fbpx

A világtojás és Húsvét előestéje…

A VILÁGTOJÁS

A tojás, – és szinonímája a szimbolikában, a barlang, a hegy, – a világteremtés ősi, egyetemes jelképe: ez a keletkezés kozmikus tojása, mely az egyes népek kozmogóniájában ugyanúgy megtalálható, mint később az alkimistáknál.

A kínai mitológiában a kozmikus tojásból kelt ki Pangu (P’an Ku) az első ember. A legenda szerint a teremtés kezdetén az univerzum egy tojás volt, melynek héja feltört, a felső feléből lett az ég, alsó feléből a Föld. Később látni fogjuk, hogy ugyanez a kép megtalálható az orfikus teremtésmítoszban is.

A kozmikus tojás egy másik alapmítoszát a pelaszgok mesélték el a görögöknek: Eurünomé, a Mindenség Anyja tojta azt a Világtojást, melyre Ophión, az óriáskígyó rátekergőzött és kiköltött. Ez a híres orfikus tojás.

“Kháoszból emelkedett ki Eurünomé, a Mindenség istennője, de mivel nem volt hol a lábát megvetnie elválasztotta az eget a tengertől és táncba kezdett. Tánca hevébe szél támadt körülötte, amit elkapott és sodorni kezdett, ebből született meg Ophión, a nagy kígyó. Ophiónnak megtetszett Eurünomé tánca és megtermékenyítette őt. Az istennő galamb alakot öltött és megtojta a Világtojást, amit Ophión keltett ki.

Ebből a tojásból születtek a csillagok, a Nap, a Hold, a bolygók és a föld is teljes valójában hegyekkel, folyókkal, élőlényekkel. Ezután az istennő mozgásba hozta a bolygókat és mindegyiket egy-egy titán felügyelete alá vont.
Megteremtette az első embert Pelaszgot, aki megtanította a többi embernek hogyan kell kunyhót építeni, ruhát varrni és étkezni.”

Az orfikus hagyományokban jól felismerhető a gnosztikus kígyó szimbólum, mely – szintén érdekes módon a kínai kígyó és sárkány képéhez hasonlatosan – teljesen pozitív, ellentétben pl. a bibliai teremtéstörténettel. (Legalábbis abban a bibliai leírásban, amely a kanonizálások során ránk maradt.)

Az orfikus teremtésmítoszokban gyakran jelenik meg a világ születését jelképező világtojás, rajta a négyszer körbetekeredő kígyóval.
A világtojást a végtelen kozmikus tér közepén őrizték, amely minden eljövendő élet csíráját tartalmazta. E tojást a világ-óceán, a kozmikus vizek és az ősanyag, vagyis az anyag gyökere vette körül. Az élet szunnyadó, megfogant csírája a tojás nedvében volt, s az örök élet, a vizek fölött lebegő szellem költötte mindaddig, amíg az élet megnyilvánulásának ideje el nem érkezett.

A világtojásból az új isten, Fánész (Phanes) született meg. Az anyag, amellyel „az önmagától született” teremteni tudott, már adott volt. A tojáshéj alsó feléből a föld teremtetett, a felső feléből pedig a mennybolt és a csillagok. (Mint a kínai teremtészmítoszban, Pangu az első ember létrejöttekor.) Az oltalmazó világkígyó az örökkévalóságot, az istenek idejét és a bölcsességet jelképezi, melyet az ősvíz, vagyis az élet vize őriz. Ezzel rokon szimbólum az ősvizeken úszó, minden eljövendő élet csíráját hordozó hajó vagy bárka.

A gnosztikus orfikus eredetű görög istenség, Fánész (Phanes) a négyszer köré tekeredő kígyóval. A nemzés, teremtés istene. Nevének eredete: görög phainó = “Napvilágra hozom”. További nevei Protogonos (“Elsőszülött”), Ericapaeus (“Erő”) és Metis (“Gondolat”) voltak. Fánészt gyakran azonosították Mithrásszal is, így ezt a képet úgy is megtalálhatjuk, mint a zodiákusban álló Kronosz-Mithrászt.

1951-ben Jung megfestette a Systema mundi című mandalát, amelyen minden a tojásban lévő Fánészra mutat. Ez a motívum ihlette Hermann Hessét (1877-1962) Demian című regénye megírására (1919).”

A kozmikus tojás szimbolikája után végül magának a húsvét ünnepének, pontosabban annak elnevezésének eredetét, a keleti termékenység és szerelem istennők pantheonját, az Istár-Asztarté-Aphrodité-Eastre megfelelelésekre bukkanhatunk.

Természetesen a húsvét az újjászületés, a Feltámadás, a Krisztus-misztérium élő emlékezete, mely után világunkban hatásossá vált a Krisztus világosság ereje.

Melyről C.R.C. alkémiai menyegzője tanúskodik évszázadok óta

Az első nap

Egy este, húsvét előtt, az asztalnál ültem, s szokásom szerint alázatosan imádkozva beszélgettem Teremtőmmel, sok nagy titkon elgondolkozva (amiknek formájában a világosság Atyja az ő fenségét bőségesen megmutatta), és drága húsvéti bárányommal együtt, szívemben kovásztalan, tiszta kenyérkét akartam készíteni, amikor hirtelen olyan rettenetes szél kerekedett, hogy azt hivém, mindjárt szét is veti a hegyet, melybe házacskám volt ásva. Mivel azonban ilyesmit nem az ördög tett velem (holott sokat bántott engem), visszatért a bátorságom, s folytattam az elgondolkozást, amíg – amire nem számítottam – valaki meg nem érintette a hátamat.

Ettől annyira megijedtem, hogy nem mertem hátra nézni sem: bizalmam azonban emberi gyengeségem és a körülmények dacára sem csappant meg. Amint azonban ismételten rángatták a kabátomat, mégis megfordultam. Pompás női alak állt mögöttem. Csupa kékség ruháját, arany csillagok borították, mint az égboltot. A jobb kezében lévő színarany trombitába nevet véstek, amelyet el tudtam olvasni ugyan, de kibeszélését megtiltották. Bal kezében egy csomó, több nyelven írt levelet tartott, amelyeket, ahogyan később megtudtam, minden országban kézbesítenie kellett.

Nagy, szép szárnyai is voltak, melyeket teljesen szemek borítottak. Szárnyra kelve a sasnál is sebesebben tudott repülni. Bizonyára még többet is megfigyelhettem volna rajta. Mivel azonban csak rövid ideig maradt nálam, s én az ijedségtől és csodálkozástól szinte megdermedtem, le kellett mondanom erről. Mert mihelyt megfordultam, levelei között keresgélt, kihúzott egyet, nagy tisztelettel letette asztalomra, majd egyetlen szó nélkül azonnal elment. Mialatt azonban felemelkedett, szép trombitáján olyan erős hangot hallatott, hogy az egész hegy visszhangzott tőle, s én egy negyed óráig a saját szavamat is alig voltam képes meghallani.

Húsvét előestéje – Az elbeszélés húsvét előestéjén kezdődik.

Minden ilyen elbeszélésnek ezzel kell kezdődnie. Ismeretes, hogy húsvét a feltámadás ünnepe. Akkor ünneplik, amikor a Nap belép a tavasz jegyébe. Emiatt a természetújraéledés puszta ténye ünneplésének is vehető. A tél elmúlt, megjött a tavasz. Ezt megünneplik: már évezredek óta. Miért ne! Az ünnepet persze különböző vallásos címkékkel is el lehet látni, mert ha már ünnepelni lehet, akkor ezt meg kell köszönni az isteneknek.

Húsvétot korszakunkban sok egyház ünnepli mindenféle Krisztus feltámadására utaló magyarázattal. Az egyházi ünnepen résztvevő emberek azonban vagy történelmi tényre gondolnak, hogy „réges-régen Krisztus feltámadott a halottaiból”, vagy pedig húsvéti-tojásra, főtt sonkára, „locsolkodásra”, vagy más ilyen népszokásra néznek. Mindenkit meghat egy természetfolyamat, melyet nem lehet elkerülni.

Az alkémiai menyegző bevezetője azonban egészen másra céloz.

Minden ember szüntelenül egy feltámadási ünnep előkészítésével foglalkozik. Mindenki a jövőre készül és a jövőről álmodozik, a saját jövőjéről, tehát puszta dialektikus, társadalmi jövőről. Kénytelenek vagyunk ezt tenni, mert itt vagyunk, ebben a világban, s mivel ez az idő és tér világa, minden embernek naponta készülnie kell a jövőjére. A tegnap most mára változott, a ma pedig néhány óra múlva holnap lesz. Ettől nem szabadulhatunk meg. Ha azonban más sem lenne, csak a téridőrendi világ jövőjére való várakozás, akkor koldusok lennénk.

És C.R.C. nem is erről a mindennapi, dialektikus feltámadásról beszél. Ő az eredeti életben való feltámadásra irányul. Aki így törekszik, annak valóban minden napja „húsvét előestéje”.

Mert ha való ban ilyesmire vágyik, akkor tudja, hogy ez a nap eljön. A dialektikus kívánságoknál viszont az eljövetelt egyáltalán nem lehet mindig remélni: ezért veszekedik annyit a világ.
A mindennapi, természetes és közönséges élet kötelezettségei mellett a szellemi úton járó tanítvány vágyik arra, hogy bemehessen az új életbe, s így ezeknél mindig „húsvét előestéje” van.

Minden tanítvány tudhatja, hogy a rejtélyek temploma hívja őt. Valamint azt is megtudhatja, hogy ennek a felhívásnak egészen személyes jellege lesz.
Arról van tehát szó, hogy ha meghallotta az általános hívást, akkor fel kell készülnie a személyes felhívásra is.

Ezt az előkészület nevezi C.R.C. a „drága húsvéti bárányával együtt szívében a kovásztalan, tiszta kenyérke” elkészítésének.

Ha Ön igazság keresőként valóban ismeri ezt az új, időszerű vágyakozást, ha van Önben ebből valami, akkor tudja, hogy keresés is van, amellyel e vágyakozás kielégítésére törekszik. Minden vágyakozásból előáll a kielégítés, a teljesülés keresése. Akiben tehát megvan ez a magasabb, másféle vágyakozás és így fáradhatatlanul keres, akinél mindig húsvét előestéje van, az szüntelenül drága húsvéti bárányával együtt a kovásztalan, tiszta kis kenyér elkészítésén is fáradozik. Ha pedig ismeri ezt a vágyakozást, és ennek kielégítésére törekszik, akkor fáradozásai során újra meg újra csalódások érik.

A célt nem sikerül azonnal elérni. Ezek a csalódások azonban szükségesek, mert meg kell tanulnia, hogy ezen az úton mi a hasznos és mi a haszontalan. Így tisztul.
A tiszta kenyér, tiszta kalács elkészítése sok haszontalan kísérlet után bizonyos pillanatban hirtelen sikerül. A világosság megérint minket, mint tanítványokat, s elvegyül a dialektikus erőkkel. Ennek következtében mindig erjedési folyamat keletkezik. Azonban az a feladatunk, hogy erjedési folyamat okozása nélkül próbáljunk a világosságerővel új lélek alapú életalapokat lefektetni.

Ha a jelölt kitart fáradozásainál, akkor keresésére és előkészületére, a magasabb vágyakozás következményeire, egyszerre csak válasz jön:
akkora vihar keletkezik, hogy a jelölt nem gondolhat mást, mint hogy „a hegyet, melyben házacskája lapul, a nagy hatalom mindjárt szét is veti”.

E vihar jelentését jól be kell látni. Itt mágneses viharról van szó. Minden ember egy mágneses térből, asztrál erőből él. Itt azért keletkezik „vihar”, mert egy másik mágneses térrel kerülünk kapcsolatba, az kezd befolyásolni minket, melynek sugárzásai viszont megszokott természetünk sugárzásaival teljesen ellentétesek.

Ez rendkívül érdekes, sőt, olykor szorongást keltő tapasztalat. A másik mágneses tér , a világosság hívásának sugárzásait a szívünkkel vesszük fel. Olyan erővel rezegnek és áramlanak át rajtunk, mely pontosan a vérünk és a szándékaink tisztaságának felel meg. Ez nem csak egyszer történik, hanem többször is, ahogyan ez C.R.C. elbeszéléséből is kitűnik: nem új neki. Ezért mondja, hogy már nem fél.

Aki ezt a vihart először éli át életében, az gyakran annyira fél, hogy tiszta vágyakozását elfojtja, vagy visszaszorítja, s így boldogtalan lesz.

Ha azonban tovább fáradozik, akkor az ilyen érintés gyakoribb lesz, majd újra visszahúzódik. Sokszor keletkezik tehát ilyen vihar, majd ismét elül. Ha azonban az új életet kereső ember egyre tisztábban irányul vágyakozása céljára, akkor eljön az a pillanat, amikor a vihar marad, s már nem csillapítható. Az új mágneses tér sugárzásai már nem hagyják el őt. Állandóan körülötte és benne vannak, s átveszik élete vezetését.

Ettől a pillanattól kezdve két mágneses térrel van dolgunk. Az új befolyást nevezik Virgo Luciferának, a világossághordozó szűznek. Mert ha ez az érintés tartós lett, akkor ebből a befolyásból kell az új templomban az új életnek megszületnie.

Mielőtt azonban ez megtörténhet, még sok mindennek kell megvalósulnia. Az alapok azonban megvannak, a lehetőségek adottak,
s az ebbe a templomba való belépést ábrázolják egy meghívó megkapásának. A meghívásnak aztán eleget lehet tenni.

Nos, különböző értelemben minden tanítvány megkapta a meghívót. Tanítványságuk miatt sokan külső meghívót kaptak, mely mégis kapcsolatot jelent.
Sokan tapasztalták az említett vihar erejét: az ilyenek belső meghívót kaptak.

Bárhogyan is történt, aki részt akar venni az új életben, annak erre rövid időn belül fel kell készülnie.

Mert itt az idő!

Kép forrás: lokalkompass.de, wikipedia, yoair.com,
Cikk források: wikipedia, rozsakereszt.hu, fb: Apokriff evangéliumok, CRC Alkémiai Menynegzője