A vér misztériuma

Van Helmont XVI. századi alkimista írja, hogy a vért a mikrokozmosz tükrének tekinti, amelyben mindaz kifejeződik, ami a mikrokozmoszban jelen van. Ilyen értelemben a vér olyan könyv, amelyben a mikrokozmosz egész történetét feljegyezték:

Múltat és jelent, de még a jövőt is.

A vérnek különböző nézetei vannak. A legismertebb a fizikai vörös vér, amelyet azonban a mai tudomány valószínűleg már nem nevezne ’misztériumnak’.

Az emberi vér alapanyaga a plazmaként ismert sárgás folyadék, amely tudományos szempontból nézve túlnyomórészt vízből áll. A plazma ezenkívül fehérjéket, sókat, hormonokat, enzimeket, zsírokat és aminosavakat tartalmaz, valamint a test salakanyagait. Egy köbmilliméter vérben mintegy 5 millió vörösvértest, kb. 5–l0.000 fehérvérsejt és 200–300.000 vérlemezke található. Az egészséges testben 4,5–6 liter vér van.

Mint ismeretes, a vörösvértestek oxigént és salakanyagokat szállítanak. A fehérvérsejtek katonákként szolgálnak: leküzdik vagy eltávolítják az idegen anyagokat. Ezért azt is mondják, hogy a vér az anyagcsere hordozója. A népnyelv szerint pedig a vér nemcsak folyadék, hanem az ember tulajdonságainak és jellemvonásainak a hordozója is. Ezt olyan közmondások, szólások és kifejezések bizonyítják, mint pl. „A vérében van – A vér nem válik vízzé – hidegvérrel, kékvérű, vérrokon, vértestvérek, vérkötelék” stb.

Az emberiség története azt tanúsítja, hogy a vér jellege, milyensége mindig is fontos szerepet játszott. Így például a fáraók saját egyenes ági vérrokonságukon belül házasodtak, hogy megőrizzék a dinasztia tulajdonságait. Ez azonban más uralkodóházaknál és nemesi családok nemzetségeinél is előfordult, hogy biztosítsák a családi tulajdonságok öröklését. Az egyik skót kastélyban egész sor családi képmás, festmény található, kb. tíz évszázadnyi időszakot felölelve. Feltűnő, hogy szinte minden egyenes ági leszármazott arca ugyanazokat a jellegzetes vonásokat mutatja: az ősatyák vérének ismérvei tehát jól fennmaradtak, tovább öröklődtek.

Az egyes családok viszonylatában is léteznek olyan szólás-mondások, mint:

„Ez a gyermek egészen az apja (anyja) – vagy:
Vonásai (bogarai, humora stb.), akár a nagyapjáé.”
A vér beszél!

A határok elmosódnak, de az alap ugyanaz marad

A vér rejtélyének tehát még egy másik nézete is van. A modern ember eltűnődik, vajon miért igyekeztek mindig annyira a vérvonal tisztaságát megőrizni. Hiszen a mai időkben ez már nem olyan fontos. Sőt, a családtagok egymás közötti házasságkötése még tiltott dolog is. Toleráns társadalmakban mindenesetre elfogadják a faji ismertetőjegyek keveredését. Ezzel ellentétben egyes hagyományos vallásközösségekben még mindig nagyon nem kívánatos a más fajú emberek házasság útján történő vérkeveredése.

Úgy tűnik, hogy ezek a korlátozások lassanként eltűnnek, mivel a hagyományos nézetek merevsége is egyre csökken. De tévedés ne essék! Melyik az a szülő, akinek keble nem dagad a büszkeségtől – legyen az akár régimódi, akár modern és haladó gondolkodású –, amikor nyilvánvalóan látszik, hogy Jancsikája vagy Juliskája az ő ’pozitív’ tulajdonságait örökölte, és a gyermek ’kiköpött apja vagy anyja’?
Ez azután a vérnek még egy harmadik nézetét is felszínre hozza.

Paracelsus, a nagy orvos mondotta:

„Aki uralja a vért (ezt a negyedik léleknek nevezte), az hatalmában tartja az emberiséget.”

Aki ismeri a vér titkait, és bánni is tud velük, az azt csinál embertársaival, amit akar. Hitler felhasználta ezt a tudást „Vér és föld” elméletében és gyakorlatában. Egy fajtiszta népességnek kellett volna biztosítania a náci Németország jövőjét. A vérnek tehát van biológiai, történeti (történelmi) és erkölcsi nézete. Ezek mellett a többé-kevésbé látnivaló vetületek mellett azonban a vérnek van még egy feledésbe merült nézete is, nevezetesen az ezoterikus. Mindazok számára, akik az élet eredetét és célját szeretnék felderíteni, valószínűleg ez a negyedik nézet a legfontosabb.

A vér, mint az Isteni lélegzet hordozója

G.R.S. Mead, az ezoterikus, azt mondja egyik anatómiai értekezésében, hogy két fa van ültetve az ember testébe. Az egyik a szívben, a másik a fejben gyökerezik. A szív fája a vérkeringés rendszere. Ebben áramlik az életerő. A fejben lévő fa pedig az idegrendszer, amelyben az idegéter kering. Az életerő ugyanaz, mint ami a világegyetemben is kering.

A Zóhár-ban, a Ragyogás könyvében, e jelentős kabbalisztikus iratban, de egyébként még a Midras-ban, az Ószövetség magyarázataiban is az áll, hogy a vér az isteni lélegzet hordozója, míg az ember lélegzete a mozgás hordozója. Isten lélegzete, a „Nefes”, a vér segítségével elvezeti az embert végső rendeltetéséhez. Emlékezzünk csak Van Helmont-ra, aki a vért a mikrokozmosz tükrének tekinti, minden olyasmi tárházának, ami a mikrokozmoszban jelen van – de a jövő alapjának is. Mert a vérben keringő isteni lélegzet, az életet adó elv vagy prána egyidejűleg arra is rámutat, hogy mi az ember célja a teremtésben.

Ezért úgy is mondhatnánk, hogy az „istenek” a vérünkben laknak, és hogy ezáltal a múlthoz vagyunk kötve, de éppúgy a jövőhöz is. Ha a vér megmarad az eredeti állapotában, vagyis ha az egyéni és csoportos karma által létrejött vérminta egy egész életen keresztül nem változik messzemenően, akkor maradunk a múlthoz kötve. Ha azonban alapvető változások mutatkoznak – és ezen nem genetikai manipulációkat értünk, hanem szellemi változásokat –, akkor a múlthoz kötő szálakat el lehet vágni, és így új út nyílik meg.

Eliphas Levi (Alphonse Louis Constant) írja a Codex Magiae-ben:

„A vér az egyetemes fluidum első inkarnációja. Nem más, mint materializálódott világosság.”

A sugárzások hatása a vérre még meglehetősen ismeretlen

Különböző befolyások megváltoztathatják a vér összetételét.
Élelmiszerek, gyógyszerek, hormonkészítmények, permetezőszerek és hasonló dolgok átmeneti változásokat idézhetnek elő, de hosszú távú hatásuk is lehet, sőt egyes embereknél függőségi viszonyt is kialakíthatnak. A sugárzások egészen különlegesen befolyásolják a vért. Amikor Marie Sklodowska, a lengyel fizikusnő – aki később mint Madame Curie vált ismertté (1867-1934) – felfedezte a rádiumot és a sugárzását, akkor annak hatásáról még a legcsekélyebb elképzelése sem volt.

A levelein található ujjlenyomatok például még mindig veszélyesen radioaktívak. A kísérleteiről készült fényképek sugárzó reggelizőasztalnál ülő embereket ábrázolnak, meg világító kását nyalogató teheneket stb. Madame Curie 1934-ben hunyt el rákban. Amerikában az atombomba kifejlesztésekor katonákat és polgári személyeket tettek ki a sugárhatásnak, mindenféle óvintézkedés nélkül. Annak idején még ismeretlen volt a sugárzás vérre gyakorolt befolyása, ezt csak a későbbi tudományos kísérletek mutatták ki.

Napjainkban a röntgensugárzást már annyira leárnyékolják, amennyire csak lehetséges, de még mindig nem kielégítő módon. És az atomerőművek is – minden elővigyázatossági rendszabály ellenére – még mindig leadják halálos sugáradagjukat. Franciaországban egy nemrég végzett felmérés kimutatta, hogy ott az emberek nem foglalkoznak annyit a radioaktivitással, mindenesetre távolról sem oly sokat, mint például Németországban és Hollandiában. Amikor Csernobilban elveszítették az ellenőrzést az atomerőmű felett, Mitterrand elnök biztosította a francia népet arról, hogy az atomfelhő nem lépi át a francia határt!

Ma már többet tudnak erről.

A vérben gyökerező kozmikus folyamatok

Mivel most már ismerik a radioaktivitásnak, tehát az atomhasadáskor felszabaduló sugárzásnak a hatását, talán valamivel egyszerűbb lesz megközelíteni a vér egyik legnagyobb misztériumát. A világegyetemben minden a változásnak van alávetve. Elemek képződnek és esnek szét, világok fejlődnek ki és oszlanak fel, válnak újra energiává. Sugárterek keletkeznek, átalakulnak másikká, majd felbomlanak, hogy azután új sugármezők táptalajául szolgáljanak.

Ez a folyamat mindenre érvényes, aminek formája van. Minden, amit csak az ember a legfinomabb műszerekkel észlelni képes, az az örökkévalóság méhében nyilvánul meg, hogy miután feladatát teljesítette, eltűnjön, és új fejlődés alapjául szolgáljon. Nos tehát a Zóhár szerint a vér az életet ajándékozó elv hordozója, van Helmont pedig azt írja, hogy a vér a mikrokozmosz tükre. A vér ugyanis makrokozmikus, kozmikus és mikrokozmikus folyamatok vetülete. Így a vérben megnyilvánulnak mindazok a változások, amelyeknek az ember alá van vetve. Ezért a vérnek három fontos ismertetőjegye van:

• Tartalmazza az egész teremtés fejlődésének makrokozmikus képét,
• tartalmazza az emberiség kozmikus fejlődésének a képét, és
• tartalmazza az egyes ember mikrokozmikus fejlődésének a képét.

A makrokozmikus fejlődés a Teremtő egyetemes, eredeti terve. A kozmikus fejlődés az emberiség útja évmilliókon és évmilliárdokon át. A mikrokozmikus fejlődés az előbbi két folyamat kifejeződése, amely folyamatoknak az ember egyéni feladata megvalósításához kell vezetniük. Így gyökerezik a vérben a múlt, a jelen és a jövő. A múlt – az egyetemes bölcsesség szerint – a fehér vérsejtekben fejeződik ki. A vörös vértesteket pedig ’elektromos szikráknak’ is nevezik, amelyeknek a bennünk szunnyadó magasabb rendű életet kell lángra lobbantaniuk. Ez azt is jelenti, hogy az egész emberiség, az egész teremtés múltja benne rejlik a vérünkben.

Így érthetővé válik az a kijelentés, hogy az a vér, amely nem keveredett, amely nincs változásnak alávetve, az kifejezésre juttatja az ember kollektív múltját. Ezzel szemben az a vér, amely más vérrel keveredett, lehetővé teszi az ember egyéni tapasztalatait. Ebben a megvilágításban a faj- és népkeveredés érdekes távlatokat mutat. Mert az ember földre irányuló törekvéséből fakadó kultúrákhoz és vérörökséghez való ragaszkodás elzárja az új lehetőségeket. Viszont a réginek a feladása azért, hogy helyet készítsünk az új számára, jó esélyt jelent a belső megújulásra.

Hiszen a vér hordozza a tudatot, és a tudat az ember tapasztalatainak az összessége. Ha ezek a tapasztalatok közösek, előírtak és programozottak, akkor a tudat is ennek megfelelő. Ha azonban a tapasztalatok egyéniek, szabadok és mindenekelőtt magasabb életcélra irányulnak, akkor a tudat is ilyen.

Képzeljék csak el, hogy a makrokozmoszban olyan fejlődések indultak be, amelyeknek az emberiséget magasabb szellemi szintre kell felemelniük. Akkor ezek a fejlemények minden ember vérében kifejeződnek. Ha az ilyen fejlődések a kozmoszon belül (Földünk térségében) is teret nyernek, akkor hatásuk mindenkinek a vérében felerősödik. Ha pedig végül a mikrokozmoszban is megnyilvánulnak, akkor a vérben és a tudatban szóhoz is jutnak. Ennek logikus következménye, hogy az ilyen alapon együttműködő ember – mintegy belső késztetés hatására – Isten tervét követi!

Vérkultúra a fennálló állapot fenntartására

Ebből a távlatból tekintve világossá válik, miért foglalatoskodnak oly sokan bizonyos módszerekkel és rendszerekkel, hogy a vért egy kívánt állapotba hozzák. Ide sorolhatók pl. olyan diéták, amelyek a vért olyan nehézkessé teszik, hogy többé már nem tud reagálni. Létezik néhány olyan okkult módszer, gyakorlat, amelyek következtében a vér olyannyira megdermed, hogy egyetlen lépés megtételére sem alkalmas már az emberi fejlődés célja felé. Kábítószerek segítségével pedig a vér nyitottá válhat olyan erők és gondolatok számára, amelyek szöges ellentétben állnak a teremtés céljával.

Ilyen módon a vérkultúrát fel lehet használni a jelenlegi állapot fenntartására, vagy egy előző állapothoz való visszatérésre, de akár arra is, hogy a jövőnek elébe siessenek. Körülbelül a múlt század kezdete óta az emberiséget arra kényszerítik, hogy reagáljon, választ adjon egy interkozmikus ösztönzésre. Az eredmények leolvashatók mindazokról a nagy változásokról, amelyek a huszadik század emberében lejátszódtak.
A mikrokozmosz lélekadó elvét a világosság ébreszti fel. Ennek az elvnek, ennek a tudatnak fokozatosan meg kell nyilvánulnia. Ami viszont beszél, az a vér hangján szólal meg. Az ember ezért vagy a halandó természetből él, vagy pedig válaszol a halhatatlan természetnek, amely őhozzá közeledve vérét előkészíti a megújulásra.

A tudat folyton elködösödik

A mai ember vére megmutatja, kicsoda ő voltaképpen. Testének minden egyes sejtje megegyezik állapotával. És most megmutatkozik, mit eredményezhet a vérkultúra az emberben: ha nem változtatja meg úgy az életét, hogy ez a változás egészen a véréig hatoljon, akkor tudatát elködösíti mindaz, ami a múltból és a jelenből vérében hat. A szívből a fejbe áramló vér akkor újra meg újra elködösíti a gondolkodást, egy elfajuló irányba tereli, a személyiséget pedig elzárja a megújulás elől.

Ezért mondja a hermészi bölcsesség, hogy el kell jönnie a pillanatnak, amikor az ember már nem tudja elviselni a tudatlanság igéjét. Ekkor pedig véget kell vetnie életében a ködösítő elemek áradatának, hogy elérhesse a valódi életet. Ezeknek a nézeteknek a megbeszélése már világosságot gyújthat a tudatban. Az ilyen új belátások segítségével az ember felemelkedhet, és megtanulhatja, hogy életét más távlatból nézze. Ha azonban visszaesik a hétköznapokba, az új belátásokat ismét elfedik a ködösítés fátylai, amelyek a vérből szállnak fel.

A vérünkben gyökerező múlt, valamint a mindennapi fáradalmakkal és gondokkal tűzdelt jelen rendszerint elég erősnek bizonyul ahhoz, hogy a ragyogó jövő képét elhomályosítsa. A rózsakeresztesek ezzel összefüggésben vértudatról beszélnek, amely elsötétíti a lélektudatot. A vér tudata határozza meg a gondolkodást, az érzéseket, az akarást és a cselekvést. Amikor azonban ebben a vértudatban szóhoz jut valami az eredeti lélekből, akkor lélektudat keletkezik. Ez az új tudat, amelynek ki kell alakulnia ahhoz, hogy az ember Isten szelleméhez kapcsolódhasson.

A halandó ember nem a szellemből él, hanem a vérből.

Ezért – így mondja Hermész –

„az embernek szét kell tépnie a ruhát, amelyet hord, a tudatlanság szövevényét, gonoszságának alapját.”

A lélekember ugyanis számára ellenséges országban él. Ahogyan a dán szerző, Anker Larsen kifejezi:

„a lélekember más családi iratokkal rendelkezik”.

Története és jövője le van írva Buddha Evangéliumában, az Újszövetségben, a Tao Te Kingben, Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjében, amely az új ember prototípusáról szól. Származása meghatározza normáit és cselekedeteit. Ez a származás megajándékozza őt azzal a belátással, amely érthetetlen mindazok számára, akik vérük szavát követik. Származása megmutatja neki az utat, amelyet a modern ember zavaros vére eltöröl és megtagad. Származása józanítja ki, láttatja vele a dolgokat a szív szemével, és indítja arra, hogy a tudatlanság igéjét kiköpje, s lényében így helyet készítsen a világosság számára.

A vértisztításnak ez a folyamata kigyógyítja az embert az én-rögeszméből, és előkészíti őt egy egészen új életre.

Forrás: Arany Rózsakereszt

Képek: Canva

Vannak benned megválaszolatlan kérdések? Találd meg a saját válaszaidat! Segítünk! ->> Igneum Szellemi Műhely

Iratkozz fel a Youtube csatornánkra is értékes tartalmakért ->>YouTube