A Tabula Smaragdina és az alkímia
A Tabula Smaragdina – a hermetikus alkímai hagyomány egyik alapműve
A Tabula Smaragdina néven ismert szövegnek nemcsak a tartalma, a lehetséges értelmezései tartományai, hanem az eredete is igen érdekes és izgalmas problémákat vet fel. Jelen írás jellegéből következően nem kell számba vennünk e rövid, de annál enigmatikusabb szöveg keletkezésének körülményeit, sem azt, hogy eredetileg vajon mikor és milyen nyelven bukkanhatott fel; érdemes csak annyit rögzítenünk, hogy a hermetikus alkímiai hagyomány egyik alapművéről van szó, amely jellegéből kifolyólag – mindössze néhány elsőre igen homályos mondatból áll – számtalan értelmezési lejetőséget tartogat a mai napig.
Mindenesetre érdemes a szöveggel kapcsolatos néhány történeti, irodalmotörténeti tényt is megemlítenünk, hiszen ezek közelebb visznek a Tabula sajátos történetének megértéséhez. A Tabula Smaragdina címen ismert latin nyelvű szentenciagyűjtemény mai formájában is ismert és elterjedt első nyomtatott kiadása 1541-ben jelent meg egy titokzatos középkori kommentárral együtt, amit egy bizonyos Hortulanus (más forrásokban Ortulanus) írt, aki a Tabulában olvasható alkímiai folymatleírásokat keresztény módon értelmezte, azaz úgy vélte, hogy a szöveg közelebb viszi a keresztény olvasót az isteni teremtés titkának megértéséhez.
Érdemes megemlíteni, hogy a szöveget tartalmazó kötet Johannes Petreius kiadásában látott napvilágot, és szerkesztője pedig egy bizonyos ’Chrysogonus Polydorus’, aki a mellett, hogy igen jól ismerte az alkímiai irodalmat, nyilvánvalóan egy álnév mögé rejtette valódi személyét. Az álnév mögött megbújó szerző egyébként a kutatók véleménye szerint valószínűleg a protestáns misztikus és tudós, Andreas Osiander volt. Ez az adat azért érdekes, mert megmutatja, hogy az alkímiával való foglalkozás nem volt mindig veszélytelen, így a szerzők, kiadók gyakran álnevet használtak. Ennek az a magyarázata, hogy mivel az alkimisták laboratóriumaikban valóban foglalkoztak fémekkel, sőt nemesfémekkel is, egy részük – akiket a tudós alkímisták, így a még említendő Michael Maier meglehetősen lenézett – valóban megpróbálkozott arany, vagy hamis nemesfémek előállításával, azaz hamistíással. amivel bizony az életüket kockáztatták. Nem csoda, hogy egyes szerzők, inkább álnéven publiklálták írásaikat.
A Tabula Smaragdina a rózsakeresztes orvos új hippokratészi esküje.
Hortulanus említett kommentárjának értelmezése azért olyan jelentős, mert később, a 17. századi rózsakersztes alkímiai hagyománytól sem volt idegen, hogy az alkímiai operáció során végrehajtott műveleteket – amelyekben az anyagot meg kell kínozni, össze kell törni és egy új, spirituális életre kell kelteni – Krisztus szenvedéstörténetére és a megváltás művére vonatkoztassák. Ha pedig a megfelelő kő anyagilag és spirituálisan is átalakítható, akkor az azt jelenti, hogy ennek analógiájára óa természetben minden anyagi valóság helyreállítható és meggyógyítható. Így lesz az alkímia a rózsekeresztes orvoslás alapvető módszere is, a Tabula Smaragdina pedig a rózsakeresztes orvos új hippokratészi esküje.
Meglehetősen korán kitapintható tehát, hogy az alkímiai folyamatleírások értelmezése krisztianizálható, és ennek révén az alkímia egyfajta szent tudománnyá válik, amely:
a. bevezet az isteni teremtés művének megismerésébe, annak utánzása révén
b. az anyagon végzett műveletek segítségével megismétli Krisztus kereszthalálának processzusát, amely azonban nem a halálban, hanem az örök életre való feltámadásban végződik.
Mi következik ez utóbbiból? Mivel Krisztus kereszthalála az üdvösségre vezető és annak utat nyitó áldozat, amelynek során nemcsak a halál, hanem egyszersmind az örök élet tárul fel az ember előtt, az ezt a processzust utánzó, pontosabban megismétlő alkímia is azt a célt szolgálja, hogy megmutassa az embernek a halhatatlanságre vezető utat.
Az alkimista rejtjelekbe és szimbólumokba burkolja mondanivalója lényegét
A rózsakeresztes alkímia célja így egy olyan univerzális gyógyszer megalkotása, amely ennek a folyamatnak a végén jön létre: az arannyá alakított kő többé már nem pusztán matéria, hanem szellem révén életre keltett spirituális anyag, amely természetében és minőségében is átalakult. Így lesz azután ez az átalakított anyag gyógyszer az ember számára; egyszerre testi és lelki orvosság, ami nemcsak a test, hanem a lélek betegségeit is gyógytíja. Ennek köszönöhetően a folyamat során mintegy mellékesen létrejövő materiális anyag csak úgynevezett parergon, azaz melléktermék, amely semmiképpen sem tekinthető az alkímiai folyamat végcéljának.
A lényeg tehát az, hogy sokáig úgy tartották, hogy a Tabula Smaragdina rejti az alkímiai művelet sikeres megvalósításához szükséges tudás minden elemét. A szöveg pedig azért olyan enigmatikus és titokzatos, hogy az arra érdemtelen beavatatlanok ne érthessék meg a mondatok rejtett értelmét. Érdemes itt megállnunk egy pillanatra. A hermetikus titok, más ezoterikus titkokhoz hasonló jelentős mozzanat, amelynek azonban világos funkciója van. Mivel az alkimista abban reménykedik, hogy az alkímiai művelet során az anyagot sikerül átváltoztatni valami sokkal nemesebbé, arannyá, értelemszerű, hogy abban is bízott, hogy a művelet végére az alembik alján valóban meg is fog jelenni az arany. Azonban azok a sarlatánok, akik mellőzik az egész eljárás spirituális értelmét, és az alkímiai operációra nem a spirituális kiteljesedés eszközeként tekintenek, a materiális aranyra már végcélként és nem melléktermékként van szükségük.
Ezért aztán az alkimista rejtjelekbe és szimbólumokba burkolja mondanivalója lényegét, ezzel riasztva el a pusztán anyagi hasznot kereső csalókat a titok felfejtésének hosszantartó és fáradalmas ösvényétől. A titok tehát puszán a be nem avatottak távoltartását célozza, és általában nincs mögötte semmi más szándék; feltételezhető, hogy aki a könnyű pénzre és anyagi haszonra vágyik, nem fogja magát átrágnia az alkímiai szövegek végtelenül bonyolult, szimbólumokkal megterhelt szövedékén.
Alkímia a felvilágásodásként ismert korszakban
Ezt a módszert alkalmazza például a rendkívül művelt, kiváló orvos, a költészettel és zenével is foglalkozó polihisztor, Michael Maier, akinek művei az alkímia iránt érdeklődők számára ma is kincsesbányát jelenthetnek; de megemlíthetjük a számtalan magyar ’aranycsináló’ mestert, akik nemcsak magányosan, hanem páholyokba tömörülve folytatták az alkimisták kemény és gyakran egész vagyonukat felemésztő munkáját. Ilyen személy volt például a magyar nyelven alkímista regényt író Bárótzi Sándor (A mostani adeptus), vagy Kazincy Ferenc apósa, Török Lajos gróf. Látható, hogy kultúrtörténetben felvilágosodásként ismert korszakban az alkímia csillaga nemhogy lehanyatlott, de épp ellenkezőleg, igen magasan ragyogott a horizont felett.
Visszatérve minden alkimia mű origójához, a Tabula Smaragdinához, azt leszögezhetjük, hogy a szöveg rendkívül elterjedt volt. Eredete a mai napig nem tisztázott, azonban a benne előforduló görög terminus (teleszma) miatt valószínű, hogy a latin változat esetén egy eredetileg görögül írt szöveg fordításával van dolgunk, még akkor is, ha a latin fordító egy arab nyelvű változatot használt. Ez mindenestre azt mutatja, hogy egy meglehetősen régi hagyománnyal van dolgunk, ami többszörös közvetítés (különböző fordítások) során jutott el hozzánk. Ami számunkra itt érdekes lehet, hogy a Tabula egyik korai latin nyelvű változata a Balinus (azaz, a híres csodatévő és mágus, Tüanai Apollóniosz) neve alatt fennmaradt, Kitáb al-cilal („Okok könyve”) című munka függelékeként található meg. Az Okok könyvében olvasható az a kerettörténet, amely a smaragdtábla megtalálását írja le, és a munka címe egyben rávilágít arra is, hogy az ezoterikus hagyomány számára azért olyan fontos a szöveg, mert a leírás szerint a rejtélyes mondatok a természet teremtésének isteni titkát rejtik.
És most lássuk, magát a szöveget:
Tabula Smaragdina
Hermes Trismegistus
titkainak szavai1. Igaz, hazugság nélkül való, biztos és a legtökéletesebben igaz.
2. Ami alant van olyan, mint ami fent van, és ami fent van, olyan, mint ami alant van, az egy csodájának kiteljesedésére.
3. És miként minden dolog az egy révén jött létre az egy közvetítése révén: úgy így született minden dolog ebből az egyetlen dologból adaptatio révén.
4. Atyja a Nap, anyja a Hold; a szél hordozta méhében, táplálója a föld.
5. Ez az egész világ tökéletességének atyja.
6. Az ereje egész, amikor visszatér a földbe.
7. El kell választanod a földet a tűztől, a könnyűt a nehéztől, finoman, nagy hozzáértéssel.
8. A földről felszáll az égbe, majd ismét leszáll a földre, és magába fogadja a fentieknek, a lent lévőknek az erejét. Így lesz tiéd az egész világ dicsősége. Ezért elillan előled minden homályosság.
9. Ez a dolog minden erőnek erős ereje: mivel felülmúl minden finom természetet, és átjár minden szilárdat.
10. Így teremtetett a világ.
11. Ebből lesznek meg a dolgok csodálatos adaptációi, amelyeknek ez a módszere.
12. Ezért hívnak Hermes Trismegistusnak, mert az egész világ bölcsességének mindhárom része az enyém.
13. Befejeztem azt, amit a Nap szent művéről elmondtam.
(saját fordítás – H.E.)
Az olvasó könnyen felfedezi, hogy a rejtélyes szöveg, ami szentenciákból áll, meglehetősen homályos, azonban határozottan egy cél felé halad; hogy úgy mondjuk, homályos, de nem feltétlenül értelmezhetetlen. A korábban már emlegetett keresztény Hortulanus ugyancsak ezen a véleményen volt, ahogyan a nagy fizikus, Newton is, akinek Tabulához írt kommentárja a mai napig fennmaradt. Az egyetlen mondatban összefoglalható lényeg az, hogy a Tabula Smaragdina szövege a Nap műveletének titkát tartalmazza.
Ebben a kontextusban a Napot többféleképpen is értelmezhetjük, végső jelentése azonban mindenképpen egy. Jelenti Istennek mindenkire egyaránt ragyogó napját, ami az élet forrása és fenntartója, így a természet működésének a kulcsa; de jelentheti az alkimisták aranyát is, ami a prima materia átalakulása után megjelenő spirituális nap, vagyis az az anyag, amely már legyőzte a romlandó anyagi világot, tehát halhatatlan lett.
Ha ebből a jelentősből indulunk ki, akkor a napot vonatkoztatjhatjuk önmagunkra, belső spirituális énünkre, ami csak akkor fog igazi napként felragyogni, ha előtte mindazt a testi és lelki szenvedélyt, ami a lélek, vagy a szellem, spiritus felemelkedését gátolja, visszavezetjük a nehéz anyagba, vagyis a fekete, halált jelképező földbe; más szóval megsemmisítjük azokat. Allegórikusan szólva ezért kell a nehéz anyagi természetnek fölfelé törekednie, majd visszatérni a földbe. Ennek a mozgásnak a során pedig részese lesz annak az isteni pneumának, ami a felsőbb, isteni szférákban lakozik.
A test, lélek, szellem egysége
Az alkimista ezt a folyamatot az alkímiai operáció végrehajtása során meg is figyelhette: ahogyan az alapul vett nehéz anyagból felszálló finom pára kicsapódik az alkímiai edény oldalán, hogy azután visszatérjen a lombik alján visszamaradt és már átalakult, azaz megtisztult anyagba, az emberi léleknek is így kell nehéz testéből elindulnia felfelé, hogy azután isteni pneumaként már mint éltető lélek térjen vissza a finom, salakjtól megtisztított testbe. Ezért hordozza a követ méhében a szél, azaz a Spiritus, és ezért táplálja a föld, hogy újjászületése során egyrészt átalakuljon, másrészt megmaradjon ugyanannak, ami volt, mégha magasabb, spirituális szinten is.
Arról van tehát szó, hogy az alkimista nem új, vagy másik testet akar, hanem olyan testet, amely a szellem működése révén nyer új isteni, vagy halhatatlan minőséget. Bár a test romlandó, a spiritualizált anyag már nem; az anyag spiritualizásáa pedig azt a képességet jelenti, hogy az ember a testet alá tudja rendelni a szellem, illetve a Nap működésének. Ahogyan láttuk, a testből kiszabadult lélek, megjelenik (kicsapódik) a lombik oldalán, másrészt ebben a finom formájában vissza is tér a földhöz, azaz az anyaghoz. Ezért lesz visszafordulásával tökéletes az ereje: már nem ő van alávetve a testnek, hanem ő szellemíti át azt. Ilyen értelemben lesz hasonló a lenti világ a fenti világhoz.
Ha képesek vagyunk arra, hogy azt, ami nehézkes, materiális, esetenként pedig a rosszra, vagyis a pusztulásra hajlamos, felemeljük abba a világba, ami ennek az ellentéte, majd ennek a tudásnak a birtokában visszavezessük önmaga eredeti állapotához, amilyennek a teremtő erő megalkotta, akkor ennek analógiájára képesek leszünk önmagunkat – a test, lélek, szellem egységét – is átalakítani és meggyógyítani. Tehát az alkímia, azaz a teremtés művének utánzása egyszersmind a teremtés eredeti romlatlan természetének helyreállítását is jelenti. Ezért kell tehát nagy óvatossággal, finom művészettel elválasztani a könnyűt a nehéztől, és ezért beszél a szöveg arról, hogy végső soron mégis minden egy, hiszen minden egyetlen princípimból hullik darabokra, hogy azután e nehézkes materiális darabokat egyetlen magasabb rendű spirituális egységnek rendeljük alá.
Az alkímiai processzus ilyen értelmezése nem csak a keresztény alkimisták számára volt alkalmazható. Bár a kő megkínzatásának, elpusztításának és feltámasztásának motívumát könnyen párhuzamba lehetett állítani Krisztus szenvedéstörténetével és feltámadásával, a megromlott természet és benne a bukott ember helyzetére vonatkozó kérdés ugyanúgy megtalálható egyes pogány, illetve ezoterikus vagy gnosztikus rendszerekben. Mivel pedig a bukás és romlás következménye a test halandósága és a lélek vaksága, továbbá rosszra való hajlama, az alkímiai operáció üzenete minden esetben ugyanazt jelenti:
aki megérti az isteni teremtés természetét, az megérti bukásának az okát, ugyanakkor képes lesz úgy a természetben, mint önmagában felfedezni, majd kibontakoztatni az isteni, spirituális és halhatatlan elemet, amit a romolhatlan Nap szimbolizál. Ezért hát, befejeztem azt, amit a Nap szent művéről elmondtam.
