fbpx

Nem vagyunk azonosak azzal, amit önmagunkról gondolunk

A nem-tudás tulajdonképpen az emberi elme mélyén rejlő állandó tényező. Ez egy nagyon egyszerű igazság, amire mindegyikünk magától is rájöhet. A színtiszta észlelés, az egyszerű tudatosság az az ajtó, melyen keresztül a bölcsesség szeme kezd megjelenni.

Jiddu Krishnamurti egyszer megkérdezte, meg lehet-e állapítani hallás után egy kijelentésről, hogy igaz-e vagy hamis. Ilyesfajta kérdésekkel nyitott teret egy csoporton belüli kölcsönös vizsgálatnak. Ezzel a kérdéssel valójában egy nagyon egyszerű gondolkodásra mutatott rá, ami erőlködés vagy ellenállás nélkül figyel és ezért képes azonnal kapcsolatba lépni valaminek a lényegével.

Tehát, hogyan fogadjuk a megállapítást:

„Nem vagyunk azonosak azzal, amit önmagunkról gondolunk?”

Hogyan reagál az elménk, amikor elolvassa ezt a mondatot?

El lehet fogadni ezt a megállapítást ítélet nélkül? Vagy már eleve valamifajta véleménnyel állunk hozzá, például ellenszenvvel, dühösen, elfogadással, vagy toleranciával?

 

Keressünk egy tükröt elmebeli képességünk számára

Ennek a vizsgálatnak a kapcsán felismerjük, hogy az effajta megállapítások tükrök lehetnek elmebeli képességünk számára. Egy olyan tükör, amelyben megláthatjuk az elménket alkotó erőket és struktúrákat. Kétségtelenül van egy olyan zavartalan elmeállapot, amelyik ezt a megállapítást hallván teljes csendbe burkolózik, vagyis az állítás igazsága megjelenhet, illetve ha nélkülöz bármiféle igazságot, akkor életszerűségének hiánya napvilágra kerül. Vizsgáljuk meg tehát együtt alaposan ezt a megállapítást: „Nem vagyunk azonosak azzal, amit önmagunkról gondolunk”.

Ha megkérdezzük önmagunkat arról, hogy kik vagyunk, a gondolkodás általában mindenféle képekkel és válaszokkal szolgál nekünk. Mi ez és ez a személy vagyunk, ebben és ebben az élethelyzetben. Ilyen és ilyen érdeklődésünk van, ilyen és ilyen az életünk háttere és ehhez vagy ahhoz a csoporthoz tartozunk.

De nem furcsa, ahhoz, hogy rájöjjünk, kik vagyunk, közvetett módon előadott történettel, kerülő úton kell információt szerezni önmagunkról?

Ez a tény arra utal, hogy valamilyen szinten nincs közvetlen kapcsolat köztünk és a között, akik valójában vagyunk. Tehát ez a gondolkodásmód egy olyan képet fest rólunk, amilyennek mi képzeljük magunkat. A gondolattestben ez az önmagunk által gyártott kép válik létünk alapjává.

S ez a mentális gondolat-kép a saját mentális világában cselekszik. Mert ha megkérdezzük magunktól, milyen a világ, ugyanez a folyamat veszi kezdetét. A gondolkodás az, ami minden válaszával fokozatosan egy olyan világképet rajzol, amelynek az önmagunkról alkotott kép is a része. Ez megint csak arra utal, hogy nem állunk közvetlen kapcsolatban a világgal vagy – talán megfelelőbb szó lenne – a kozmosszal és a kozmoszt átható renddel.

A megszokott gondolkodás minden formája egy elvont folyamat. Egy fa gondolata nem maga a fa. A világ gondolata nem maga a világ. Egy ember önmagáról alkotott gondolata nem önmaga. Azonban egyetlen gondolattól sem lesz, – bármennyire jól kidolgozott is – fa, világ vagy önvaló.

Téged is hív a Lélek Ébredése 9 hetes program! Halld meg a hívást!

A színtiszta észlelés

A valóság természete nem fogható fel a hagyományos gondolkodással. A valóság természete csak egy olyan elmeállapottal tapasztalható meg, ami közvetlen, színtiszta kapcsolatban áll a valósággal.

Plotin görög filozófus azt a fajta gondolkodást, ami képes a színtiszta észlelésre, „Nous”-nak nevezte. Plotin szerint a Nous a létezés első nézete, amiből színtiszta észlelés, következésképpen megértés származik és amin keresztül az „Egyedül való” ereje kifejeződik.  Az „Egyedül valónak” ezt az erejét a keresztény szóhasználat „Szent Szellemnek” is nevezi.

A 17. és 18. századi rózsakeresztesek szövegében Nous-ra a színtiszta észlelésre és megértésre úgy is hivatkoznak, mint a Bölcsesség Szemére:

„A bölcsesség szeme a legmagasságosabb nyugalomban látja minden mozgás csodáját és egyben mindazokon a szemeken keresztül is lát, melyek a nyugtalanságban bolyonganak és a bölcsesség helyesen látó szeme nélkül akarnak látni, (noha) látó képességüket tőle kapták. […] Az idő és az örökkévalóság […] a magasságos és a mélységes, az exoterikus és az ezoterikus a bölcsesség szeme számára mind érthető. És mégsem nyugtalankodik miattuk, mivel a Csend közepén lakik, ahol minden egyenlő és konfliktusoktól mentes. Minden az övé, amit lát. Ezért, kedves ember!, ha vissza akarsz térni a helyes megértéshez és az igazi csendhez, hagyd abba a saját tevékenykedésedet, és engedd, hogy Isten munkálkodjon benned; akkor a bölcsesség szeme újra megnyílik neked […] és mindenre rátalálsz az Egyetlenben.”

Valójában, ez a szellemi struktúra, az észlelés, megértés és cselekvés (illetve erőhatás) közötti egység struktúrája áll Jiddu Krishnamurti tanításának a középpontjában is, amit élete során szavakba foglalt. Azt mondja:

„Az első lépés az utolsó. Az első lépés az észlelés, észleld, mit gondolsz, észleld az ambíciódat, észleld a szorongásodat, a magányodat, a kétségbeesésedet, a szomorúságnak ezt a rendkívüli állapotát, észleld az indoklás nélküli elítélést, anélkül hogy azt kívánnád, hogy más legyen. Csak észleld úgy, ahogy van. Ha úgy veszed, ahogy van, akkor egy egészen másfajta cselekvés fogja ezt követni, és ez a cselekvés egy végleges tett.”

Az első lépés tehát az utolsó lépés. Ugyanakkor azonban az emberi elme eme új nézetének megjelenése egy folyamat, ahogy Jiddu Krishnamurti többször is kijelentette. Ezt a folyamatot egy érett maghoz lehet hasonlítani, ami kibújni készül a földből.

Ez a kezdeti csíra ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint a teljesen kifejlődött fa; vannak ágai, levelei és gyökerei, teljesen ismeri a fotoszintézist és a fényerőknek a belső asszimilációjából él. Ebből az asszimilációból alakul ki a fa teljes szerkezete és együttműködik a valóság áramlásával. Ennek az erőhatásnak a körforgása és mértéke azonban a csírában alacsonyabb, mint a teljesen kifejlődött fában.

 

Térjünk vissza a mondáshoz: „Nem vagyunk azonosak azzal, amit önmagunkról gondolunk.”

A régi gondolkodási folyamat, minden elvont tudásával és elképzelésével egy olyan kesztyűhöz hasonlít, amivel csak nagyon korlátozott módon lehet a dolgokat megérinteni. Ez a kesztyű bizonyos külső, technikai szinten kétségtelenül hasznos, de vajon akkor is az, amikor az élet létfontosságú kérdéseit vizsgáljuk?

Az emberben rejlő, említett, új szellemi nézet, a bölcsesség szeme mentes az ember önmaga által gyártott elképzeléseitől és képeitől. Semmiféle kapcsolatban sem áll a régi képzelettel és nem is támaszkodik rá. Láthatjuk tehát, hogy mindaddig, amíg belsőleg egy önmagunkról, önmagunk által alkotott képpel azonosítjuk magunkat, és amíg minden törekvésünk erre a képre irányul, addig nem tudunk közvetlen kapcsolatot teremteni sem azzal, akik valójában vagyunk, sem a valósággal.

Amikor ezzel a belátással szembesülünk, első reagálásként azt mondjuk, hogy:

„Mostantól meg kell próbálnom, hogy ne alkossak képet önmagamról”.

Ez az önmagunk által sugallt elképzelés azonban a régi gondolkodásmódból a régi önmagunkról alkotott képből eredne. Ebben az a következtetés rejlik, hogy

„Meg fogom változtatni ezt az önmagamról alkotott képet, meg fogok változni, hogy holnap más legyek, egy jobb „önmagam alkotta kép”.

Ez az önkép azonban a változási szándék elején még mindig a régi képzelet része. Az elképzelés és annak szándéka önmagában véve a színtiszta észlelés hiányának a következménye.

De csak a színtiszta észlelés, az egyszerű tudatosság az az ajtó, amelyen keresztül a Nous, a bölcsesség szeme felfedi magát. Valójában tehát az a kérdés: Mi az egyszerű tudatosság?

Ahhoz hogy kitaláljuk mi a tudatosság, tudatossággal kell kezdenünk.

Hogyan fogadja agyunk ezt a megállapítást?

Kezdjük a másik végén

Jiddu Krishnamurti egyszer azt mondta:

„Ezt az egész mozgást valahogy a másik végéről kell kezdeni, a másik partról, és ne mindig ezzel a parttal foglalkozzunk, vagy azzal, hogy hogyan keljünk át a folyón.”

Mi tehát a tudatosság?

Ez a kérdés vajon nem egy figyelmes nem-tudás számára nyit teret? A nem-tudás tulajdonképpen az emberi elme mélyén rejlő állandó tényező. Ez egy nagyon egyszerű igazság, amire mindegyikünk magától is rájöhet…

A klasszikus rózsakeresztesek ezt a következőképpen fejezték ki:

„Isten az embert örökös pihenőnapra teremtette; nem arra, hogy öncélúan cselekedjen, hanem hogy hagyja Istent cselekedni önmagában; semmit se lenne szabad megragadnia, hanem csak el kellene fogadnia mindazt, amit Isten jósága bőségesen a rendelkezésére bocsát.”

Minden erőfeszítés a gondolkodásból ered, ami titokban úgy véli:

„Tudom, hogy így és így kell lennie”, „ennek így kell lennie, ezt az eszmét kell megvalósítanom”.

Ahol az „én tudom” uralkodik, ott a nem-tudásból eredő egyszerű tudatosságnak nincs helye. Így az üresség, a befogadó edény az „én tudom” találgatásaival telik meg. Az egó minden szellemi törekvésében kapzsiság és remélt szellemi jutalom utáni vágy található. Ha azonban az ember ítélet mentesen olyannak látja önmagában a régi vágy-természetet, amilyen; az a színtiszta tudatosság.

A tiszta tudatosságnak nincsenek olyan végkövetkeztetései, hogy „ez én vagyok”, vagy „ez nem én vagyok”. Mindent ítélet mentesen érzékel és ebben a szavak nélküli érzékelésben megjelenik az igazság. Csak a valóság igazsága létezik.

Amint tévedhetetlenül szembesülünk a nem-tudás tényével, akkor a kérdezés, az elme természetes megtermékenyítő folyamata, a nem-tudás valóságában áll. És ezáltal a mozdulatlanság közepén áll, a nem-tudás csendjében, ami megfelel az egyszerű tudatosságnak. Ezt a tudatosságot a régi képzelet mozgásai nem zavarják. Ekkor az elme a nem-tudásból kiindulva kérdez és lát.

Ennek a folyamatnak a során az önmagáról alkotott képek folytonos megelevenítésével az egész régi tudat természete feltárul a tudatosság számára, beleértve minden bizonytalanságot és a vele kapcsolatos félelmet. Ebben az állapotban az Egyedül Való erői képesek hatni az emberben, noha ezeknek az erőknek a hatásai kezdetben csak nagyon finom formában nyilvánulnak meg. S ez a hatás belátáshoz, megértéshez és az ember egész lényének átalakulásához vezet az Egy abszolút rendje szerint, azaz, a mindent átható Egyetlen akarata szerint. A lét egy teljesen új dimenziója jelenik meg.

Jiddu Krishnamurti erről azt mondta:

„[…] Az érzékelésből fakadó cselekvés egészen más. És az az energia a teremtés ereje.”

Máshol pedig azt jegyezte meg:

“Az [abszolút] rend az új cselekedete.

A nem-tudás, az „én tudom” halála és az üresség tehát a megértés, élet és teremtés állandó előfeltételei.”

Az észlelés-megértés-cselekvés egységének kibontakozása az emberben, a fej megnyílása a tudat „kvantum ugrásához” hasonló, mivel nem a régi tudat művelésére való törekvés eredménye. Ez egy önátadás eredménye, annak, hogy hagyjuk a nem-tudásból eredő tiszta észlelés alapján a valóságot megnyilvánulni. Ez egy teljesen új élet-dimenzió kezdete, ami egyre mélyebbre kíván hatolni a csendes észlelés által.

szellem,lélek,test

Ebben az érdeklődésben nincs tegnapról holnapra való folytonosság, nincs felhalmozódás, sem következtetés, nincs „valamivé” válás, sem idő; a nem-tudásból, a valóság látásából és megértéséből mindig újabb és újabb érdeklődés keletkezik, és az eredmény időtlenül virágzik a teremtő Egyben, ami dicsőségesen öleli át a keletkezést és az elmúlást. A kérdés lényege ezt rejti és fedi fel az önvalónak, amikor az nem merül el többé a személyes képzeletben. Nem vagyunk azonosak azzal, amit önmagunkról gondolunk.

Forrás: LOGON.media

Kép: Canva,Golden Rosycross Community

Vannak benned megválaszolatlan kérdések? Találd meg a saját válaszaidat. Segítünk ->> Igneum Szellemi Műhely

Iratkozz fel a Youtube csatornánkra is értékes tartalmakért ->>YouTube