Alvó lovagok 1. rész

„Csodálatos, hogy az a sajátos hatékonyság, ami a mélyen rejlő teremtő központokat megérinti és megihleti, a gyerekszobák legapróbb tündérmeséiben rejlik…”

Az Ezerarcú hős című könyvében Joseph Campbell azt állította:

„Csodálatos, hogy az sajátos hatékonyság, ami a mélyen rejlő teremtő központokat megérinti és megihleti, a gyerekszobák legapróbb tündérmeséiben rejlik – ahogy az óceán természete egyetlen cseppjéből is felismerhető, vagy ahogy az élet teljes misztériuma belefér egy mustármagba.”

Campbell azt mondja, hogy a föld minden tájáról összegyűjtött népmesék és legendák sokszínű, gazdag történetet tárnak fel az emberi élet rejtett céljáról és arról az útról, ami ennek a célnak a megvalósításához vezet. Az egyik legismertebb lengyel legenda alvó lovagokról szól, akik egy Giewont közelében lévő barlangban pihennek, ez beleillik abba a világszerte népszerű, hősi motívumba, ahol a hősök addig alszanak, amíg el nem jön az idő, hogy felébredjenek és harcoljanak a szabadságért. A Tátra hegyeiben alvó lovagok meséjét általában a hazafiasság és a függetlenség értelmében szokták idézni, noha sokkal mélyebb és ősibb üzenettel rendelkezik.

Ennek bemutatásához először is ismerkedjünk meg a legendával.

A történet hőse egy Jancsi nevű pásztorfiú, aki a Tátra hegység lábainál lévő hegyi faluban él. Egyszer Jancsi szomszédja, egy öreg hegylakó, meglátogatta Jancsit és mesélt neki egy kincsről, ami egy barlangban van elrejtve Giewont közelében. A fiú kíváncsi lett és elment a hegyekbe, hogy megkeresse a barlangot. Amikor elfáradt a vándorlásban leült egy kőre és lovak nyerítését hallotta. Meglepődött, mivel fenn a hegyen általában nem élnek lovak. Egy kis idő múlva rájött, hogy a hangok a föld alól jönnek. Körülnézett és észrevett egy kis nyílást a sziklák között. Elgördítette a követ, ami egy barlangbejáratot takart, bemászott a barlangba és egy kis ideig sötétben haladt, míg egy nagyobb barlanghoz nem ért, amelyben máglya égett. A falak mentén csodálatos lovak álltak, közöttük pedig egy lovag aludt fényes páncélban. Jancsi megijedt és futni kezdett. Menekülés közben azonban véletlenül belerúgott egy kőbe és ez felébresztette a lovagot, aki azt kérdezte tőle: – Itt az idő? – Nem uram, még nincs – válaszolta Jancsi. – Akkor jól van – mondta a lovag és egy másik barlangra mutatott. – Látod fiam, mi itt alszunk. Mi vagyunk Őfelségének a lovagjai. Amikor eljön az idő, felkelünk és megvédjük a hegyeket és a földeket. De fel ne ébreszd még a testvéreimet. Majd felkelnek, amikor szükség lesz rájuk. Miközben ezt mondta, a lovag a tűzhöz ment, fogott egy égő fahasábot és odaadta a fiúnak, hogy világítson neki az útján. Miután Jancsi hazatért, elmesélte a falubelieknek a kalandját és azok is látni akarták a lovagokat. A következő útja alkalmával azonban a fiú nem találta meg a barlang bejáratát. A lovak nyerítését sem lehetett többé hallani. – Még nem jött el az idő – mondta Jancsi a falusiaknak és azok hittek neki. Egy öreg hegylakó azt mondta a fiúnak: – Nem gondoltam, hogy képes leszel megtalálni azt a kincset, amiről beszéltem neked. Tudod, hogy miféle kincsről van szó? Jancsi megrázta a fejét. – A szabadságról, fiam – mondta a hegylakó mosolyogva. – Ez a legnagyobb kincs. Nem csak itt a hegyekben, hanem az egész világon. S a Tátra alvó lovagjai mindig meg fogják védeni azt. Ez a legenda megihlette a híres lengyel írónőt, Maria Konopnickát (1842-1919), aki egy verset írt róla:

Egy messzi földön az én hazámban

Egy messzi földön az én hazámban száz halvány csillag ragyog egy koronában, száz kialudt csillag áll a mezők felett, mint száz harcos vitéz, rajtuk vas vértezet. Egy messzi földön az én hazámban száz tüzes szív ég vágyakozva száz tüzes szív dobog a testben kísértetként vas vértezetben. Egy messzi földön az én hazámban száz szélroham vágtat végig az ugaron, száz szélroham tépázza a sztyeppét, mintha száz paripa aranypatája dübörögne rajta.   Majd ha elmúlt már száz nap, száz éjszaka hős szívvel felébred az alvó lovagok hada felébrednek álmukból és lóra szállnak, s csillagokat gyújtanak az arany koronában. A legendában és a versben szereplő jelképrendszer a megszabadító ösvény ősi motívumaira utal, melyben minden szereplő útnak indul, amikor „eljön a megfelelő idő”. Ezt az utat mindig egy magas hegy megmászásához hasonlították. Célja a felemelkedés, szellemi magasságok, szabadság és korlátlan hatalom, az anyagi világ láncaitól, a születés és halál ördögi körétől való megszabadulás. A cikk második részében megpróbáljuk bemutatni, hogy ez a régi szláv népmese és Maria Konopnicka verse hogyan függ össze az alkímiai átalakulás útjával, valamint a belső kereszténység (a gnózis) prizmáján keresztül olvasott bibliai üzenettel. Forrás: LOGON.media Kép:Logon.media, Canva, regikonyvek.hu

Valójában ki irányít? Kezedbe vennéd a sorsod? Akkor tarts velünk a következő webkonferenciánkon – >> Ingyenes webkonferencia

Mi az értelme az életed eseményeinek? Tarts velünk és hozd ki a legtöbbet a spirituális tanításokból ->> Zodiákus kör 2025

Iratkozz fel a Youtube csatornánkra is értékes tartalmakért ->>YouTube

Már TikTok – on is követhetsz minket ->> Igneum Szellemi Műhely