Az elengedés csodája
Szerencsés János
Van egy régi mese egy bizonyos Jánosról, aki a mesterénél töltött tanoncidejéért egy fejnagyságú aranyrögöt kap fizetségként, és miután véget ér a szolgálata, haza akar térni az édesanyjához. Hazafelé az aranyrögöt először elcseréli egy lóra.
A lovat egy tehénre – a tehenet egy disznóra – a disznót egy lúdra – a ludat pedig egy köszörűkőre… A végén a köszörűkövet beleejti a kútba. Ekkor nem ismer többé határokat a szerencséje…
Ki ne ismerné ezt a huncutkás mesét? Mégis ki gondolná, hogy hátterében mély bölcsesség rejlik? Ez Tao bölcsessége, az elengedés csodájának bölcsessége, amelyet itt kevés szóképpel – mint egy napnyugati Lao-Ce – fejeznek ki.
„Szerencsés Jánost” – a látszólag bolondot – olyan embernek lehet látni, aki az igazi emberré válás nagy feladatának szenteli magát.
Mit jelent az, hogy igazi emberré-válás?
Hogyan ábrázolhatnánk az igazi emberré-válás céljának az útját?
Aki a tanítómesterétől fizetségként a világ tapasztalati iskolájában eltöltött tanoncidejéért egy fejnagyságú aranyrögöt kap, nyilvánvalóan jól dolgozott.
Munkaeszközeit – a gondolkodást, az akarást és a cselekedetet – értelmi képességét – okosan használta, hogy munkadarabját, a tudatossá válást a mester megelégedésére készítse el. Egy ilyen ember kiemelkedik a tömegből: szerencséje van.
„Szerencsés János” – ura szerencsés szolgája. Most pedig, hogy Szerencsés Jánost a világ tanítómestere – a sors – a megszerzett tapasztalati kincsével, az aranyröggel elbocsátotta, haza vágyik! Érzi, hogy értékes tapasztalati kincsével megkezdheti hazautazását.
Eddigi tanoncidejéért, melynek a szükséges felkészülési alapot kellett nyújtania ehhez a feladathoz, a mestertől, az emberiségfejlődést irányító kozmikus intelligenciáktól egy „fejnagyságú aranyrögöt” kapott. Ennek révén jól működő egyéniséggel, tökéletes személyiség-eszközzel, erős Énnel rendelkezik.
Tehát, ez az a fizetség, amelyet János földi munkahelyén – sok élet alatt – az anyagi világban szerzett számtalan tapasztalatával megkapott: az „aranyrög” akkora, mint a feje. Ezzel János intelligensen érzékelheti a világot, megkülönböztetheti a jót és a gonoszt, (tényleg meg tudja tenni?), újabb és újabb tapasztalatokat gyűjthet, és szabadon dönthet útja mellett.
Hazatérés
És most, hogy János megkapta az „aranyrögöt”, haza akar térni. Haza akar térni az „Anyjához”, minden létezés ősforrásához, Taohoz. Mert az anyjához való hazatérés az az út, amelyen az igazi emberré válás feladata majd teljesül.
Ezt a bölcsességet ismerte meg végül János a világban szerezett minden tapasztalata után. Igen, tanoncidejének fizetségével – énközpontú értelme aranyrögével – akar az anyag külső világából az istenrend ölébe, az eredet birodalmába visszatérni.
Ezzel az igazi rendeltetése tervének, azaz egy önálló, teremtő, az istentervet teljesítő gondolkodó ember értelmében vett emberré-válásnak szenteli magát. Hiszen most már az „aranyrög”, egy tapasztalatok által megérett egyéniség birtokában van, amellyel szabadon dönthet célja mellett!
János nagyon boldog emiatt! Hazafelé vezető útján persze teljesen váratlan új tapasztalatokat szerez, amelyek az úttal kapcsolatos elképzelésével egyáltalán nincsenek összhangban. Az ember számára az „Anyához – Taohoz – hazavezető úton”, egy tiszta egyéniség „aranyrögére” szert téve, valami tökéletesen új kezdődik.
Mintha nagyon-nagyon régen egy kozmikus hegyről, a szilárd anyag mély völgyébe szállt volna alá, ahol tanoncidejét megszámlálhatatlanul sok tapasztalatot szerezve töltötte, most pedig újra fel akarna mászni a kozmikus hegyre, vissza eredetéhez.
Talán el tudjuk képzelni, hogy egy ilyen „hegymászással” az összes érték az ellenkezőjére vált. Közben az ember teljesen váratlan feladatokkal szembesül.
Mert hát Jánosnak be kell bizonyítania, hogy az „anyag völgyében” töltött tanoncideje alatt megtanulta-e az anyagi élet valóságában szerzett tapasztalataival szemben értelmét, gondolkodását, énjét eléggé próbára is tenni, hogy megismerje az anyag korlátozottságát, az anyag elkerülhetetlen felbomlását, minden dolog törvényszerű végét az okát illetően is.
Miért van felbomlás? Miért van halál? Miért van félelem és szenvedés?
Miért ismétlődik vég nélkül ugyanaz a tananyag?
Szembenézett-e ezzel valaha is? Szerencsés János tanoncidejéért egy fejnagyságú aranyrögöt kapott. Ez azt jelenti, hogy énje valóban meg van áldva értelemmel és tudattal, és képes a világot úgy nézni, ahogyan az van.
Minden szépségével együtt nem egy hétosztályos iskola-e, ahol vég nélkül ismételhetünk – kisegítő-iskola – hatalmas kórház – börtön – csatatér – temető – igen, kísérleti terület, ahol az ember újra meg újra becsapja magát – egy katasztrófa sújtotta táj… és ezzel egyidejűleg természeti csodáktól hemzsegő világ?
Hej, ez feloldhatatlannak tűnő ellentmondás! Ez az ellentétek folytonosan váltakozó játéka!
Mi a mélyebb értelme mindennek?
Nem kell-e emögött egy örök igazságnak működnie, amelyben feloldódik minden ellentét? Szerencsés Jánost, aki mindezt az éntudatával megfontolta, szíve hazahúzza „anyjához”. Ezért lép rá a megfordulás, az isteni eredethez – minden élet anyjához – vezető belső kozmikus hegymászás útjára.
És most megmutatkozik, hogy új útján az aranyrög már hamarosan nyomni kezdi. Megszerzett énjének, számtalan tapasztalattal bíró összetett személyiségének egész súlya, ez a lomha, anyagban gyökerező én-központú értelem, bénítóan hat lépéseire.
Vágyakozó lelke nem halad. Én-központú értelme újra és újra kérdésekkel tartja fel, kétségekkel tokozza be, bűntudattal és szemrehányásokkal gyötri… János felfedezi, hogy a nehéz aranyröggel együtt a célt nem érheti el. Ekkor egy lovas tüzes lovon jön vele szembe.
Dinamikus gondolkodás ereje
A ló János számára a dinamizmus, a mentális energia, az akaraterő és az eszményiség kifejeződése. Egy ilyen lóval biztos, hogy gyorsan célba érne. Ez most egy olyan magasabb elv, amely számára sokkal jobban megfelel. Így történik meg, hogy örömmel adja oda a nehéz „aranyrögöt” a lóért.
Ebben a jelenetben János elvileg lemond összetett személyiségének természet-énjéről egy eszményi képzeletvilág magasabb elve, a dinamizmus, az akaraterő, az inspiráció javára – ezek célba juttatnak! Hopp, hopp, hopp! – kiáltja el magát Szerencsés János, ezzel próbálja meg az időt és a teret leküzdeni. 
De lám! Türelmetlensége miatt nem sokára elveszti uralmát a ló fölött. A féktelen akarat dinamizmusa és egy elhamarkodott sugallat hamar kiveti Jánost a nyeregből!
Keményen megüti magát a valóság talaján. „Szerencsés János” elhamarkodta a dolgot. Ilyen „lóra” többé nem ülök fel, gondolja János, és örül az ebből az új tapasztalatból szerzett önismeretnek.
Nem sokára szembe jön vele egy paraszt egy tehénnel. Ami most hiányzik nekem, gondolja János tűnődve, az a magamba-szállás, a szelíd lélek, a nyugalom, a béke, a belső szemlélődés és a hallgatás. Hisz mindez ebben a tehénben rejlik! Ezen kívül tejet ad – a bölcsesség finom nedűjét -, amelyre bizony az anyámhoz hazavezető úton szükségem van. Csodálatos!
János örömmel cseréli el a lovát a tehénre, és ráérősen, önmagával megelégedve és nagy lelki nyugalommal gyalogol tovább a tehén mögött. Közben az örökkévalóságról elmélkedik, és anyjára, Taora emlékszik. Igen, még a tehénlepénynek is örül, melyet a tehén – mint a magasabb bölcsesség jele – az úton hátrahagy. De miért nem ad ez a tehén egy csepp tejet sem? Miért kólintja fejéskor mindig fejbe?
A meditáció határainál
Ó, a tehened túlságosan sovány és túl öreg! – magyarázza neki egy talicskában fekvő kövér malaccal arra vándorló paraszt. János sejti, mire céloz a paraszt. Bizony, mégiscsak túl sokat várt a tehéntől és a misztikus magába-szállás elvétől. Az összes meditáció, a jógaülésben végzett lélegző-gyakorlatok, a semmibe mélyedés és az aszkézis, az aszkézis – olyan sovánnyá tették, mint egy madzag.
Talán ez mind túl távol áll tőlem, és nem egészen felel meg igazi természetemnek, gondolja János. Valahogy az a gondolata támad, hogy ismét inkább a tényleges valóságban kell élnie, és a szellemi hegymászás ellenére a természettel való egészséges kapcsolatát és testi jólétét sem szabad figyelmen kívül hagynia. Bizony, így van! – mondja a paraszt és csettint egyet a nyelvével, majd felkínálja Jánosnak cserébe kövér malacát.
Lopott jólét
Nagyszerű! János kezet ráz, és megválik az öreg tehéntől. Milyen jó, hogy a jelenben élek és újra meg újra el tudom hagyni a régi dolgokat, gondolja János boldogan. Bizakodva vándorol kövér malacával a karjaiban tovább. Nem akarom a testi egészségemet, a lelkem és a természet összhangját – a sertéssültet – szemem elől téveszteni.
Valóban nem szabad rugalmatlannak és a világtól elzárkózottnak lennem. Egészséges, természetes életelvet akarok ápolni, az egyszerű dolgokat szeretni, a természetnek örülni, szabadon, mindent utam céljával összhangban: haza anyámhoz. Egész jól megy így ez egy darabig.
Mégse tart sokáig, ekkor arra jön egy paraszt egy lúddal. Arról értesül tőle János, hogy malacát a szomszéd falu polgármesterétől lopták el, ami miatt ő a lopott holmival kóborol. Ó! – fogja a fejét János. Ez nem annak a jele-e, hogy itt valami rossz irányba haladt?
A természettel összhangban levő kellemes érzése talán mégis illúzió volt? A legújabb irányzathoz igazított egészség-stratégiája mégis veszélyekkel járt együtt? A kellemes érzésnek ez az elve rátukmálta a lopott „szerencsemalacot”?
A paraszt ekkor megmutatja Jánosnak a hófehér ludat, és azt tanácsolja neki, hogy disznóját cserélje el érte, ha el akarja kerülni annak veszélyét, hogy mint tolvajt lecsukják. János azonnal belátja ennek az ésszerűségét. Igen, valóban hálás a parasztnak.
Mert most megsejti, hogy alapjában véve mi hiányzik még neki! Lelke vágyik a hófehér tisztaság, az önzetlenség, a szellemi szárnyak után, amelyek őt vidáman és gond nélkül vinnék haza anyjához.
Az önzetlen szeretet és intuíció
A tiszta érosz, az önzetlen szeretet, a földtől való eloldozottság elve azonnal fellelkesíti, és magasabb intuícióval látja el, amikor csak a ludat figyeli. János nem habozik. Örömmel cseréli el malacát a hófehér lúdra.
Így engedett el „Szerencsés János” – az ember eredetéhez, a Taohoz hazavezető útján – már rengeteget régi lényéből: az aranyrögöt mint én-elvét – a lovat mint dinamikus gondolkodásának, eszményiségének és akaraterejének elvét – a tehenet mint a misztikus meditáció és köldöknézés elvét – a malacot mint a természetes, egészséges életre törekvő egészség-stratégiájának elvét. Mindig örömmel cserélte le régi elképzeléseit és állapotait új tapasztalatokra.
Most vidáman vándorol a lúddal – a tiszta érosz és a magasabb intuíció elvével – tovább. Az egész létezés ősforrása után vágyakozó tiszta sóvárgás tényleg szárnyakat ad lépteinek. Céljának – Taonak – történő odaadása csaknem tökéletes. De a régóta vágyott cél miért maradozik még mindig el? Miért tart az „anyjához hazavezető út” ennyire végtelenül hosszú ideig?
A bölcsek köve
Egy köszörűs állítja meg Jánost, és elmesélteti vele történetét. Most minden újra szerephez jut. A „köszörűsben” a sors lép fel, és az élet anyjához visszatérni akaró vándort próbára teszi.
Az ember legérzékenyebb pontja – Istenbe vetett bizalma – tétetik most próbára. A köszörűs ezt mondja Jánosnak: Az egyetlen dolog, amit most még hiányolsz, az a bizonyosság abban, hogy a célod valóban el is éred.
Ha a bizonyosságod a tarisznyádban van, akkor minden kétségedtől és gondodtól megszabadulsz. Nézd, a bizonyosság itt van a köszörűkövemben. Ezzel mindenkor meg tudod élesíteni az életlent, és a görbe szögeket egyenesre tudod kalapálni.
Ezzel a kővel igazi varázskő van a birtokodban, igen, a „bölcsek köve” van a kezedben – a teljesen biztos módszer, amellyel kétségtelenül eléred a célodat. János mosolyog.
Alapjában véve el sem tudott volna indulni az anyjához vissza haza, ha már kezdettől fogva nem adatott volna meg neki az Istenbe vetett szilárd bizalom. Hát jó. Az út mégis túlságosan hosszúnak tűnik fel a számára. Talán igaza van a köszörűsnek ezzel a „kővel” kapcsolatban.
Hiszen nem okozhat kárt, ha a varázskövet a tarisznyájában hordja… Így sikerül a köszörűsnek – a sorsnak – rábeszélnie Jánost, hogy engedje át neki a ludat a köszörűkőért cserébe.
Magasabb tudatszintek illúziója
János vidáman vándorol útján az elcserélt darabbal – a bizonyosság elvével. Nem hallja meg a „köpönyegforgató” köszörűs, a sors huncut énekét. János meg van győződve arról, hogy a „bölcsek köve” van nála a tarisznyájában, ami szavatolja számára a megérkezés bizonyosságát. Minden életlen és elkopott dolgot újra meg tud élezni és vágásra alkalmassá tenni.
Ezzel elsajátított néhány olyan technikát, amelyekkel magasabb tudatállapotba juthat. Így halad János útján tovább. Már nem tudja, hogyan száll az idő. Megy, mendegél hegyre fel és le a sors köszörűkövével együtt. Csiszolgatja magát néhány a számára megérkezés bizonyosságát adó meditációs gyakorlattal…
Az egyetlen dolog, ami mindinkább gyötri, az a szomjúsága. Ó, mennyire szomjazik a friss vízre! Mint egy forrás után epekedő szomjan halni készülő szarvas, úgy vágyakozik a friss víz után…
Vágyakozás az örök igazságra
Ekkor holtfáradtan és kimerülve egy mezei kúthoz ér. Leteszi a követ a kút kávájára, hiszen szörnyen elkezdte nyomni, és iszik és iszik…
Micsoda megkönnyebbülés! Az örök igazság forrásából az élet vizét issza. Közben váratlanul belepottyan a kő a kútba, és elmerül a feneketlen mélységben. Micsoda szerencse! János hálát ad Istennek, hogy még ez a számára utolsó kő is – mintegy magától – elvétetik.
Az igazi elengedés arany kincse 
Most szabad mindazoktól az elképzelésektől, amelyekkel haza akart jutni. A hirtelen öncéllá fajuló sok hamis reményt és ábrándot szélnek eresztette útján. Még ha a látszólag értékest egy csekélyebb értékűre is cserélte el, a végén ezzel így az igazi elengedés arany tapasztalati kincsét szerezte meg!
Az én-személyiség aranyrögének a régi képzeletvilág elengedésének tapasztalata révén kellett az önmegismerés szellemi aranyává átváltoznia. Szerencsés János most az egyetlennek történő önfeláldozásban, és ezért a szabadságban áll. A legbelsőbb forrással, a minden létezés eredetével újra összeköttetésben tudja magát.
Átadja magát Taonak, minden élet Anyjának. Betölti az Isten és az Ő teremtése iránti tiszta szeretet misztériumát. Így van ez jól. Az igazi emberré-válás célja valóra válik. „Szerencsés János” hazatért az Élet kútjához. Aki odanéz éppen, felfedezi, hogy a kútnál egy rózsabokor virul…
Ha szeretnél megtanulni, elengedésben, megengedésben valódi lelki-tudati szabadságban élni, akkor tarts velünk a hamarosan induló 9 hetes programunkon! részletek: A Lélek Ébredése
cikk forrása: Pentagram 2012/5
kép: mystique.cafeblog.hu; marieclaire.hu