A tudatosság spirálisai

JOHFRA AZ ŐSANYA CÍMŰ FESTMÉNYE JÓL SZEMLÉLTETI, HOGYAN ÁRASZTJA KI A SZELLEM HÉT SUGARA A FÉNYT AZ ŐSANYA ÖLÉBE, AKI AZ ŐSANYAG FORMÁLÓ ÉS SZÜLŐ KÉPESSÉGÉNEK A JELKÉPE. AZ EREDETI TUDAT AZ ISTENI TERMÉSZETBŐL KAPJA CSÍRÁJÁT.

Így ajándékozzák meg azzal a képességgel, mellyel a teremtő gondolatát megnyilváníthatja. Ezért szállnak fel öléből óriási spirálokban azok a világok, melyek jóval a „modern idők” kezdete előtt születtek. Ezekben a világokban növekedett fel atyja képére és az ősanya gyermekeként egy tudat. Az eljövendő mennyei embernek önálló, szabad akarata volt, melynek segítségével a tudat az anyagba merülhetett és uralkodni tudott fölötte. Ezt a szabad akaratot arra is használnia kellett, hogy adott időben a természet formáitól megváljon, és annak korlátozottságából végleg kiemelkedjen. Isten fia ily módon ismerte meg atyját.

Ezt a szabad akaratot azonban az emberi élethullám egy része olyan út keresésére használta, mely az élet ősforrását megkerüli. Ezt az elhajlást nevezzük a bukásnak. Ezáltal egy elválasztott világ keletkezett, melyben a tévelygő emberiségnek saját útját a végsőkig követnie kell. Ebből a világból származik a biológiai ember, akinek itt kell megvalósítania életét.
Létezik tehát két teljesen különböző életterület. A magasabb rendű tér megnyilvánul az alacsonyabban, de fordítva nem. Az alacsonyabb rendű teret – teljes joggal – saját világunknak is nevezhetnénk anélkül, hogy ténylegesen megértenénk, mily szörnyen és fájdalmasan igaz ez az előszeretettel használt kifejezés. Alig, vagy egyáltalán nem ismerjük fel, hogy a két élettér között – akárcsak lakóik tudatában – szinte áthidalhatatlan elválasztottság keletkezett.

A HARMADIK ÉLETTÉR MINT HÍD

A két ellentétes élettér egyike által és egyikében végzett tudatos munkával bizonyos időben kifejlődhet egy harmadik életterület, melyet a „harmadik természetnek” is neveznek. Ez a harmadik, időnként beiktatott életterület hídként szolgál az isteni élettér és az anyagi tér-idő világban bolyongó emberiség lezárt világa között. E harmadik természetnek köszönhetően szabadítható meg a tévelygő tudatban raboskodó isteni mag. Ezáltal kezdődik el újra az eredeti fejlődés, mely az embernem segít kiemelkedni a körforgás világából.
Saját világunkban a DNS a biológiai élet alapja. A DNS felépítése olyan, mint egy csavarvonal vagy egy kettős spirál. A két spirálon lévő különböző aminosavak páros elrendezése a mulandó egyéni életformák testfelépítésének sajátos szerkezetrajza. A dupla csavarvonal a hordozója úgymond minden földi életforma sejtekre épülő tudatának. A biológiai test valamennyi sejtje tartalmazza a minden egyes test esetében egyedülálló DNS másolatát. A DNS-ből nyert információ segítségével elvileg minden egyes sejtből fel lehetne építeni az egész testet.

HOSSZÚ ELŐKÉSZÜLET A SZELLEM SZÜLETÉSÉRE

A kettős spirál a Merkúr bolygó szimbólumában is megtalálható. Ez ugyancsak egy új fejlődésre utal, mégpedig az új tudat megszületésére a harmadik természetben, a „feltámadási térségben”. E születés előtt hosszú út vezet a megkristályosodott anyagi világon át. Ez az út az eredeti tudat anyagba süllyedése, valamint az eredeti életterület helyreállítása és az oda való visszatérés között húzódik.
Ennek az útnak egy része a biológiai személyiség születése és halála közötti időszak, mely kisebb-nagyobb mértékben tudatosan bejárható. Ha egy személyiség valóban tudatosan él, akkor elérkezhet a pillanat, amikor az az eredeti tudat javára visszahúzódik, miután ennek magja egy isteni impulzus hatására újból életre kel.

Ebből a szempontból a tudat hasonlatos az élet legelemibb princípiumához. Ez egy olyan elv, amelyet sűrű homály fed. Emiatt sok a találgatás körülötte. A tudat a személyiség minden nézetében megnyilvánul. Az eljövendő új szellem-lélek emberen kívül áll ugyan, ez mégis érzékelheti valamelyest annak fejlődését.
A tudatnak sok különböző formája létezik, például a nappali és az éjszakai tudat, az éber és az álomtudat, a tudatalatti és a magasabb tudat, tapasztalati tudat, sejtekből összegződő, fizikai, pszichikai tudat, egyéni- és csoporttudat, kozmikus, dialektikus és isteni tudat, megkülönböztető képességgel rendelkező tudat és egyetemes tudat. A valóságban mindezek három alapvető tudatformában egyesülnek: az eredeti tudatban, a személyes tudatban és egy köztes formában, melyben mindkettő kifejezésre jut.

A FÖLDI HATALOM JOGARA

Az eredeti tudat megrekedt a dialektikus életben, így nem képes megnyilvánulni egy arra alkalmas, őt befogadó hordozó nélkül. Éppen ezért először türelemmel végig kell gondolnunk, hogyan próbálja irányítani a dialektikus tapasztalatok összessége a mikrokozmoszt. A tapasztalatok eredménye egyrészt a mikrokozmoszban karmikus erők formájában, másrészt ennek szolgálójában, az énben, a személyiség vezetőjében nyilvánul meg. Ennek a dialektikus (tér-idő rendi) fejedelemnek a köntösét újra és újra a mulandó földi anyagból kell megszőni.

Jogara az önfenntartásra irányuló akarat korlátozott hatalmát jelképezi. Szavai bizonyos behatárolt – a saját törvénye alá vetett – területen belül találnak csak visszhangra. A személyiség hűséges rabszolgája ennek a kérlelhetetlen fejedelemnek. A személyiség egyben a vadász, aki táplálékkal látja el őt, és ő játssza a művészt is, aki képeivel ajándékozza meg őt, sőt egyben a harcosa is, aki életét áldozza azért, hogy a fejedelem uralma meg ne szakadjon.

Az eredeti isteni lénynek a halandó emberben várnia kell, míg a személyiségtudat felfedezi, hogy két úr van, akik az ő szolgálatától függenek, akinek tehát tudatosan el kell döntenie, hogy melyik urat akarja szolgálni. Ha az igazi én, az isteni elv mellett dönt, akkor a tudatos szolgálójává válhat az eredeti isteni fejedelemnek, aki így újra elfoglalhatja jogos helyét. Újjászületik a feltámadási térben, a harmadik természetben, és jogara az új merkúrbottá válik.

Mielőtt azonban mindez megvalósulhatna, a személyiségnek az összes nézetével fel kell erre készülnie, vagyis ezen az alapon meg kell tisztulnia és át kell alakulnia. A tapasztalati tudat az ismétlés és a ritmus elve alapján működik. Az ember mindenekelőtt a hasonló vagy csaknem azonos hibákból tanul. Ez egy szinte végtelen ismétlődési folyamat. Hasonló ismétlődő folyamatok játszódnak le a természetben is. A víz elpárolog az óceánból, keringő levegőáramlatok szállítják tovább, csapadékként hull a földre, és mint víz, újra visszaáramlik az óceánba. Mialatt a víz lezúdul a hegyekről, levegővel keveredik és ásványokat vesz fel, melyeket a folyótorkolatokban lerak. Csak a föld–víz–levegő körforgás miatt lehetséges biológiai élet a Földön. A nap adja az energiát, mely ezt a folyamatot megindítja és fenntartja. A vér nem csak azért áramlik az erekben, hogy tápanyagokat szállítson, hanem a méreganyagok eltávolításáról is gondoskodik. Így tehát minden biológiai test egy kisebb körforgás az élet nagy körforgásán belül.

A KÖR BEZÁRULT

Egy mikrokozmosz a dialektikus (tér-időrendi) élettérben éppúgy egy-egy ciklust, fordulatokat végez, miközben rendszeresen újabb és újabb személyiséget vesz fel, hogy önmagát kifejezhesse. Ez az új személyiség aztán a tudatalattiban összegyűjtött tapasztalatok alapján cselekszik. Ezek a tapasztalatok táplálják a tudat érzékszerveit, és meghatározóak a cselekvésben is. Azok a jelek, amelyek nem kapcsolódnak a mindenkori tudattartalomhoz, kiszűrődnek. Az ember csak azt hallja meg, amit hallani akar, s csak azt látja, amit látni akar. A szűrőt maga a tudat képezi. Így a gyűjtött tapasztalatok megerősíthetik a már korábban elfogadott álláspontokat.

Ezáltal a cselekvési élet újra kedvezőtlen befolyás alá kerül, és az abból eredő tapasztalatokat az egyre korlátozottabbá váló tudat értelmezi.
A kör így bezárul: a tudat saját magát burkolja be. Nem képes fejlődni, mert belülről semmiféle impulzust sem kap.
A tapasztalati tudat alapját tehát a ciklikus mozgások képezik. Mivel a természet nem ismer megállást, csak fejlődés vagy visszafejlődés létezik – más lehetőség nincs.

Mindkét esetben spirális mozgásról beszélhetünk. Ez vagy egy kifelé irányuló mozgás – fejlődés, vagy egy ellenkező irányú bebábozódás – visszafejlődés.
A kettős spirál a tapasztalati tudat merkúrbotjában ezt a mozgást jelképezi. Mihelyt azonban az új fejedelem a szellem- lélektudat elfoglalja trónját, a tapasztalati út véget ér. Ezután az igazi, tudatos úton haladunk felfelé, vissza az eredeti Istenihez.

Forrás: Pentagram 2001/3
kép: Jophra, MiroMedia, ArtStation