Isten lénye akár egy kör

Isten lénye – akár egy kör. Minél többet figyeli valaki e kört, annál többet tanul meg az Ő formájáról. És minél többet tanul meg róla valaki, annál nagyobb örömét leli a körben; – írta a filozófus Jakob Böhme 1612-ben.

Szanszkrit nyelven a kör neve mandala. A hinduk és a buddhisták meditálás közben gyakran mandalákat vagy kör alakú misztikus mintákat használnak segédeszközként. A mandala fogalma egyébként a Védák tíz részére utal. A keleti szellemi örökség újraéledése miatt a mandala nyugaton is a meditáció és a stressz-oldás népszerű segédeszközévé vált. A kör azonban nemcsak hindu vagy buddhista szimbólum, hanem minden vallásban és kultúrában megjelenik, esetleg más elnevezéssel és más céllal.

Franciaország híres katedrálisainak kör alakú ablakai – rózsaablakai – vannak, a mecsetek falain és boltozatain kör alakú díszítésekben jelennek meg a Korán idézetei. A kelták kör alakúra formálták bonyolult fonott díszítéseiket, és az örök mozgást jelképezték velük. Az előbbieken kívül kör alakú mintákat más, többé-kevésbé feltűnő helyen is láthatunk: kovácsoltvas rácsokon, asztali edényeken, könyvkötéseken, padlólapok mintázataiban, valamint a természetben, például a rózsán és a lótuszon.

A mandala mint koncentrációs pont

A hinduknál és a buddhistáknál a mandalák a meditáció alatt koncentrációs pontként szolgálnak. A katedrálisokon, templomokban és mecsetekben is hasonló szerepet töltenek be. Szerkezetük és megfelelően megválasztott színeik által olyan légkört sugároznak, amely az imaházak látogatóit bizonyos lelki állapotba hozza. Innen erednek a népszerű, előrenyomtatott mandalák, melyek aztán különböző módon színezhetők. Ezeket ma többnyire iskolákban, pszichológiai teszteknél vagy kezelések alkalmával hívják segítségül. Így a gyermekeknél a meditáció vagy a nyugalom egy formája érhető el, ami kifejezetten a személyiség bizonyos egyensúlyának a kifejlesztésére szolgál.

Látók megállapították, hogy a rózsaablakok nagyon hasonlatosak az ember csakráihoz. A franciaországi Chartres katedrálisán a déli oromzat rózsaablakának szerkezete, közepén a 12 virágszirommal éppen olyan, mint a koronacsakra. A gége- és szívcsakrát a párizsi Notre Dame rózsaablakai ábrázolják; a szívcsakra, 12 levelével a nyugati ablakban, a 16 levelű gégecsakra pedig az északi ablakban található. Ezt alkimista ablaknak is nevezik. Tekintettel a csakrák jelentőségére, ez érthető, mert a gégecsakra annak a teremtő energiának a kapuja, amellyel az alkimistának az aranyat, az isteni lelket kell előkészítenie, amely az isteni élettel való összeköttetés alapja.

Fejlődés kezdet és vég nélkül

A kör az örökkévalót szimbolizálja, mert nincsen se kezdete, se vége. Jakob Böhme Isten lényét körhöz hasonlítja. E közlését ne meghatározásként értelmezzük, hiszen észleléseit mint „Isten szemlélését” írta le, ahogyan Ezékiel próféta is tette:

Ahová a lélek vala menendő, mennek vala, ahová tudniillik a lélek vala menendő, és a kerekek fölemelkednek vala mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben… És a mennyezeten felül, amely fejök felett vala, látszék, mint valami zafírkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül… Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája… (Ezékiel 1:20,26,28.)

Mik a csakrák?

Ezt a hét csakrát nem lehet kifejezetten anyaginak nevezni, mert az egész személyiségben szerepet játszanak. Anyagi szempontból légnemű állapotban vannak; továbbá kétségtelenül éteriek is; nem utolsó sorban pedig az asztrális testben is jelen vannak. Az egyetlen kivétel a tobozmirigy, amely egy különleges szerv, s ugyanakkor belső elválasztású mirigy is.

A durvaanyagi szinten is ki lehet mutatni, hiszen a főszentély egyik szerve; de emellett a fejtető-csakrával is kapcsolatban áll. Ezért oly hatalmas a kisugárzása.
Ezek a csakrák folyamatos mozgásban vannak – kerekeknek is ábrázolják őket –, és mindegyiknek megvan a maga feladata. Belülről nézve az óramutató járásával megegyező irányban forognak, tehát balról jobbra, és az ember belső állapotának megfelelően különböző asztrális erőket vonzanak, amelyeket a forgó mozgás éterekké változtat, és ezek az étertest segítségével az egész durvaanyagi testbe eljutnak.

E hét nagy csakrán kívül legalább negyvenkét kicsi létezik még. Együttesen hétszer hét erőközpont hálózatát képezik. Ezek alapján érthető, hogy az asztráltest, az étertest és az anyagtest a lehető legszorosabb kapcsolatban áll egymással, és hogy e szoros kapcsolat miatt az asztrális állapot a másodperc töredéke alatt éteri állapottá, az éteri állapot pedig ugyanabban a pillanatban durvaanyagi állapottá is válik.

Ezékiel leírásában a köröknek és a kerekeknek nagy szerepük van. Most felmerül a kérdés, hogy vajon lehet-e az embert is egy körhöz hasonlítani. Ezt a gondolatot a Teremtés könyve is megerősíti (1,26): És mondá Isten: teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.

Kívülről nézve az ember aligha hasonlítható egy körhöz. A rózsakeresztesek azonban az embert mikrokozmosznak tekintik, mint az élet egy gömb alakú látványát, melyben a személyiség különböző testei nyilvánulnak meg. Max Heindel szintén ír arról Kozmológiájában, hogy fejlődése végén az ember ismét gömb alakú lesz. Leonardo da Vinci is egy körbe állítva ábrázolta az embert.

Milyen hatása van a mandala használatának?

Mandalát előállíthatunk magunk is, de meg is vásárolhatjuk, és ki is színezhet-
jük. A kör fennkölt jelentése gyakran komoly elvárásokat ébreszt azokban, akik mandalákkal foglalkoznak, bár többnyire nincsenek tudatában igazi jelentőségének. Számukra ez a tisztaság és a harmónia jelképe, amelyben a hétköznapi élet minden ellentéte feloldódni látszik. Vajon tényleg ilyen ábrák egyszerű kifestése a helyes módja annak, hogy Isten lényével összekössük magunkat? Valóban megtapasztalhatjuk így Isten lényét?

Aki maga állít elő mandalát, az ezt olyan képek segítségével teszi, amelyek a tudatból illetve a tudatalattiból jönnek elő. Ezek lélektanilag értelmezhetők. A pszichológus C.G. Jung részletesen foglalkozott ezzel a témakörrel. A tudatunk – tudatos vagy tudatalatti – szemléltetése azonban magában hordozza annak a veszélyét, hogy olyan erőkkel kötjük össze magunkat, amelyeket nem ismerünk, és amelyeket közelebbről megismerve döbbenünk csak rá, hogy legjobb volna ismét megszabadulni tőlük.

Az előrenyomtatott mandalák kifestegetése unalmas tevékenységnek tűnhet, feszített idegállapotú emberek számára azonban jó gyógymód lehet, és sokan – ha csak ideiglenesen is – megtalálják az ilyen apró munkákban az olyannyira szükséges belső nyugalmat és összpontosítást. Mint említettük, e módszert szívesen használják segédeszközként az oktatásban is hiperaktív gyerekek esetében, hogy oldják a bennük lévő feszültséget, és fejlesszék a koncentrációs készségüket.

Ismeretes, hogy minden forma, amivel az ember körülveszi magát, hatást gyakorol rá.

Éppen ez a rózsaablakok funkciója a templomokban és katedrálisokban, vagy a körmotívumoké a mecsetekben. A befolyás módja attól az üzenettől függ, amit készítőjük e motívumokban elrejt. Minél nagyobbak és magasztosabbak ezek, annál lenyűgözőbb a hatás. Minél okkultabbak, annál inkább magukhoz bilincselik a lelket. Ezért felvetődik még egy kérdés: egy ilyen különleges forma, mint a kör, valóban Istenhez emelheti-e az embert, és elvezetheti-e a megvilágosodáshoz?

Azok számára, akik erre azonnal igennel vagy nemmel válaszolnának, fontos tisztázni, hogy mit értenek megvilágosodáson. Mert ami az egyiknek maga a megvilágosodás, az a másiknak talán csak egy lépés a megvilágosodás felé vezető úton. A tudat megújulásának minden fázisát megvilágosodásnak tekinthetjük.

A végleges megvilágosodás, tehát a Gnózissal való eggyé válás, az azt megtapasztaló tudat teljes eltűnését követeli meg; mert az eggyé válás a megújult, újjászületett lélek egyesülése az eredeti Szellemmel. És az út minden fázisa – még ha egyre magasabb szinten is – még mindig az élet és halál kerekéhez van kötve. Így hát állíthatja valaki, hogy egy madárdal hallatán elérte a megvilágosodást, és van aki a nedves fa színeitől, vagy éppen a munkába való teljes belemerülés közben érzi ugyanezt. Jakob Böhme is szólt a megvilágosodásról:

Amint egyik nap kis szobámban ültem, pillantásom egy csiszolt ónedényre esett, amely olyan fényesen tükrözte vissza a Nap sugarát, hogy szinte önkívületi állapotba kerültem, és úgy tűnt, hogy a dolgok elveit és legmélyebb alapjait most képes vagyok felismerni. (Jakob Böhme: Orientierungstext, Bilthoven).

Néhány mandala rajzolata és színe olyan harmonikus, hogy a szemlélőt a nyugalom és az összhang világára emlékezteti, ahonnan egykor a lélek származott. Ha ez az emlékezés valakit keresésre ösztönöz, akkor ismét megnyílhat számára az isteni birodalom kapuja. Ekkor az emlékezés segített neki, hogy a visszaúthoz szükséges energiát magához vonzza.

Böhme sírkövén félkörökből álló ábra található.

Ez egy különleges forma, mert az igazi manadalák zárt körök.
A nyitott alakzat főleg labirintusokban és útvesztőkben fordul elő. Ez két olyan szimbólum, amelyek az embert földi életének céljával szembesítik. Az ideiglenes és a semmibe vesző utakat az útvesztőkkel ábrázolják, míg a labirintusokban mindig létezik egy út, amelyre ha egyszer rálépünk, biztosan a középpontba jutunk. Ez utóbbi jelképezi a megváltás ösvényét, amely kivezet az ellentétek világából. Böhme sírján mindkét szimbólumot megtaláljuk.

A zárt kör két félkörből áll: az idő megnyilvánul az örökkévalóságban. Ezenkívül az egyik félkör sötét, a másik világos színű. Böhme egyértelműen megkülönbözteti az élet három alapelvét. Az első elv a tűz – Isten, az Atya: a nagy kör. A világos félkör jelképezi a második elvet, a világosságot – ez Isten, a Fiú.

A látható világ a harmadik alapelv: a tűz és a fény szentségtelen együttműködése. Így ábrázolja Böhme azt, hogy nem Isten a viszonylagos jó és rossz forrása, hanem a teremtmény ezeket a tulajdonságokat mint saját akaratának következményeit kelti életre – ez a sötét félkör.

Ez a szentségtelen világ a szent világ visszatükröződése, habár attól el van zárva.

A két világot azonban a kereszt és a szív összeköti egymással, mert a szívben még él a szent világra való emlékezés. Böhménél a szív Isten szemét is jelképezi. Ahhoz, hogy a tűz és a fény szent világában újjászülethessünk, írja Jakob Böhme, búcsút kell vennünk a szentségtelen világtól. Így szinte egy pillanat alatt megmutatja nekünk az isteni világba vezető visszautat. A szívben élő emlékezés új erőket vonz, hogy az ember búcsút vehessen a szentségtelen világtól.

Ennek a filozófiai gömbnek a segítségével – ahogyan ezt az ábrázolást egy 1647-ben megjelent kiadvány nevezi – mutatja be a híres német filozófus azt a valóságot, amelyben az ember él: a viszonylagosan jónak és rossznak a világát, amit a tűz és a fény világától elzártak. Ezt a képet a buddhizmus is használja. Amikor a buddhista szerzetesek egy mandalát elkészítenek, azzal fejezik be művüket, hogy az ábra egy részét elsöprik. Ezzel jelzik, hogy ez a világ nem tökéletes, és lennie kell még valaminek.

Ez azt jelenti, hogy egy mandala, legyen bár mégoly magasztos is, nem képes az embert az isteni világgal összekötni. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, az embernek először is legmélyebb lényéig gyökeresen meg kell változnia. A szentségtelen tüzet el kell oltania önmagában, hogy az eredeti, szent tűz lángra lobbanhasson benne.

Forrás: Arany Rózsakereszt

Képek: Canva, polska-org.pl

Keresed a következő könyvet, amit olvashatsz és értéket is ad? Nézz körül itt: Igneum Shop

Vannak benned megválaszolatlan kérdések? Találd meg a saját válaszaidat! Segítünk! ->> Igneum Szellemi Műhely

Iratkozz fel a Youtube csatornánkra is értékes tartalmakért ->>YouTube