az ember.

Másrészt olykor rendkívül hasznos az, ha leegyszerűsítjük a világunkat funkciókra és jelképekre, hogy hatékonyak és céltudatosak lehessünk. Van egy történet, ami népszerűvé vált a családunkban amikor gyerek voltam: »Útkereszteződéshez érünk és a lámpa pirosat mutat. Hú, milyen szép szín a piros. Azután meglátjuk a zöldet. Hú, ez a zöld is egy szép szín. Azután meglátjuk a sárgát. Igen, ez egy különleges szín. Azután megint pirosat látunk. Na jó, most már kezd unalmassá válni, gyerünk tovább.« Amint látja, meglehetősen kényelmes dolog célra irányultnak lenni, és címkék szerint reagálni a környezetünkre. A tanulás azonban leginkább a várakozás pillanataiban történik, a jelenlegi időszak is ezt mutatja. A várakozás pillanatában az ember minden új dologra nyitott, amit a környezete mutatni akar neki.

Ön szerint mit kell megtanulnunk nekünk embereknek?

A világ bonyolulttá vált. A múltban az ember tudta, hogy mi akar lenni, csak rá kellett néznie a szüleire és tudta, hogy milyen foglalkozást szeretne választani. Azokra a dolgokra, amiket nem tudtak megmagyarázni, ott volt a vallás, ami biztonságot adott a betegségek és a halál idején. Manapság azonban bármivé válhat az ember, legalábbis egy időre. S a vallás többé már nem magától értetődő. Az a biztonság, amit az emberek a vallástól vártak, elévült, de ez nem jelenti azt, hogy nincs szükségük többé biztonságra.

A fogyasztás egy olyan kapaszkodó, ami nagyon észszerű módon fejlődött  az elmúlt pár száz évben azáltal, hogy minden dologhoz értéket rendelt. Így aztán amikor az ember megveszi az adott terméket, akkor a szerint ragaszkodik hozzá, hogy ki az illető, vagy ki akar lenni. S a szezon változásával az embernek ezt meg kell újítania. Ez megóv minket a nem tudás kényelmetlenségétől. Mindannyian látjuk azonban, hogy földünk nem képes ezt elviselni. És e miatt jogosan érezzük kényelmetlenül magunkat.
Hol van tehát a fogódzkodó és milyen fogódzóra van szükségünk? Fiatalkoromban és kölyökként rózsakeresztesek között életem, ahol mindig a keresőkről folyt a szó.

Ezt egy olyan fázisnak látom, amikor az emberek elhatárolják magukat egy olyan megrészegült állapottól, mint amilyen a fogyasztás. S ebben van valamiféle ellentmondás. Az embernek biztonságban kell lennie ahhoz, hogy bizonyos kérdéseket feltegyen. Tehát ahhoz, hogy elkezdjünk kételkedni, kell hogy legyenek bizonyosságaink. Például egy olyan társadalmi környezet, ahol az emberek megértik, hogy kérdéseim és kétségeim vannak. Manapság, a mai korban lehetőségünk van arra, hogy keresők legyünk, hogy a saját valóságunkat keressük. De ez azzal kezdődik, hogy az ember a nem tudásban marad.

Azt mondja: „Maradjunk a nem tudásban”. Ez az amivel éppen most foglalkozik? A „bizonytalanság szakértelme”?

Igen, hogy az ember jól érezze magát akkor is, ha nincs kapaszkodója. A művészek jól tudják ezt, mert üres vászonnal kezdik és a semmiből hoznak létre valamit. Amikor például zeneszerzőnek vallottam magam, egyre kevésbé foglalkoztam a végeredménnyel. Természetesen a hegedülés örömet jelent nekem, de a keresés és kutatás még értékesebb a számomra. Hogyan fogadja a környezetem azt, amit csinálok, mi a következő lépés? Ez a bizonytalanság elfogadása. Ez valójában se nem hatékony se nem hasznos. A művészet egyszerűen csak „történés”.

Ezért tartom szégyenletesnek azt, hogy az elmúlt körülbelül másfél évszázad során a művészet a gazdaság részévé vált, ahol hasznosnak kell lennie, a művésznek pedig tudással rendelkező szakembernek kell lennie. Én a mindenkiben jelenlévő művész számára kötelezem el magam. Ez a „művészi gondolkodás” segíthet mindenkit a problémák megoldásában és a kapaszkodók nélküli életben. Ha a jelenlegi válság megtanított minket valamire, akkor az az, hogy a jövőt nem lehet meghatározni. Szóval hogyan tovább?

Hogyan juthatunk hozzá ehhez a művészi gondolkodáshoz?

Ezt nem lehet könyvből megtanulni. Vannak bizonyos körülmények, például, ha valaki nyitott és hagyja, hogy meglepetések érjék. Vagy enged a szépségnek, ezt fontos körülménynek tartom ahhoz, hogy az ember kapcsolódjon valamihez. Számomra nagyon logikus, hogy az ego az ember útjában áll, de nekem mindig azzal volt problémám amit néha úgy neveznek: a világtól való elfordulás. Mert pontosan ez motivál: emberekkel találkozni, mindennel és mindenkivel kapcsolatba kerülni, látni a világ szépségét a felszín alatt. Ha a másokkal való találkozás során szoros kötődést érez az ember, akkor úgy gondolom, hogy ez az ego számára támadást jelent.

Akkor elcsodálkozik a világ bonyolultságán, mások keresésén és küzdelmén, mert felismeri a félelmeiket és a bizonytalanságaikat is. A birtoklás, illetve anyagiasság félelme ilyenkor viszonylagossá válik. Ezt tapasztaltam például akkor, amikor zeneszerzőként és zenészként menekülttáborokban dolgoztam. Úgy gondoltam, hogy ez egy egészen más kultúra, nagyon különbözünk egymástól. De a zenében oly sok dolgot meg tudtunk osztani, az érzelmeink, érzéseink mind annyira felismerhetőek voltak. Aztán
eltávolodtam a személyiségemtől és megéreztem az összefüggést.

Az egységet.

Arra a paradoxonra gondolok, hogy a másokkal való kapcsolat során el tudom engedni az énemet. Szóval a művészi gondolkodás feltétele szerintem az, hogy érezzük az egésszel való kapcsolatot, legyen önbizalmunk és legyen bátorságunk valamit tenni magunktól. Mivel sok mindenen kell változtatni. Ez nem egy passzív folyamat, mert csak a döglött halak lebegnek együtt az áramlattal. A zen irodalomban például az áramlattal való együttmozgás nagyon aktív  magatartást jelent. Az embernek küzdenie kell. Törekednie kell a magasabb értékekre, illetve valamire, amit meg akar tenni, ami sürgős. A kapcsolódáshoz bizalom is járul, és ez bátorságot ad ahhoz, hogy az ember konkrét tetteket hajtson végre. Mint valamiféle lovagmesében.

Valahol egyszer azt nyilatkozta, hogy évszázadokig szeretne élni. Mi az
tehát, amire nagyon vágyik?

Az élet egy nagy csoda, melynek mi csak egy pillanatra vagyunk a részesei. Oly sok lehetőséget látok: sajnos nagyon sok dolog van, amit nem tudok megtenni, országok, ahová nem juthatok el, emberek, akikkel nem találkozhatok. Azt hiszem fontos az, hogy meg tudjuk változtatni a dolgokat, hogy csodálatosabb hellyé varázsoljuk a világot. Ezért szörnyen elkeserítő az, hogy az embernek annyira kevés ideje van erre. Az a tervem, hogy megosztom a művészgondolkodásról való elképzeléseimet és hozzáférhetővé teszem ezt a folyamatot, olyan emberek, például művészek számára, akik számára ez ismerős.

Hogyan lehet megközelíteni az életet ezzel a nyílt, játékos és képzelet-gazdag felfogással? Át akarom adni a világnak ezeket az elveket. Hogy elengedhessük a bezártság érzését. Ezt kéri tőlünk a bolygónk. Nem kell több gazdaságnövekedés, hanem adjunk elsőbbséget azoknak a dolgoknak, melyek építően hatnak számunkra, emberek számára és a bolygónk számára. Az összetartásról van szó, arról, hogyan lépnek kapcsolatba egymással az emberek, hogyan segítik és támogatják egymást, hogyan tanulnak egymástól. Ezek az emberi értékek felszínre kerülnek, különösen most, a korlátozások idején.

Szellemi irányultságú emberként arra gondolok, hogy teret alkothatnánk azzal, ha a fejünkben és a társadalomban lévő zajokat elhallgattatnánk. Nem a mérgező légkörtől, vagy egy jógaóra relaxált pozíciójától, vagy valami hasonlótól való eltávolodásra gondolok. Hanem aktív nem tudásra, felébredésre és éberségre. Akkor megszólal egy hang bennünk. Talán ellentmondásos, de a csendről beszélek. Mert nagyon szeretném annak szentelni magam, hogy felébresszem ezt az emberekben. Tehát a lelassulásról beszélek, de számomra is óriási kihívás az, hogy több békét találjak. Mivel érzem a sürgetést, hogy minél előbb megosszam a felismeréseimet.

 

Kicsoda Merlijn Twaalfhoven?

Merlijn

Merlijn Twaalfhoven (1976) holland zeneszerző, karmester és kulturális impresszárió. Amszterdamban végzett zeneszerzés és mélyhegedű szakon, de zenetörténetet is tanult a leideni egyetemen, valamint népzenetudományt az amszterdami egyetemen.

Merlijn 44 éves és szüntelenül elfoglalt ember, aki sok dolgot művel egyszerre és nem akar választani. Munkájában sokszor fontos szerepet játszik a tér, gyakran a színházon kívül is. Már karrierje elején azzal foglalkozott például, hogy 400 török-ciprusi és görög-ciprusi zenésszel a határ mindkét oldalán lévő tetőkről és erkélyekről adatta elő a „Long Distance Call” (Távoli hívás) című művet. Munkájának témája a csend, találkozás és elszakadás. Néhány éve már nem a művészet végeredményére koncentrál, hanem inkább a folyamatra és arra, amit ő művészi gondolkodásnak nevez. E célból alapította a Turn Klubot. Arra ösztönzi művésztársait, hogy a társadalom szélesebb köreivel osszák meg a gondolataikat és tehetségüket és küzdjenek meg korunk kihívásaival.

Forrás: LOGON média

Képek: https://logon.media/hu, Canva

 

Vannak benned megválaszolatlan kérdések? Találd meg a saját válaszaidat. Segítünk ->> Igneum Szellemi Műhely

Iratkozz fel a Youtube csatornánkra is értékes tartalmakért ->>YouTube