A tizenharmadik eon megteremtése

Milyenek, illetve mik azok, amiket a gnosztikus filozófia archonoknak és eonoknak nevez?

Ezek hatalomelvek és hatalomösszpontosulások, a haláltermészetben fellépő bizonyos elektromágneses feszültségek és viszonyok.

Az ember kigondol magának egy tervet, az önérvényesítés tervét. Ha a mentális tervezés megtörtént, és gondolatilag egyre tovább dolgozik rajta, akkor ez az elgondolás növekedni kezd az illető lélegzőterében, és egy adott pillanatban uralni fogja őt. Ekkor az ember a tervének a megszállottja lett. Ezzel egy archon, természetisten teremtetett. Az elektromágneses természetterület sugarait egy speciális szabály szerint részben áttranszformálják egy elkülönített elektromágneses elvvé, amely egy mikrokozmoszban lakozik.

Megszületett a személyes természetisten! Ha mármost több embert vonnak be az önfenntartási tervbe, akkor együttesen egy óriási természetistent hoznak létre. Ekkor egy hatalmas transzmutált elektromágneses terület keletkezik, amelynek ereje sokkal erősebb, mint az egyedi archonoké.

Az elektromágneses koncepciók egy magasabb szinten azonos rezgéssel összekapcsolódnak.

A hatalomelvek hatalomösszpontosulásokká lesznek, ami azt jelenti, hogy az archonok eonokká állnak össze. Az eonok nem mások, mint hasonló rezgésű archonok felhői. És ha az archont kisebb jelentőségű, inkább bolygói természetistennek tekintjük, akkor világos, hogy az eonnak univerzum méretű természetistennek, egy interkozmikus istennek kell lennie.

Ezért a következőt képzelheti el.

Amikor egy emberiségkorszak elég hosszú ideig tart, akkor végül lentről, a dialektikus emberiség biológiai ösztöneiből, hajtóerőiből és szükségleteiből az egész világegyetemet hatalmas erőkkel népesíti be, melyek az egész természetet egy ellentermészettel uralják.

Az emberiség által okozott elektromágneses transzformációk diszharmonikussá teszik a dialektikus életterületet, és ez a diszharmónia folyamatosnak bizonyul. Ez a dialektikus élet megnehezítését jelenti.

Minthogy az emberi tervek beteljesedése mindig csak részben valósul meg, az archonok és eonok kultúrája folytatódik, folytatódnia kell. Ám a kultúra ilyen folytonos fejlődése miatt az alapvető sugárcsoporttal szembeni diszharmóniának is fokozódnia kell.

Ez így megy tovább egy határig, egy krízisig.

A dialektika alapvető mágneses területe összefügg az egész világegyetemmel. S mivel ez utóbbi erősebb, mint az eonok összetömörült felhője, ezért a válságban nem az univerzum erői siklanak át az eonikusba, hanem fordítva, s nagy tisztulás keletkezik.

Az eonok elerőtlenednek.

Ha az eonok elveszítették erejük egyharmadát, akkor az többek között azt jelenti, hogy a földi mágneses rendszer elválasztatott az archonjaitól és eonjaitól.

Ha az eonok műve megsemmisült, akkor az emberiségnek vissza kell térnie a dialektika eredeti kezdetéhez, a biológiai kezdethez. Akkor lesz újra helyreállítva az alaperőkkel való összhang. És az ember olyan lesz, mint azelőtt. A mesterséges kultúra lehullik róla. A meztelen biológiai ember marad meg, a civilizáció megsemmisül. Ez a visszatérés persze rendkívül drámai. Ezzel az emlékezőképesség teljes elvesztése jár együtt, mert a mágneses gócok egész hálózata kialszik mind az aurikus lényben, mind pedig a személyiségben, úgy, hogy az ember végül újból a kezdetek ősemberévé válik.

Ha Ön meg akar menekülni ettől a sorstól, melyet mint mikrokozmosz már oly sok alkalommal átélt, akkor a másik útra, a tizenharmadik eon útjára kell rátérnie. Egyedül a tizenharmadik eontól nem vesznek el egy szemernyi erőt sem a krízis óráiban és a világtörténelem megváltozásának elkerülhetetlen pillanataiban, így állapítja meg a Pistis Sophia. Ezért képes folytatni a tizenharmadik eon és mindenki, aki a rendszeréhez tartozik, a kultúrája fejlesztését.

Az emberiség bizonyos része felelős a tizenharmadik eon megteremtéséért.

Például adva van egy ember, aki rájött, hogy a természet szerinti minden fáradozás hiábavaló. Felismerte, hogy minden, ami történik, már megtörtént.

Ezért jogosan gyanítja, hogy ez mégsem lehet az emberi lét célja. Így hát tervet dolgoz ki. Elkészíti a felismert haláltermészetből való megszabadulás gondolati tervét. Ez a terv tartalmazza azt a készséget is, hogy minden áldozatot meghozzon a terv teljesítéséért, hogy még a saját létét és énjét is feláldozza.

Egy archont alkot, az elmenekülés, a természetből való kiemelkedés archonját.

Ezután olyan emberekre talál, mint önmaga. Azok együttműködnek a terven, miáltal az archon növekszik.

Magától értetődően egy adott pillanatban az ilyen archon-képződményeknek, a világ bármely részén fejlődnek is ki, egy eonná kell összeilleszkedniük. A tizenharmadik eon létrejött, ámbár jellege még nagyon gyenge és földies. Az új eon természetesen testi kölcsönhatásban áll a közösség minden tagjával. A terv által transzmutált erők kultúrára, tettekre és ekképpen eredmények elérésére sarkallnak. Eljön az a pillanat, amikor a közösség felfedezi, hogy ha eredményes akar lenni, akkor a haláltermészet elektromágneses erői nem szolgálhatnak munkahipotézisül. Annak következtében, hogy a közösség a tágas univerzumba tekint, hatalmas vágy ébred egy másik alapéleterő után.

Így keletkezett a belátásból az első üdvrevágyás.

Ebből születik meg aztán, akármilyen kezdetlegesen is, az első kapcsolat a Gnózissal, az igazi isteni természettel, amely már nem magyarázható a haláltermészetből. Ettől kezdve a tizenharmadik eon nemcsak a közönséges természet erőit veszi fel, hanem az eredeti természet erőit is. Azt lehet mondani: megszületett a János-eon.

A közösség folyamatos munkája nyomán a tizenharmadik eon egyre finomabbá válik, mind jobban ráhangolódik az isteni mágneses körre, és egyre jobban elveszíti földi jellegét. Ennek a kultúrának megfelelően a tizenharmadik eon egyre nagyobb mértékben befolyásolja mindazokat, akiket a szférája magához vonz.

Ha aztán a közönséges természetben kifejlődnek az ecsetelt krízispillanatok, és minden archonnak és eonnak elveszik ereje egyharmadát, akkor a tizenharmadik eontól nem lehet semmit sem elvenni, mert nem transzmutál semmilyen dialektikus mágneses energiát sem. Nem alkalmaz erőszakot a közönséges természeten, ezért érintetlen marad, és hasonlóképpen mindazok is, akik a szférájához tartoznak.

Az emberiség többi része számára a kerék tovább forog lefelé a kiindulási pontig.

Amikor aztán egy új megnyilvánulási nap következik, némileg megváltozik a helyzet. Az előző megnyilvánulási nap idején ugyanis volt egy nagy csoport, mely a tizenharmadik eonhoz tartozott, a megváltottak csoportja. Ez a csoport nem hagyja cserben az emberiséget, mert nem a saját üdvözülésére irányul. Követeket, prófétákat és megvilágosultakat küld hozzájuk, hogy hívja őket. Ha a hívottak aztán tapasztalatukból kifolyólag a János-ösvényre térnek, akkor csupán hozzá kell kapcsolniuk a közösségüket ehhez az egyetemes közösséghez, ahogy egy lánchoz új szemet fűznek.

Ezért a tizenharmadik eon egyetemes közössége egyre csillogóbb és gyönyörűbb lesz, egyre hatalmasabb és erősebb. A megszenteltek felemelkedése mind egyszerűbb lesz. Ezért mondható a Pistis Sophiában, hogy:

„Ha pedig azok mágiájának misztériumait hívják fel, akik a tizenharmadik eonban vannak, akkor bölcsen és biztosan bevégzik majd ezeket a misztériumokat, mert […] erről a területről nem vontam el erőt.”

Forrás: Arany Rózsakereszt

Kép: Canva

Vannak benned megválaszolatlan kérdések? Találd meg a saját válaszaidat! Segítünk! ->> Igneum Szellemi Műhely

Iratkozz fel a Youtube csatornánkra is értékes tartalmakért ->>YouTube