A Vihar – Szabadság felé a szolgálaton keresztül

William Shakespeare egyik drámája, a Vihar

Vihar tombol és szél süvít, a természet mindenestül felkavarodik, s a légkör örvénylése új rendet eredményez, látszólag újra rendet teremt. Számunkra ugyan ez legtöbbször rendetlenségnek tűnik, de a régi dolgok felforgatása s az ezt követő káosz rendszerint új lehetőségeket is rejt.

A vihar tombolhat az ember bensőjében is, pusztítja, szétzilálja, és teljesen kimeríti, ha védtelenül kitárja magát ennek az őrjöngésnek. Ahogyan pusztítani és rombolni képes, úgy a vihar új utakat is feltárhat, amelyek megtisztuláshoz és a személyiség újfajta megnyilvánulásához vezetnek.

A Vihar Shakespeare utolsó darabjainak egyike. Az angol költő és drámaíró műveit többnyire vallásos, politikai és filozófiai témákra építi. A Vihart 1610 körül írta, halála előtt öt évvel. E darabra általában úgy tekintenek, mint a szerző szellemi fejlődésének csúcspontjára.

Amint egy 1846-os kiadás Samuel Johnson tollából származó bevezetőjéből megtudhatjuk, Shakespeare a mű mágikus és filozófikus nézetét tekintve is a John Dee és társai által gyakorolt „rózsa-
keresztes” bölcsességből merített.

Ezoterikus körökben is „rózsakeresztes” darabnak tekintik a Vihart, amelyben nyomon követhető a krisztusi rejtélyekbe való beavatás jelképekben megfogalmazott útja. A darabot 1610-ben I. Erzsébet királynő udvarában mutatták be először, a klasszikus rózsakereszt legteljesebb kibontakozásának idején.

Prospero, a két természetrend törvényeinek tudója

A Vihar témája az emberi szabadság. Mágiáról, felsőbb erőkről, belátásról, a megtisztulás és a megszabadulás folyamatáról szól, amelynek szakaszait különböző szereplők személyesítik meg. Ezeket az ember különféle nézeteinek is érthetjük, amelyek harcolnak egymás ellen, vagy éppen szövetkeznek egymással.

A darab főszereplője Prospero – valaha Milánó hercege – akit lányával egy szigetre száműztek. Mágikus hatalmával Prospero saját és mások sorsát is befolyásolhatja. Ezt a tulajdonságát azonban kizárólag nemes célokra használja. Ismeri a magasabb világokat, és ismeri törvényeiket is. Akaratát bizonyos mértékig a természeti erőkre is rákényszerítheti, s az emberekre is hatni tud a felsőbb erők közvetítésével.

Nem tudni, miként jutott mindezen erők birtokába, de hercegi címe fejlett személyiségre utal. Prospero egy felsőbbrendű élet megértésén fáradozik, s felsőbbrendű bölcsességet igyekszik elérni. Minderre több időt szentel, mint az uralkodói hatalom gyakorlására, amelyet aztán fivére, Antonio ragad magához. Prosperonak és leányának menekülnie kell.

Közösség az új élet felé vezető úton

A darab elején Antonio – Milánó törvénytelen hercege -valamint Alonso nápolyi király és fia, Ferdinánd néhány útitársukkal együtt hajótörést szenved.

A sziget, a hajó és a vihar nem véletlenül választott jelkép. A sziget olyan helyre utal, amely távol van a civilizációtól és a mindennapi élettől, ahol minden szokatlan dolog megtörténhet. Nemritkán megesik, hogy egy száműzött hős vagy szent számára éppen egy szigeten tárulnak fel a titkok, esetleg itt jutnak új felfogóképesség birtokába.

A szigeten Prospero a többiek sorsának irányítója lesz, először belső tudása miatt, másodszor pedig azért, mert a hajótöröttekhez karmikus kapocs fűzi.

A hajó olyan emberek közösségét jelenti, akiknek alapvetően ugyanaz a céljuk. A tény, hogy együtt vannak egy hajón, megerősíti kapcsolatukat. Az emberek összegyűlnek a parton, mert egy csoporthoz tartoznak, amelynek meg kell tanulnia valamit, és amely képes is megtanulni ezt a leckét. Karmájuk és az ebből következő események által ők maguk hívják elő ezt a feladatot.

A vihar a belső és a külső sors által mozgásba hozott hatalmas erőket jelképezi: a felkorbácsolt tenger az utasok asztrális állapotának képe.

Sorsformáló beavatkozás (beavatás)

Antonio és Alonso hajója megrongálódik tehát. Mindketten régi adósai Prosperonak – karmikusan kötődnek hozzá. Prospero azonban többet tud náluk: érzékeli a finomabb szférákat, érti a csillagok nyelvét, s tudja, hogy általuk lehetséges a többiek sorsának megváltoztatása.

Mágikus képességeinek segítségével előhívja a sors fiát, és vihart kavar, eljövendő eseményeket határoz meg. A természeti szellemek engedelmességgel tartoznak neki, s így uralkodik a víz és a szél fölött. Ez jelképezi a gondolatok és az érzelmek fölötti hatalmát.

A kedves levegő-szellem, Ariel áll szolgálatában, hogy segítsen terveinek végrehajtásában. A természet rossz szellemét Caliban, egy boszorkány fia testesíti meg emberi formában. Romlott és gonosz, de akarata s ő maga is alá van vetve Prospero akaratának, akit szolgálnia kell.

A belső börtön erőszakos megnyitása

A dühöngő tenger a sziget partjaira veti a hajótörötteket, és szétszórja őket. A nápolyi király úgy hiszi, hogy fia, Ferdinánd tengerbe fulladt. E fölötti mély megrendülése megnyílást és egy nagyszerű tisztító folyamatot indít el benne. Ennek eredményeként teljesen megváltozik a darab folyamán.

Belső börtönének „erőszakos” megnyitása, amelyet a kegyetlen vihar jelképez, számára mélyebb megértést s egy új életlehetőséget eredményez. Ferdinánd ezalatt a vízben vergődik, de Prospero segítségével sikerül partra jutnia. Itt Prospero lányával, Mirandával találkozik.

Prospero tudja, hogy a sors egymásnak rendelte őket, ezért nem áll útjába találkozásuknak. A két fiatal semmit sem tud egymásról. Miranda az ártatlanságot és tisztaságot, Ferdinánd az alázatosságot és szűziességet személyesíti meg. A fiatalok felismerik lelki hasonlóságukat, és egymásba szeretnek.

Prospero tartogat ugyan még számukra néhány próbát, de ezeken minden nehézség nélkül jutnak keresztül. A különös erőknek ezen a szigetén hamarosan találkozik Prospero, Ferdinánd és Miranda.

E szereplőket bizonyos szellemi alapelvként is értelmezhetjük, amely egészen más jelentést kölcsönöz számukra. Prospero így a szellemet, Miranda a lelket jelképezi, Ferdinánd pedig a szellemmel egyesült, szolgálatnak szentelt lélek aktív nézetét.

E három alapelv minden emberi lényben megtalálható, s ha harmonikusan működnek együtt, Isten tervét valósítják meg a földön.

Amint Ferdinánd elfelejti, hogy királyfi, s fejet hajt a lélek előtt, szolgálni kezdi azt. A darabban ez úgy nyilvánul meg, hogy Ferdinánd elvégez Mirandáért egy igen nehéz fizikai munkát, amely nem való királyfinak, bizonyítva ezzel szerénységét és odaadását.

Ferdinánd tehát szolgálja Mirandát, és Miranda szolgálja apját, a szellemi alapelvet. Miranda felismeri önmagában a felsőbb akaratot, és ezt szolgálva segíti beteljesedését. E három szereplő ily módon foglalja egybe az emberben lévő jóságot.

A lélek teljes megtisztítása

Vannak akik életük során hatalmas változást élhetnek át a megértés, az önismeret és a megtisztulás segítségével. Alonso, Ferdinánd apja is közéjük tartozik. Lelkének teljes megtisztulását éli át, s így eljut egészen az új életig.

Vannak azonban olyan „javíthatatlanok” is, akik nem változnak, akik nem akarnak okulni. Ilyenek Antonio, Prospero fivére és Sebastian, Alonsó testvére. Mindketten ugyanazokat a nagyhatású eseményeket élik át, de úgy látszik, semmit sem változnak.

Alig rendeződik valamelyest helyzetük, máris elfelejtik a drámai perceket s azt, hogy miként fordult jóra nehéz helyzetük. Képtelenek egy felsőbbrendű fejlődés útjára lépni, ezért újra a gonosz befolyása alá kerülnek. Hatalomra szomjazva megkísérlik meggyilkolni Alonsot, hogy a nápolyi trón birtokába juthassanak. Tervük azonban meghiúsul.

A jó és a rossz kettőssége részben Prosperoban és fivérében, Antonioban, részben pedig Alonsoban és fivérében, Sebastianban nyilvánul meg. Prospero azonban nem csupán a földi jóság megtestesítője, hanem főképp a felsőbb, szellemi jóságé.

Mindenkit szigorúan megbüntetnek, aki nem tud jó útra térni. Prospero, a háttérben ható erő azonban megbocsát a bűnösöknek, mert tudati állapotuk miatt nem tudnának másként cselekedni. A kegyelem, nem pedig a bosszú törvénye alá helyezi őket. Így tesz Jézus is, amikor azt kéri Istentől: „Bocsáss meg nékik Uram, mert nem tudják, mit cselekesznek.”

Lemond a tudatlan ember elítéléséről, mert tudja, hogy ez a kegyelem felülmúlja a bosszút és a megtorlást. Prospero ugyanígy tesz, amikor teljesen büntetlenül elengedi a gonoszt, példájával a jóság magját hintvén el. Megváltja azokat, akik befogadják az üdvösséget.

A Vihar szereplői emberi jelképek

Miranda és Ferdinánd az eredeti jóság nézeteit fejezik ki azzal, hogy Isten felsőbb akaratát önszántukból szolgálják. A szolgálattal magasabb rendű fejlődésre ösztönzik az emberiséget.

Alonso az ember alvó, öntudatlan nézetét ábrázolja, amelynek azonban lehetősége van a felébredésre s így arra, hogy a jóra irányulva eljusson a megértésig. Az új belátás és az elnyert bölcsesség által az ember egy felsőbbrendű világhoz tartozik.

Antonio, Sebastian és főleg Caliban, a boszorkányfi jelképezik az emberben rejlő sötét erőket. Calibant ösztönei, a másik kettőt pedig hatalomvágy és nagyra törés irányítja. Megátalkodottságukban makacsul kitartanak, s ezzel belső és külső zűrzavart idéznek elő, amely káoszhoz és megsemmisüléshez vezet. Végső soron saját maguk felett mondják ki az ítéletet.

Prospero a háttérben marad. Ismeri a magasabb rendet, Isten akaratát. A véletlenre semmit sem hagyva mindenkinek és mindennek visszaadja az Isten eredeti tervében neki szánt helyet. Miranda és Ferdinánd Nápoly uralkodói lesznek, miután rátermettségüket bebizonyították. Alonso új útra tér, s a gonosz is helyére kerül.

Lemondás minden elnyert képességről

Prospero viselkedése csodálatra méltó. Megmentő tervének végrehajtása után elhatározza, hogy eltemeti varázspálcáját és mágikus könyvét. Miért? Mert rózsakeresztessé válik. Mint tudós elmélyült kutatásokat végzett, s minden területen igen nagy tudásra tett szert.

Ezt a tudást arra használta, hogy segítse és jó útra térítse az emberiséget. Tapasztalatokat szerzett a mágia és az alkímia területén, felkutatta a bölcsek kövét, hogy megfejthesse az emberi lét titkát. De felért a csúcsra. Milánó hercegeként gyakorolt már világi hatalmat is, ezoterikus tanulmányai pedig nagymesterré avatták. Mit kívánhatna még?

A tiszta és valódi rózsakeresztesség egészen más dolog, és Shakespeare Prospero viselkedésében ezt a másságot meg is mutatja a szokásostól eltérő, felsőbbrendű értelemben. Prospero egy teljesen új nézőpontot állít fel, amely jóval magasabbra helyezhető a puszta mágikus tapasztalatszerzésnél.

Prospero rózsakeresztessége abban rejlik, hogy hatalmának csúcsán felismeri, hogy mindez a hatalom és képesség egy alsóbbrendű mágiából származik. Megérti, hogy minden világi és természetfeletti képesség pusztán csak káprázat, s a belső megszabadulás útján semmi értéke nincs.

E tudás forrásai nincsenek megjelölve, de Prospero bebizonyítja, hogy ismer egy sokkal magasabb valóságot, mint ahol eddig élt. A mennyei muzsikát többre becsüli az alsóbb mágiánál. Lemond mágikus hatalmáról, amelyet varázspálcája és könyve jelképez.

A megszabadult, vagy felébredt ember

Belső fejlődésének köszönhetően Prospero minden eddigit idegennek és alkalmatlannak talál belső élete számára. Mindent elhagy, ami fontos volt számára, és önszántából visszatér a világba szolgálni. Kezdetben elfordult a világtól, mert úgy gondolta, máskülönben eltérne szellemi útjától, de most, hogy elnyerte a tudást és a bölcsességet, visszatér az emberek szolgálatára, mint közülük egy.

Ezzel teljesíti be a tökéletes önfeláldozást. E cikk címének szavai – Szabadság felé a szolgálaton keresztül – Prosperot új fénybe helyezik előttünk. A szolgálat, a szolgálatkészség és a szabadság a valódi témája ennek a darabnak. A főszereplő, Prospero igen bonyolult és nehéz körülmények között is tudja, hogy a szabadság feltétele az Isten tervének való engedelmesség és annak szolgálata.

A szolgálat szabadság. Egyedül talán Prospero lehetne mások mestere, de ő nem kívánja ezt. Csakis saját magának mestere, s ezáltal közvetve másoké is. Ez a szabadság, ez az „önmesterség” Shakespeare drámájának fő mondanivalója. Az ember nem szabadulhat meg konok akarással és énközpontúsággal, csakis úgy, ha az isteni tervet szolgálva az égi muzsikára figyel. Ez az eljövendő dolgok szolgálata.

Nem visszahúzódni kell a világtól, hanem elhagyni örvényeit

A világba való visszatérés Prospero részéről nagy önfeláldozást jelent. Nem húzódik már el a világtól, hanem törvényei alá helyezkedvén újból kiszolgáltatja azoknak magát. Teljesen tudatában van, hogy mágikus hatalom nélkül ki lesz szolgáltatva eljövendő sorsa kénye-kedvének. Utolsó szavaival a következőket mondja:

„Bűbájam szétszállt, odalőn,
S ha még maradt csekély erőm,
Az már a magamé csak, és
Nápolyig vinni is kevés.
Országom visszanyertem én.
S a csalót meg se büntetém:
Ne hagyjatok hát tengeren.
Ezen a puszta szigeten:
Sőt jertek e varázst a ti
Varázsotokkal megoldani.
Lágy lehellet röpítse vásznam,
Másképp nehéz célt nem hibáznom.
Célom a tetszés volt. S ma már
Oda a szellem, oda a báj
S kétségbeesni kéne ma,
Ha nem könnyítne szent ima
Mely a kegyelem kényszere,
S minden hibának gyógyszere.
Ha vártok hát bocsánatot,Nekem is megbocsássatok.”

(Ford.: Babits Mihály)

Eljövendő halálával szembenézve az én minden fegyveréről lemond, még akkor is, ha ezek kényelmes helyet biztosítanának számára a világban. Tudja, hogy az ilyen eszközök csak megbéklyózzák a mennyei embert.

E pillanattól kezdve csak Istenben bízik, a felsőbbrendű törvényben, amely más ösvényeken kormányozza a világot. Prospero fényhordozóvá lesz, aki megnyitja az utat a hozzá hasonlóknak.

Mindent megkapni, mindent visszaadni, és ezáltal mindent megújítani

A mágikus képességekről való lemondás megnyitja az új élet kapuját. Mindent el kell hagyni, ami nem tartozik a belső útjára irányuló, valódi emberhez. Az emberi jellemből és akaratból született erők által ekkor a tiszta rózsakeresztes út győzelemhez vezet. A rózsa kivirul a kereszten.

Aki a Gnózis szerint él, és teljesen átadja önmagát, az a tiszta isteni erő hordozója, a mennyei muzsika hangszere lesz. Az önfenntartás ösztönéről való lemondás a lélek felébredéséhez vezet, és a felébredt léleknek a megértés siet a segítségére. A lélek és a belátás együtt szolgálják a Szellemet.

Az isteni akarat így megnyilvánulhat az emberben, s az megújulva visszatérhet embertársai szolgálatára. Prospero megmutatja, miként lehet lemondani a régi emberről az új ember javára. Mindent odaad: saját kis életét, saját kicsiny képességeit, mert tudja, hogy ezek nem Istentől valók.

Szegény és gyönge lesz, de csak ebben az állapotában kaphatja meg az örök és valódi gazdagságot. Prospero a fény gyermeke immár, belsőleg szabad lény. Valóra válnak általa a rózsakeresztesek régi szavai:

 

„Mindent megkapni, mindent visszaadni, és ezáltal mindent megújítani.”

Aki betölti ezt a folyamatot, másokat is megszabadító, új, elmúlhatatlan szereteterőket kelt életre.
Ezen szeretnénk Veled együtt munkálkodni!

Olvasd el a művet: Shakespeare – A vihar

képek forrása: Shakespeare , Wikipedia, 4umi.com,artnet.com,canva.com

Vannak benned megválaszolatlan kérdések? Találd meg a saját válaszaidat. Segítünk ->> Igneum Szellemi Műhely

Iratkozz fel a Youtube csatornánkra is értékes tartalmakért ->>YouTube