Első lépések az imaginatív megismerés felé

A világot önmagunkon át ismerjük meg

A világot a maga fejlődési menetében megragadni, mindig az emberi képességeken miatt. Az emberben, mint Mikrokozmoszban azonban benne foglaltatnak az Univerzum törvényei. Mindig tudták, hogy a világ megértése az ember megértési képességeinek mikéntjétől függ. Az ember azonban a legnagyobb rejtélyt önmagában látja, amikor meg akarja ismerni önmagát és kénytelen elismerni, hogy az, amilyen értékrenddel ő a világot szemléli, nem jelenti annak teljes megismerését. Egy nagy rész mindig rejtve marad. Ha tehát az ember a világot igazán meg akarja ismerni, először saját lényét kell tudni megismerni.

Harc a természeti erők ellen

A halál pillanatától kezdve az emberi test a természeti erők romboló hatásainak szabad prédája, amelyeknek életében folyton ellen tudott állni. A természeti erők tehát arra törekszenek, hogy minket, a testünket szétrombolják, ezért életünk a Földön harc ezek ellen az erők ellen. Az egész ásványvilág, amire a tudomány olyan büszke és azt, mintegy egyedüli létezőnek tekinti, olyan erőket tartalmaz, amelyek a halált jelentik számunkra. Az anyagira alapozott gondolkodásunkkal még a növényt sem vagyunk képesek felfogni, az állatot és az embert még kevésbé. Azt kell önmagunkban megismernünk, ami bennünk a Földön az örökös harcot folytatja a halál ellen, s ezek kívül vannak a természeti erőkön.
Tér és idő, pillanatnyi és maradandó

Amikor a Földön élünk, mindig a pillanatnak élünk, mert érzékszerveink a pillanatnyit közvetítik. A múlt már nem rekonstruálható érzékszerveinkből. A pillanatnyi folytán vagyunk benne a Térben. Amint az emlékezésünk kikapcsolódik valami kóros oknál fogva, az ember teljesen a pillanat hatása alá kerül és a legnagyobb őrültségeket csinálja. A pillanatnak való élés káoszhoz vezet. A Térben élés mellett bennünk kell lennie az Időben való élésnek is, akkor tudunk helyesen élni. Tehát konzerválnunk kell a múltban történteket és ez a konzerválás, az emlékezés olyasvalami, ami nem tér-, hanem időbeli.

A megismerőerők bennünk vannak

Tehát, ha az ember komolyan megismerni akar, azokra a benne rejlő megismerő erőkre kell támaszkodnia, amelyek nem a térbeli észlelésekkel állnak kapcsolatban, amikor az ember önmagát akarja észlelni. Most, amikor a természettudományos gondolkodás annyira előtérbe került, természetes, hogy az időhöz kapcsolódó megismerőerőink egészen visszafejlődnek.

A régi és az új beavatás.

Azt a megismerést, ami az érzékiből az érzékfölöttibe vezet, beavatásnak nevezik, s erről kell beszélnünk a múlt, a jelen és a jövő vonatkozásában. Hogyan jöhet létre ilyen beavatási megismerés?
A régi beavatási iskolákban rendkívül nagy jelentősége volt a Mester tekintélyének, akinek a tanítvány egészen alávetette magát. A Mester, a Guru sohasem beszélt arról, hogy ő hogyan jutott a szellemi bölcsességekhez. Általában a hogyan és mikéntről egyre kevesebb szó esett a nyilvánosság előtt, majdnem semmi, majd minden a misztérium szentélyek homályában maradt.

Ma ez idejétmúlt és nem használható út, mert az emberi tudat közben továbbfejlődött. Igenis nyíltan kell beszélni arról, hogy hogyan lehet érzékfölötti megismerésekhez jutni és azután az egyes emberek feladata, hogy megfelelő gyakorlatokkal ezeket a képességeket magukban kifejleszteni törekedjenek.

Az ember hármasság: gondolkodó, érző, akaró lény. Legjobban a gondolkodó embert tudjuk megközelíteni, az érzések már homályosabb eredetűek, az akarat pedig a rendes megfigyelés számára elérhetetlen. Teljesen követhetetlen, hogy az akarati elhatározás hogyan megy át izmainkba, ahol kiviteleződik. Ennek eredménye az, ami megint a gondolatainkkal ellenőrizhető. Az akarat tehát a legnehezebben vizsgálható lelki tevékenységünk. Olyan, mint a mély alvás. Az érzés, a gondolat és az akarat között áll és hasonlítható az álmokhoz. Csak a gondolkodás áll teljes világosságban.
Felébredéstől az elalvásig az ember a külvilág hatásainak adja oda magát, annak képzetei behatolnak lelkünkbe. Tulajdonképpen, ami lelkűnkben van, az mind a külvilág behatásainak eredménye.

A Misztika hibái

Ennél a pontnál beszélnünk kell egyes felületes misztikusokról, akik illúziókat kergetnek. Azt hiszik, hogy ilyen vagy olyan lelki gyakorlatokkal meglátásokhoz juthatnak a világ isteni alapjait illetőlen. Beszélnek a bennünk felvillanó fényről is. Viszont az, aki tényleg komolyan hatol önmegismerésének mélyére, maga meggyőződhet arról, hogy ezek a misztikus meglátások nem mások, mint az idők folyamán átalakult külső, érzéki észlelések.

Előfordul, hogy ha az ilyen misztikus beleéli magát pl. a Golgotha misztériumába és ezáltal felemelő lelki hatásokat észlel magán, az egész esetleg azon nyugszik, hogy gyermekkorában látott valahol egy ilyen tárgyú festményt. Az akkor még kevés hatással volt rá, de lassan az idők folyamán ezek a hatások felerősödtek lelkében és misztikus látást okoztak. Nagyon sok tévedés leselkedik az okkult úton. Ma éppen azt kell megtanulni, hogy belső önfejlesztés útján olyan erőket hozzunk létre lelkünkben, amelyek eredetileg nem voltak benne.
A passzív és aktív (meditatív) gondolkodás

Nézzük a normális gondolkodás passzivitását, ami az érzékek után indulva szerzi benyomásait, térben és időben, azoknak megfelelően. Egész tudományunk is annak hű képe óhajt lenni: passzívan, hűen észlelni. A maga szempontjából ezt helyesen teszi, de általa az ember nagyon messzire kerül belső lényegétől. Az út a mindennapi embertől az spirituális ember felé éppen a passzív gondolkodásnak aktívvá formálásában van. A meditáció: aktív út.

Meditáció

Mi tehát ez a meditációs út?
Ahelyett, hogy valami külső fogalmat engednék magamra hatni, belülről, magam választok egy fogalmat és azt teszem tudatom központjává. A fogalmat a magam lelki mélységéből emelem ki. Nem jó, ha emlékezetemből emelek ki valamit, mert ahhoz sok, meg nem határozott benyomás tapadhat.

a. Kiindulhatok teljesen önmagámból. Egyszerű, könnyen áttekinthető fogalmat választok, amiről tudom, hogy most, e pillanatban alkottam, s nem kívülről passzívan átéltem.

b. Kiindulhatok abból is, hogy elmegyek egy olyan emberhez, aki ezen a területen jól képezte magát, azzal, hogy „adjál nekem meditációs témát”. Ez is nagyon jó, ha azután teljesen önállóan és aktívan dolgozom ki.

c. Út, ha láthatatlan úton keresek tanítót. Előveszek egy könyvet, amit még nem olvastam, valahol felnyitom, elolvasok egy mondatot és afölött meditálok, függetlenül attól, hogy a szerző milyen gondolatmenettel jutott erre a mondatra és hogyan építette azt tovább.

A lényeg az, hogy a gondolatépítésben önálló legyek és nem kívülről, vagy mástól befolyásolt. Ha felfelé akarok emelkedni, óriási fontossága van annak, hogy teljesen szabadon fűzhessem a gondolataimat. Amint nem becsülöm saját szabad gondolataimat, már lecsökkentettem aktivitásomat és más gondolatainak rabszolgájává váltam. Ebből nem lesz meditáció, nem lesz aktív gondolkodás, mert azt az embernek szabadon, saját akaratából kell önmagában létrehoznia. Ez az az út, amit a mai, passzívra hangolt tudomány nem becsül semmire.

Így jutunk bele az aktív gondolkodásba és az, hogy abban milyen gyorsan jutunk előre, az csak tőlünk függ. Az egyik ember három hét alatt jut el a célhoz, a másik 5 vagy 19 év múlva. Sohasem szabad elcsüggedni és letérni az aktív gondolkodás felé törekvés útjáról. Akkor lassan az ember letér arról a passzív gondolkodási útról, amit a földi élet kifejleszt. A passzív gondolkodás nem érint meg semmi újat, hanem ő a dolgok által megérintett.

A gondolkodás aktívvá tételével (meditáció) a gondolkodást lelki észlelő szervvé alakítom át, s lassan én magam, az ember válók azzá. Úgy, mint a csiga, amely tapintócsápjait akarata szerint ki- és visszahúzza, így beléphetünk a szellemi világokba is.
Ezzel kezdődik meg az ember átalakulása egészen más lénnyé. Az aktívvá tett gondolkodásban jön ki az ember érzékfölötti funkciója. A tagozatot, amely ezt végzi, étertestnek nevezzük, s azon át lépünk be először a magasabb világokba.

Mindez persze nem tetszik a természettudományos gondolkodású embereknek. Azt mondják, hogy az ilyen ember fantáziáknak, auto-szuggeszcióknak adja át magát. Hát igen, aki folyton limonádét iszik, az limonádéban gondolkodik, de azért megérezheti a limonádéban is pl. a vizes elem megjelenését a szájban stb. De vajon sikerül-e auto-szuggerált limonádéval a szomjúságot csillapítani? Ezek a különbségek a passzív elgondolások és az élmények között.
A meditáló embernél a gondolkodás észlelőszervvé válik, így meg lehet különböztetni a szellemi valóságot a misztifikált autoszuggesszciótól, azaz, hogy a felaktivált gondolkodás tényleg észlel-e, vagy csak fantáziái.

Az imagináció, mint dimenzióprobléma

Itt mutatkozik meg először az ember helyes önismerete. Ahogyan a szem egy pillantással érzékeli a környezetet, úgy a reálissá vált gondolkodás érzékeli a saját lényünk idővilágát. Mindaz, amit átéltünk és ezáltal emlékezetvilágunkba kerül, most, mint összefüggő tabló áll a tudatunkban, s a régmúlt is jelenleg működő hatótényező.
Akit nagy csalódás ér és halálveszélybe kerül, egy pillanat alatt megláthatja egész élettablóját. Az idő, térré változik. A teret látjuk, de azt lehetne mondani, csak két dimenzióban, mint a festészet, amely két dimenzióban fejez ki hármat.

A harmadik dimenzió, az élmény: hiányzik. Az emberek a negyedik dimenzióban keresik, hogy a szellemibe léphessenek, holott, ha belépnek, az történik, hogy a meglévő háromból egy kiesik. Igen nagy fontosságú lesz, ha majd köztudott lesz, hogy nem a dimenziók számának fokozásával jutunk feljebb, a szellemibe, hanem éppen a folytonos csökkentésével.

Az életben gyakran és könnyen kikapcsolódik a tudat például elalvásnál, vizsga alkalmával és mindez passzívan történik valami gyengeség folytán. Itt felerősítjük a tudatot és ezt azután ki akarjuk kapcsolni, ami nem mindig könnyű.

Mindent ki kell küszöbölnünk, mintha elaludni akarnánk, de éppen elaludnunk nem szabad, hanem koncentráltan, de üres tudattal ébren maradni. Csak akkor képes a másik tartalom, az inspiratív tartalom belénk ömleni. Ez nem egyéni élménytükröződés, itt a szellemi világ lép be közvetlenül. Visszamehetünk születés előtti életünkbe is, és megismerjük a hallhatatlanságot, amiről annyit beszélnek.

A hallhatatlanság a halál cáfolata. Megismerjük a meg nem születettséget is, ami az ellentéte a születésnek.
Ez éppen olyan lényeges, mint a hallhatatlanság. Ez az örökkévalóság két oldala, amin át behatolhatunk az emberben rejlő örökkévalóba. Az emberiség először a meg nem születettségről feledkezett meg beszélni, azután a hallhatatlanságról, s ezzel elvesztett minden szellemit, ami benne élt.

Az imaginációs tabló

Az emlékezetképekben bent van a velük kapcsolatos élményérzelem. A tablóban a belőlük kifelé ható erők jelentkeznek, hogy mit tettem én hozzá ezzel, vagy azzal az emberrel való viszonyomhoz. A tablóban a dolgok nem egymást követően, hanem egymásmellettiségükben szerepelnek, kétdimenziós vetületben. Tehát más az élettabló és más az emlékezési tabló.

A képkiüresítés, inspiráció

Az ember fokozza belső aktivitását, ezzel egyértelmű az önlegyőzés. Az imagináció felé való haladás – szubjektív boldogságérzettel – össze van kapcsolva az átélt fájdalmas dolgokra való visszaemlékezéssel, de mindezeket a képeket, amelyeket meditatív gondolkodással aktivizáltunk, megint ki kell kapcsolnunk minden erővel a tudatunkból.

forrás: Kivonatok Rudolf Steiner munkásságából

képforrások:Goetheanum