Férfi és nő élményeinek karmikus hatása. Halál és születés viszonya a karmához

Az embert bizonyos tudatrétegek késztetik arra, hogy a külvilágban is keresse azoknak a karmikus okoknak a kiegyenlítő hatásait, amelyeket ő maga ültetett el magában. Lehetséges, hogy éppen arra a helyre hajtja valami, ahol például egy fertőzést kaphat, azért, hogy ebben keresse egy beleépült karmikus ok kiegyenlítő hatását; sőt, még abba is belesodródhat az ember, amit az életben balesetnek nevezhetünk, hogy egy ilyen baleset bekövetkeztében keresse a kiegyenlítődést.

Mármost, miképpen alakul a karma lefutása, ha bizonyos intézkedések segítségével módunkban áll az embert megakadályozni abban, hogy ezt a kiegyenlítődést keresse?

Tegyük fel, hogy bizonyos egészségügyi intézkedésekkel oda hatunk, hogy bizonyos okok, bizonyos dolgok teljesen megszűnnek, melyekhez pedig az embernek karmikus összefüggései folytán esetleg hajlama kellene legyen. Képzeljük el, hogy sikerülne higiénikus rendszabályokkal bizonyos kórokozókat egy meghatározott területen leküzdeni.

Azt már tudjuk, hogy az ilyen rendszabályokat semmi esetre sem a maga kénye-kedve szerint foganatosítja az ember. Láttuk, hogy bizonyos korban például a tisztaságra való törekvés abból ered, hogy ez a hajlam, ami az előbbi korokból kiveszett, most ismét felbukkan a fejlődésben a fordított ismétlődés során. Azt láttuk ebből általánosságban, az emberiségkarma nagy törvényeiben rejlik, hogy az ember egy bizonyos időpontban arra a gondolatra jut, hogy ezeket a rendszabályokat foganatosítja.

Azt is könnyen megértjük azonban, hogy egy korábbi időszakban az ember azért nem jutott oda, hogy ilyen rendszabályokat foganatosítson, mert az emberiségnek abban a korszakban szüksége volt azokra a járványokra, amelyeket most az egészségügyi intézkedésekkel meg kell szüntetni.

Az élet nagy vonalakban történő elrendezését illetően az emberiségfejlődés valóban szigorúan megszabott törvényeknek van alávetve, és mielőtt valami az egész emberiség fejlődése szempontjából jelentőségteljes és hasznos lehet, elő sem fordul annak a lehetősége, hogy ilyen intézkedéseket tegyen, mert az ilyen intézkedések nem abból a teljesen tudatos, ésszerű és értelmes életből fakadnak, amit az ember születése és halála között magáénak mondhat, hanem az emberiség össz-szelleméből adódnak.

Figyeljék csak meg, hogy az egyes találmányok vagy felfedezések is csak akkor jelennek meg, amikor az emberiség arra valóban megérett.

Egy kis áttekintés az emberiség földi fejlődésének történetén sok példával szolgálhat ezen a téren.

Gondoljanak csak arra, hogy elődeink, vagyis saját lelkeink a maitól nagyon is eltérő testben éltek a régi atlantiszi kontinensen, azután ez az atlantiszi kontinens elsüllyedt, és mai életünk elrendezése és azok az intézkedések, amelyeket ma teszünk, csak jelenlegi kontinensünk területén alakultak ki. Csak egy bizonyos meghatározott korszakban találták meg az összeköttetést az egyik felbukkant földrész lakói a másik földrész lakóival.

Csak nem régen, a nem is olyan távoli múltban érték el Európa népei újra azokat a földrészeket, amelyek az egykori atlantiszi kontinens túlsó felén alakultak ki. Ilyen dolgokban valóban nagy törvények uralkodnak. És hogy valamit felfedeznek-e, vagy, hogy életbe lépnek-e olyan intézkedések, amelyek ilyen vagy olyan irányban lehetővé teszik a karmába való beavatkozást, az nem az emberek vélekedésétől vagy önkényétől függ, hanem ezek akkor történnek meg, amikor meg kell történniük.

Mindazonáltal, ha bizonyos okokat eltávolítunk, amelyek egyébként fennálltak volna, és amelyek karmájukkal való összefonódásuk folytán utolértek volna bizonyos embereket, ezáltal befolyásolhatjuk az emberek karmáját. Ez a befolyásolás azonban nem jelenti azt, hogy eltöröljük a karmát, hanem azt jelenti, hogy más irányba tereljük.

Képzeljük el tehát a következő esetet:

bizonyos számú ember karmikus okok folytán indíttatva érzi magát, hogy alávesse magát bizonyos hatásoknak, amelyek a karmikus kiegyenlítődést szolgálnák; ezek a hatások vagy körülmények azonban higiénikus rendszabályok következtében egyelőre eltűntek, az emberek már nem kereshetik őket. Ezzel azonban nem mentesülnek ezek az emberek attól, ami számukra karmikus hatásként esedékes, hanem arra kényszerülnek, hogy más hatásokat keressenek. Karmájától nem szabadul meg az ember. Az ilyesfajta intézkedések nem mentesítik attól, amit különben keresett volna.

Láthatják ebből, hogy a helyett a karmikus kiegyenlítődés helyett, amit az egyik oldalon módjukban állna megszüntetni, egy más irányú kiegyenlítődésnek kell létrejönnie. Ha bizonyos hatásokat megszüntetünk, ezzel csak más alkalmak és hatások felkeresésének szükségességét teremtjük meg.

Tegyük fel, hogy sok járványt, közös betegségokokat egyszerűen arra vezethetünk vissza, hogy azok az emberek, akik ezeket a betegségokokat megkeresik, meg akarnak szabadulni attól, amit karmikusan magukban kialakítottak, mint például a himlőjárvány esetében a szeretetlenség szerveitől. Ha sikerülne is ezeket a szerveket eltávolítani, a szeretetlenség oka mégis megmaradna, és a szóban forgó lelkek kénytelenek lennének ebben vagy egy másik inkarnációban más módon keresni egy megfelelő kiegyenlítődést.

Ami itt történik, azt megérthetjük, ha rámutatunk valamire, amivel biztosan számolnunk kell, és ez a következő.

Tény, hogy ma egész sor külső hatást és okot kiküszöböltek, amelyeket egyébként felkerestek volna az emberek bizonyos karmikus dolgok kiegyenlítéseképpen, amelyekkel az emberiség régebbi korokban terhelte meg magát. Ezzel azonban csak annak a lehetőségét szüntetjük meg, hogy az ember külső befolyásoknak essék áldozatul. Külső életét kellemesebbé és egészségesebbé is tesszük.

Ezzel azonban csak azt érjük el, hogy azt, amit az ember a megfelelő betegség útján karmikus kiegyenlítésként megkeresett volna, most más úton kell megkeresnie. Azok a lelkek, akik ma ezen az úton az egészség tekintetében megmenekülnek, arra vannak tehát ítélve, hogy más úton keressék ezt a karmikus kiegyenlítést. Amennyiben a jobb egészség fizikailag kellemesebbé teszi az emberi életet, amennyiben a fizikai lét könnyebbé válik, ez a lelket ellentétes irányban befolyásolja.

Oly módon befolyásolja, hogy a lélek lassanként bizonyos ürességet, elégedetlenséget, beteljesületlenséget fog érezni. És ha ez így folytatódna, hogy a külső élet egyre kellemesebbé, egyre egészségesebbé válna, amint ez a tisztán materialista élet általános elképzelései alapján lehetséges, akkor az ilyen lelkek egyre kevesebb ösztönzést kapnának arra, hogy fejlesszék magukat. Ezzel párhuzamosan a lelkeknek bizonyos értelmű elsivárosodása indulna meg.

Aki az életet tüzetesebben megfigyeli, az már ma is észreveheti ezt.

Aligha volt olyan kor, amelyben annyi ember élt olyan kellemes külső körülmények között, mint ma – ám sivár, tétlen lélekkel. Azért sietnek ezek az emberek szenzációtól szenzációig, azután – ha az anyagiak megengedik – városról-városra utaznak, hogy lássanak valamit, vagy ha már kénytelenek ugyanabban a városban maradni, minden este az egyik szórakozásból a másikba vetik magukat. A lélek azonban ettől még sivár marad, maga sem tudja végül, mit keressen még fel a világban, hogy valami tartalmat kapjon.

A pusztán külsőséges, kellemes fizikai körülmények között eltöltött élet ugyanis magával hozza azt a hajlamot, hogy kizárólag csak a fizikaiakról gondolkodjunk. És ha ez a hajlam, hogy valaki csak a fizikaiakkal foglalkozzon, nem volna meg már régóta, az elméleti materializmushoz való vonzódás sem erősödött volna meg annyira, mint ez napjainkban történik.

Így azután a lelkek egyre többet szenvednek, miközben a külső élet egészségesebbé válik.

Ámde éppen a teozófus panaszkodhat a legkevésbé egy ilyen tény miatt, mert a teozófia mindenütt lehetővé teszi a dolgok megértését, s ezzel együtt annak a meglátását is, hogy hol keressük a kiegyenlítődést. A lelkek csak egy bizonyos fokig maradhatnak üresek, s akkor a saját rugalmasságuk lendíti át őket a másik oldalra. Ilyenkor olyan tartalmat keresnek, amely rokon saját lelkük mélységeivel, és akkor majd belátják, mennyire szükséges számukra, hogy eljussanak a teozófiai világnézethez.

Látjuk tehát, hogy az, ami a materialista életfelfogásból fakad, megkönnyíti ugyan a külső életet, de a belső életben olyan nehézségeket támaszt, amelyek oda vezetnek, hogy a lélek szenvedései folytán egy spirituális világnézetet keres. A spirituális világnézet, ami ma a szellemtudományban nyilvánul meg, így közelíti meg a lelkeket, akik az elsivárosodásban, abban, amit az egészen kellemes külső élet a benyomásaival nyújtani tud, nem képesek kielégülésre lelni.

A lelkek addig fognak mindig valami újat keresni, hogy felvehessék azt magukba, amíg a másik oldalról a rugalmasság olyan erővel nem hat, hogy a lelkek azzal egyesítik magukat, amit spirituális életnek nevezünk. Van tehát összefüggés a higiénia és a szellemtudományos világszemlélet jövőbeni reményei között.

Ezt ma kicsiben már észrevehetik.

Vannak lelkek, akik más külsőségek mellé egy új külsőséget sorolnak: érdeklődnek a teozófiai világnézet iránt; akik a teozófiai világnézetet, mint új szenzációt veszik fel magukba. Olyasmi ez, ami az emberiség fejlődés minden áramlatában megmutatkozik, hogy az, aminek mély, benső jelentősége van, divatként, szenzációként is hat. Azonban a teozófiára valóban előkészült lelkek azok, akiket vagy nem elégítenek ki a külső szenzációk, vagy pedig belátják, hogy a külső tudomány minden tudása sem képes a tényeket megmagyarázni.

Ezek a lelkek azok, akiket karmájuk egésze úgy készített elő, hogy lelki életük legbensőbb tagjaival kapcsolódnak a teozófiához. A szellemtudomány is hozzátartozik az emberiség karmájának egészéhez, és mint ilyen, bele fog illeszkedni.

Az ember karmáját tehát egyik vagy másik irányba el tudjuk terelni, de nem háríthatjuk el az emberre való visszahatását. Valamilyen módon visszatér az, amit az ember korábbi életei folyamán önmaga készített elő magának.

Az, hogy a karma milyen bölcsen működik a világon, azt legjobban egy olyan szemlélet bizonyíthatja, ahol a karma úgyszólván még morális mellékíz nélkül működik, ahol magában a nagyvilágban működik, anélkül, hogy bármi köze volna ahhoz, amit az ember a lelkéből morális impulzusként bontakoztat ki, és ami azután morális vagy immorális cselekedetekhez vezet. Állítsuk lelkünk elé a karmának egy olyan területét, amelyben a moralitásnak még nincs szerepe, hanem ahol karmikus összefüggésként valami semleges nyilatkozik meg.

Tegyük fel, hogy egy nő egy adott inkarnációban él.

Bizonyára nem fogják tagadni, hogy a nőnek egyszerűen azáltal, hogy nő, más élményei kell hogy legyenek, mint egy férfinek, és hogy ezek az élmények nem kizárólag csak belső lelki élményekkel függnek össze, hanem a legmesszebbmenően össze függnek olyan történésekkel, az életnek olyan helyzeteivel, amikbe csak azért kerül a nő, mert nő, és amelyek azután visszahatnak egész lelki alkatára, egész lelki hangulatára. Ezért beszélhetünk arról, hogy a nőt bizonyos cselekedetekhez vezeti az élet, amelyek szorosan összefüggenek női létével.

A nő és a férfi közötti kiegyenlítődés ugyanis csak a szellemi együttélés területén jön létre. Minél mélyebbre szállunk alá a puszta lelkiség és az emberi külső területén, annál nagyobb lesz a különbség férfi és nő között az életük tekintetében [40]. Így azt mondhatjuk, hogy a nő bizonyos lelki tulajdonságok tekintetében is különbözik a férfitől, hogy jobban hajlik olyan tulajdonságok felé, amelyek emocionális impulzusokhoz vezetnek; és hajlamosabbnak találjuk pszichikus élményekre, mint a férfit.

Ezzel szemben a férfi életében az intellektualizmus és a materializmus – tehát az, ami a férfiak révén került a világba – hamarabb lel otthonra, s ez a lelki életre nagy hatással van. Pszichikai és emocionális hajlamok a nőnél, intellektuális és materiális mozzanatok a férfinél – egyenesen így határozza meg őket a természetük. Ezért hordoz azután a nő lelki életében is bizonyos árnyalatokat azáltal, hogy nő.

[40] Lásd ehhez még az 1910. március 5-én és 13-án, valamint május 10-én Dornachban tartott előadást a „Krisztus megjelenése az éteri világban” (GA 118) című kötetben.

Ecseteltük már, hogy amit a halál és az újabb születés között lelkünkben tulajdonságok gyanánt átélünk, az belehat következő testi organizációnkba.

Ami erősebben pszichikus, erősebben emocionális, és a születés és a halál közötti létben inkább a lélek bensőjébe mélyed, hajlamosabb is arra, hogy mélyebben nyúljon bele a szervezetbe, hogy azt intenzívebben itassa át. Azáltal, hogy a nő olyan benyomásokat vesz fel, amelyek a mélyebb lelki életre, az emóciókkal való hajlammal függenek össze, az élet tapasztalatait is lelkének mélyebb rétegeiben raktározza el. Meglehet, hogy a férfi gazdagabb tapasztalatokat szerez, akár tudományosabbakat is, ám a tapasztalatok nem hatnak olyan mélyen lelki életébe, mint a nő esetében.

A nő lelkébe mélyen belevésődik a tapasztalatok egész világa. Ezért erősebb nála az élményeknek az a tendenciája, hogy belehassanak a szervezetbe, hogy erősebben hatalmukban tartsák a szervezetet a jövőben. Így veszi fel egy női élet azt a tendenciát, hogy élményei által egyazon inkarnáción belül mélyen belehasson a szervezetbe, és ezáltal a következő inkarnációban a szervezetét így alakítsa ki. Ámde a szervezet mély átdolgozása, az abban való mély munkálkodás azonban egyet jelent egy férfi-szervezet létrehozásával.

A férfi szervezete úgy jön létre, hogy a lélek erői mélyebben bele akarják vésni magukat az anyagiságba. Ebből látják, hogy az egyik inkarnáció női élményeiből ered az a hatás, hogy a következő inkarnációban férfi szervezet jöjjön létre. Íme, így mutat rá az okkultizmus egy olyan összefüggésre, amely nem érinti a morált.

Ezért mondják az okkultizmusban:

„A férfi a nő karmája.” – Megfelel a tényeknek, hogy egy későbbi inkarnáció férfi szervezete egy előző női inkarnáció tapasztalatainak és élményeinek az eredménye. Ezeket a dolgokat, mint tényeket, egészen tárgyilagosan meg kell világítanom, még ha számolnom is kell azzal a veszéllyel, hogy a jelenlévők némelyikében esetleg ellenszenves gondolatokat ébresztek; hiszen mindig előfordul, hogy a jelenkor férfiai szörnyen idegenkednek attól, hogy mint nők inkarnálódjanak.

Miként áll a dolog a férfi-élményekkel? A férfi-élményeknél az helyzet, hogy akkor értjük meg őket legjobban, ha mindjárt abból indulunk ki, amiről a korábbiakban volt szó. A férfiszervezet esetében a benső ember jobban beleélte magát az anyagiságba, jobban megragadta azt, mint a nő esetében. A nő többet tart meg a testetlen formában megjelenő szellemiségből, nem éli bele magát olyan mélyen az anyagba, testisége lágyabb marad.

A nő természetének az a jellemzője, hogy többet őriz meg a szabad szellemiségből, ezért kevésbé dolgozza bele magát az anyagba, és elsősorban az agya marad képlékenyebb. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy a nők az új iránt – kiváltképpen a szellemiek terén – különösen fogékonyak, mert szabadabb maradt a szellemiségük, nem olyan nagy náluk az ellenállás. Nem véletlen, hanem mély törvényszerűségen alapszik, hogy egy olyan mozgalomban, ami természeténél fogva spirituális dolgokkal foglalkozik, nagyobb számban vesznek részt a nők, mint a férfiak.

Aki férfi, az tudja, milyen nehézkes műszer gyakran a férfi agya.

Merevsége makacsul ellenáll, ha hajlékonyabb gondolatmenetekre akarják használni. Ezeket nem hajlandó követni. Előbb minden lehetséges eszközzel ki kell képezni, hogy merevsége feloldódjék. Ez teljességgel a férfitapasztalat sajátos élménye lehet.

A férfitermészet tehát sűrítettebb, összevontabb; az, ami a férfiben a benső ember, jobban összepréselte, merevebbé, keményebbé, anyagibbá tette. A merevebb agy mindenekelőtt az intellektualitás eszköze, pszichikai téren kevésbé használható. Hiszen ami intellektuális, olyasvalami, ami sokkal inkább a fizikai síkra vonatkozik. Amit tehát a férfiak intellektualizmusának nevezünk, onnan származik, hogy agyuk merevebb, jobban megszilárdult.

Ezzel kapcsolatban az agy bizonyos fokú „befagyottságáról” beszélhetünk; előbb fel kell engednie, ha finomabb gondolatmenetekre akarjuk használni. Ez azonban arra indítja a férfit, hogy inkább a külsőségeket fogja fel, kevesebbet tegyen magáévá azokból az élményekből, amelyek a lelki élet mélységeivel függnek össze. És amit magáévá tesz, az sem hatol benne mélyre.

Ennek külső bizonyítéka az, hogy milyen kevéssé hatol mélyre a külső tudomány és milyen kevéssé ragadja meg a dolgok belső oldalát, bár széles körre terjed ki a gondolkozás, mégis milyen felületesen történik a tények összegezése. Aki belső késztetésből szükségét érzi, hogy a tényeket összefűzze, az attól, amit a külső tudomány nem fél egymáshoz társítani, néha egészen rosszul érezheti magát.

Itt láthatja az ember, mily kevéssé mennek mélyre a dolgok.

Egy példa arra, hogy mennyire felületesek lehetnek a mai tudomány dolgai: tegyék fel, hogy egy fiatalember valamilyen egyetemi előadáson van, ahol az előadó egy elvakult darwinista. A kiválasztódás-elmélet eme képviselőjétől ilyesféle dolgokat hallhat a diák: Honnan ered az, hogy például a kakasnak olyan szép, kékesen csillogó színű tolla van? Ez a nemi kiválasztódásra vezethető vissza, mert színeivel vonzza magához a tyúkot, és a tyúkok azokat a kakasokat választják, amelyeknek kékesebben csillognak a tollai.

A többiek így aztán a rövidebbet húzzák, és ennek következtében tenyésztődik ki különösképpen az egyik fajta. Ez a magasabbra fejlődés, ez a „nemi kiválasztódás”. – És a diák boldog, hogy tudja, miképpen jöhet létre egy felfelé irányuló fejlődési folyamat. Most azután elmegy egy másik előadásra, ahol, mondjuk, az érzékek pszichológiáját tárgyalják.

Itt előfordulhat, hogy ugyanaz a diák körülbelül a következőket hallja: Kísérleteket folytattak arra nézve, hogy milyen különbözőképpen hatnak a spektrum színei különböző lényekre. Bizonyítható, hogy például a tyúkok a spektrum színeiből azt, ami a kékhez és ibolyaszínhez tartozik, nem észlelik, hanem csak azt, ami a zöldtől a narancsig és vörösig terjed!

Ha ez a diák ezt a két tényt, amelyeket valóban hallhat manapság, össze akarja egyeztetni, arra kényszerül, hogy felületesen vegye a dolgokat. Az egész kiválasztódási elmélet arra épül, hogy a tyúkok állítólag olyan színeket látnak a kakason, ami különös örömükre szolgál, amit azonban a valóságban egyáltalán nem is látnak, számukra az épp olyan fekete, mint a holló.

Ez csupán egy példa. De így állnak a dolgok, és aki valóban tudományos kutatást akar végezni, az lépten-nyomon ilyesmibe ütközik. Ebből láthatják, hogy az intellektualitás nem valami mélyen nyúl bele az életbe, megreked a felületen. Szándékosan választok ilyen kirívó példákat.

Nem is hinné az ember, hogy az intellektualitás olyasvalami, ami inkább külsődlegesen játszódik le, nem hat bele mélyen a lelki életbe, kevéssé ragadja meg az emberi bensőt.

A materialista gondolkodásmód pedig különösen olyan, hogy nem ragadja meg a lelki életet. Ennek azonban az a következménye, hogy az ember az ilyen inkarnációból, amelyben kevés hatást vesz a lelkébe, azt a tendenciát veszi fel születése és halála között, hogy a következő inkarnációban kevésbé mélyedjen bele szervezetébe. Az ehhez szükséges erőt kevésbé szívta magába, ezért ez most úgy működik, hogy az ember kevésbé hatja át testiségét. Ebből azonban az a hajlam fakad, hogy a következő inkarnációban női testet építsen fel. Újra csak helytálló, ha az okkultizmusban azt mondjuk: „A nő a férfi karmája.”

Ezen a morálisan semleges területen látjuk, hogy az, amit az ember az egyik inkarnációban előkészít, hogyan alakítja ki testiségét a következő inkarnációban. S mivel ezek a dolgok nemcsak belső életünkbe avatkoznak bele mélyen, hanem külső élményeinkbe és tetteinkbe is, azt kell mondanunk, hogy amennyiben az embernek egyik inkarnációjában férfi vagy női élményei vannak, ezek a következő inkarnációban külső cselekvéseit ilyen vagy olyan módon határozzák meg, mert az ember női élményei folytán azt a hajlamot hordja magában, hogy férfi-szervezetet építsen fel, és megfordítva, a férfi-élmények következtében női szervezetet.

Csak ritkán ismétlődik azonos nemű inkarnáció: legfeljebb hét ízben [41] ismétlődet. A szabály azonban az, hogy minden férfi organizáció a következő inkarnációban arra törekszik, hogy nőnemű legyen és megfordítva. Itt nem használ semmiféle ellenszenv; mert nem azon múlik, hogy mit szeretne az ember a fizikai világban, hanem azokon a hajlamokon múlik, amelyek a halál és az újraszületés közötti időben válnak az ember tulajdonává, és ezeket értelmesebb okok határozzák meg, mint az, hogy az ember egy férfiúi inkarnációban netalán borzad attól, hogy következő inkarnációjában nőként testesüljön újra. Itt láthatják, hogy a későbbi életet és a későbbi élet cselekvéseit is hogyan határozza meg az előző élet.

[41] Az az individualitás, aki legutóbb Rudolf Steinerben inkarnálódott, az ezt megelőző öt ismert inkarnációja során is férfiként született meg. Erről a témáról – érthetően – kevés adat áll rendelkezésre. A legfontosabb egy Steiner által írt vers, amely „A szív megerősítése” című könyvben jelent meg. (A szerk.)

Most az a fontos, hogy belássunk egy másik karmikus összefüggést is, amire szintén szükségünk van, ha meg akarjuk világítani a következő napok fontos fejtegetéseit.

Tekintsünk vissza e célból még egyszer az emberiség fejlődésnek egy igen távoli időpontjára, arra az időpontra, amikor megkezdődtek a Földön az emberi inkarnációk. Ez a régi lemúriai időben történt. Azonban, arról van szó, hogy akkor hatott első alkalommal az emberre döntő módon a luciferi befolyás, és ez azután maga után vonta az ahrimani befolyást. Kíséreljük meg ezúttal lelkünk elé állítani, hogyan hatott külsőleg az emberi életben a luciferi befolyás.

Azáltal, hogy az ember egyáltalán abba a helyzetbe került, hogy azokban a távoli időkben felvegye magába a luciferi hatást, tehát, hogy asztráltestét áthassa a luciferi befolyással, azáltal vált asztrálteste hajlamossá arra, hogy még sokkal mélyebben belenyúljon az organizációba, még mélyebben szálljon le a fizikai test anyagiságába, és mindenekelőtt egészen másképpen, mint ahogy a luciferi befolyás nélkül tette volna.

Az ember a luciferi befolyás által anyagibbá vált. Ha a luciferi befolyás nem hatott volna, kisebb mértékben fejlődött volna ki az embernek az a hajlama, hogy leszálljon az anyagi világba; az ember a maga mivoltában a lét magasabb régióiban maradt volna. Tehát sokkal erősebben áthatotta egymást a külső és belső ember, mint a luciferi befolyás nélkül tette volna.

Ez az áthatás volt elsősorban az oka annak, hogy az ember elvesztette a visszatekintés lehetőségét azokra az eseményekre, amelyek testbe költözését megelőzték. Az ember ezután olyan születéssel lépett az életbe, hogy szorosan elkötelezte magát az anyagisággal és ezzel kioltódott minden visszatekintés az előző élményekre. Különben megőrizte volna a visszaemlékezést arra, amit születése előtt a szellemi világban átélt. A luciferi befolyás következtében a születés olyan aktussá vált, amellyel az ember olyan intenzív kapcsolatot teremt a külső és belső ember között, hogy ez kioltja az ember korábbi, a szellemi világból származó élményeit.

A luciferi befolyás rabolta el tehát az ember múltbeli szellemi élményeinek emlékét. Ezáltal azonban az ember élete folyamán arra van utalva, hogy mindig csak a külvilágból szerezze ta pasztalatait és élményeit.

Egészen téves úton járnának azonban, ha azt hinnénk, hogy az emberre csak azok a durva külső anyagok vannak hatással, amelyeket fölvesz magába. Az emberre nemcsak az élelmiszerek és tápláló erők hatnak, hanem egyéb tapasztalatai, és azok a dolgok is, amelyek érzékein keresztül hatolnak bele. Az anyaggal való durvább összeköttetés által azonban a táplálékok is másképpen hatnak.

Képzeljék el, hogyha a luciferi befolyás nem létezett volna, akkor a táplálékoktól az érzéki benyomásokig minden sokkal finomabban hatna az emberre. Mindazt, amit a külvilággal való kölcsönhatás kapcsán átél, áthatná azzal, amit halála és újabb születése között élt át. Azáltal, hogy az ember megsűrítette anyagiságát, hajlamossá vált arra, hogy sokkal sűrűbb anyagokat vegyen fel magába.

A luciferi befolyás tehát úgy hat, hogy az ember anyagiságának összesűrítése által a külvilágból is sokkal sűrűbb dolgokat vonz magához, mint vonzott volna különben. Ez a sűrűbb azonban, amit most kívülről magához vonz, egészen más, mint az a kevésbé sűrű, amit egyébként vonzana.

A kevésbé sűrű még fenntartotta volna a korábbi életre való visszaemlékezést, magával hozná azt is, hogy az embernek megvolna az a bizonyossága, hogy mindaz, amit születése és halála között átél, hatásaiban belenyúlik egy soha véget nem érő időbe. Az ember tudná: bár külsődlegesen bekövetkezik a halál, mindaz, ami történik, tovább hat. Azáltal, hogy az ember kénytelen volt felvenni a sűrűbb anyagokat, születésétől fogva erős kölcsönhatást teremt saját testi természete és a külvilág között.

Mi a következménye ennek a kölcsönhatásnak?

A szellemi világ a születéskor kialszik. S ahhoz, hogy az ember a szellemiségben, a szellemi világban fel tudjon ébredni, előbb újra be kell állnia annak az állapotnak, amelyben az embertől ismét elvétetik mindaz, ami sűrűbb anyagiság formájában kívülről belekerült. Mivel sűrűbb anyagiságot szereztünk magunknak, ha újra vissza akarunk kerülni a szellemiségbe, ki kell várnunk azt az időpontot, amikor külső anyagi testiségünktől megfosztanak bennünket.

Ami most sűrűbb anyagiság formájában hatol belénk, az születésünktől kezdve, fokról fokra lerombolja emberi testiségünket. Ami belénk áramlik, az olyasvalami, ami egyre jobban lerombolja a testiséget, míg az végül teljesen elpusztul, úgyhogy nem képes többé fennmaradni. Születésünktől kezdve sűrűbb anyagiságot veszünk fel, mint vettünk volna fel a luciferi befolyás nélkül, úgyhogy testiségünket lassanként megsemmisítjük, míg az a halál beálltával tökéletesen használhatatlanná válik.

Ebből látjuk, hogy az ember halálának karmikus oka a luciferi befolyás. Ha nem léteznék a születésnek ez a formája, az ember számára a halálnak ez a formája sem létezne. Máskülönben az ember úgy állna szemben a halállal, hogy teljes bizonyossággal látná maga előtt az elkövetkezendőket. A halál a születés karmikus következménye, a születés és a halál karmikus összefüggésben állnak egymással. Ha a születés nem olyan volna, amilyennek az ember ma átéli, a halál sem volna olyan, mint ahogyan azt az ember átéli.

Azt már korábban elmondtam, hogy az állat esetében nem beszélhetünk ugyanolyan értelemben karmáról, mint az embernél. Ha azt állítaná valaki, hogy az állatnál a születés és a halál karmikusan összefüggnek, az illető éppenséggel nem tudná, hogy a születés és a halál egészen másvalami az ember számára, mint az állat számára. Az, ami ebben külsőleg azonosnak tűnik, bensőleg nem ugyanaz. A születésnél és a halálnál nem külső folyamatukról van szó, hanem a belső élményről.

Az állatnál csak a fajta-léleknek, a csoportléleknek van élménye.

Az állat kimúlása a csoportléleknek körülbelül annyit jelent, mint önöknek, ha a nyár közeledtével rövidebbre vágatják a hajukat, ami azután lassan újra megnő. Egy állatfajta csoportlelke egy állat kimúlásakor annyit érez, mintha egy olyan tagja halt volna el, amely fokozatosan újra pótlódik. Tehát a csoportlélek az, amit az emberi énhez hasonlíthatunk. Nem ismer születést és halált, állandóan arra tekint, ami a születést megelőzte; és azt is szüntelenül látja, ami a halált követi.

Képtelenség az állat születéséről és haláláról olyan értelemben beszélni, mint az embernél, mivel egészen más okok tartoznak hozzá. És a szellem belső tevékenységét tagadja az, aki azt hiszi, hogy ami külsőleg hasonlóságot mutat, azt bensőleg is azonos okok hozzák létre. A külső folyamatok hasonlóságából sohasem lehet bizonyossággal azonos benső okokra következtetni. Az ember egészen más okokból születik, és egészen más okokból hal meg, mint az állat.

Ha az ember egy kissé elgondolkodna azon, milyen tökéletes hasonlóságot mutathat a külső, anélkül, hogy a benső megközelítően is hasonlót élne át, akkor az ember már maga is rájöhetne, hogy a dolog így áll. Az elképzelhető legegyszerűbb módon is rájöhetnek, hogy a külső érzéki látszat nem bizonyítja a benső életet. Képzeljenek el két embert. Kilenc órakor önök elhaladnak egy bizonyos hely előtt, és látják, hogy ez a két ember ott áll egymás mellett. Három órakor újra elmennek az említett helyre, miután a közbeeső időt másutt töltötték, s ez a két ember újra egyazon helyen áll.

Ebből azt következtethetnék:

„A” még mindig ugyanazon a helyen áll, „B” is ugyanazon a helyen áll, ahol kilenc órakor állt. Ellenőrizzék azonban, mit tett ez a két ember közben; talán azt találják majd, hogy az egyik nem mozdult el a helyéről, míg a másik ezalatt hosszú utat tett meg, és a közben eltelt idő alatt elfáradt. Ekkor már egészen más események képezik a dolog alapját.

És amennyire értelmetlen volna azt állítani, hogy ha ez a két ember három órakor ugyanazon a helyen áll, hogy bensőjükben ugyanaz zajlott le; ugyanannyira értelmetlen, ha az ember két hasonló formájú sejtet talál és azok egyforma struktúrájából arra a következtetésre akarna jutni, hogy bensőleg azonos a jelentőségük. A lényeg az, hogy a tények egész összefüggését kell ismernünk, ami egy sejtet egy bizonyos helyre vezényelt. Ezért jár teljesen hamis úton a modern sejtfiziológia, ami a sejtek belső szerkezetének vizsgálatából indul ki. Az, ami a külső érzéki látszatnak megnyilatkozik, sohasem lehet döntő a dolog benső lényegét illetően.

Az ilyesmit át kell gondolni, ha az ember bele akar pillantani olyan dolgokba, amelyek az okkult megfigyelésekből nyilatkoznak meg az okkultistáknak. Így például a világra jövetel és elmúlás egészen másvalami az embernél, mint az emlősállatoknál, vagy akár a madaraknál.

Ilyen dolgok tanulmányozása lehetségessé válik majd, ha az emberek kissé belehatolnak abba, amit a szellemi kutatás mondani tud.

Amíg nem térnek erre az útra, addig a külső tudomány, amely megáll az érzéki látszatnál és a külső tényeknél, igen szép tényeket hozhat ugyan napvilágra, de mindaz, amit az emberek ilyen előfeltételek mellett ilyen tényekről vélhetnek, az soha sem lesz mérvadó a valóság szempontjából. Ezért minden, amiből ma az elméleti tudomány áll, fantasztikus képződmény, ami azáltal jön létre, hogy külső látszatuk szerint kombinálnak külső tényeket. Sok területen szinte kényszerítően lépnek fel a külső tények, hogy helyesen magyarázzák őket, ámde a mai nézetek révén mégsem jut el ide az ember.

A karmikus törvényszerűségek köréből két semleges területtel találkoztunk ma, és látni fogják, hogy ez lesz majd az alapja későbbi szemlélődéseinknek. Beláttuk, hogy a női szervezet a férfi élmények karmikus következménye – és a férfi szervezet a női élmények karmikus folyománya. S végül beláttuk, hogy az emberi életben a halál a születés karmikus hatása. Mindez olyasvalami, ami, ha az ember megkísérli, hogy fokról fokra megértse, mélyen bevezethet minket az emberi élet karmikus összefüggéseibe.

1910. május 26.(részlet)

Forrás: Magyar Antropozófiai Társaság

Képek: Canva

A könyv shopunkban sok értékes érdekességet találhatsz, melyek segíthetnek az utadon: Igneum Könyvek

Vannak benned megválaszolatlan kérdések? Találd meg a saját válaszaidat! Segítünk! ->> Igneum Szellemi Műhely

Iratkozz fel a Youtube csatornánkra is értékes tartalmakért ->>YouTube