„Popol Vuh”

„Ez az ősi hagyomány. […] Még létezik az első könyv, ahogyan egykor megírták, azonban gondosan elrejtették a keresők és kutatók szeme elől. A mindenség teremtésének leírása és üzenete határtalanul igaz. Miként keletkezett a mennybolt és a Föld. Hogyan határozták meg és jelölték ki a világ négy végét, a négy oldalát, és hogyan mérték ki az ég és a Föld tereit.”

Így hangzik az indián elbeszélő előszava, melyet a maják szent könyvéhez, a Popol Vuh-hoz írt. Ez a mű egy több száz éves mítoszon alapul, amely az ég és a Föld, valamint az ember teremtését írja le. Szövegét a guatemalai kicsé-maják jegyezték fel egykor a mítosz számos közszájon forgó hagyományának egyik változata alapján. A mű, melyet a „Tanács könyvének” is neveznek, két részből áll, melynek címei „Teremtés és hősi élet” valamint „Egy nép története”.

A XVIII. század elején a szöveget, a nyilvánvalóan bizalomkeltő és becsületes fiatal spanyol atyára, Francisco Ximenezre bízták, aki 1688-ban egy sereg pap kíséretében érkezett Amerikába. A szöveget pontosan lemásolta, és spanyol nyelvre fordította. Feltételezések szerint az eredeti szöveg még mindig létezik valahol.

A „Popol Vuh” helye

A Popol Vuh – leszámítva a Drezdában, Párizsban és Madridban található három Maja-kódexet, valamint néhány más iratot – az egyetlen fennmaradt írásos bizonyítéka a maják mély bölcsességének és tudományának. Ezen írások összessége a maja-kultúra legfontosabb forrásaihoz tartozik. Bepillantást nyújtanak nekünk – már amennyire képesek vagyunk felfogni azokat – a maják élmény- és gondolatvilágába. A Popol Vuh tartalma és a nyelvhasználata az európai ember számára idegennek tűnik. A mű szimbolikája is különös, és számunkra több szempontból érthetetlen. Az egész azonban mégis a rokonság érzését kelti bennünk; mintha lenne valami, amit újra felismerünk, de a jelentése valahol mélyen elrejtve nyugszik.

„Így szól az üzenet…”, e szavakkal kezdődik a maják teremtéstörténete.

„Kezdetben…”, így hangzik a bibliai Teremtés könyvének első szava.

„Amint ott fönt…”, olvashatjuk a babiloni teremtéseposz, az Enuma elish elején, melynek ismert része a Gilgames eposz.

Közelebbről vizsgálva megmutatkozik, hogy a három műben nagyon sok közös vonás található. Valamennyi az adott korszak emberének tudatállapotához és képzeletéhez igazodó képet közvetít a makrokozmosz, a világ és az ember keletkezéséről. Hírt adnak egy paradicsomi létből való kiűzetésről, egy építményről, amely egészen az egekig nyúlik, a világot sújtó hatalmas víz- és tűzkatasztrófákról, egy hegy tetején partra vetett hajóról és a Fény birodalmába való visszatérésről, amely végül majd bekövetkezik. A Popol Vuh pontosan ugyanezeket az eseményeket írja le!

Nyugaton kevésbé ismert

A nyugati világban a maják teremtéseposza – igazságtalanul – kevés figyelmet keltett. Talán azért, mert a mű nagyon erősen egy titkos könyv vonásait mutatja, esetleg azonban azért is, mert a nyugati kultúra mindenekelőtt a zsidó-egyiptomi, a görög-perzsa és indiai vallásokban és kultúrákban gyökerezik. A Popol Vuh azonban teljes mértékben igényt tarthat arra, hogy egy sorban említsék azokkal a nagy híradásokkal, melyek az emberiség hajnalával kapcsolnak össze bennünket.

Az 1524-ben bekövetkező spanyol betörést, a maja kultúra megsemmisítését és pusztulását követően néhány vezető pozícióban lévő maja még megkísérelt valamit megőrizni kultúrájukból az eljövendő nemzedékek számára. Így keletkeztek a Chilám Balám, a jaguár-papok könyvei. Az ezekben a könyvekben szereplő leírások, valamint az istentiszteletekről és a maják vallási meggyőződéséről szóló krónikák az akkoriban mindenütt jelenlévő katolikus inkvizíció miatt nagyon visszafogottak és leplezettek.

A francia apát, Brasseur de Bourbourg, mindent elkövetett, hogy a maják szemléletmódját világviszonylatban ismertté tegye. 1861-ben kiadta a Popol Vuh, Le Livre Sacré et les mythes de l’antiquité americaine (A Szent Könyv és az ősi amerikai mítoszok) című művét. Mint később kiderült, könyve mindenekelőtt Ximenez szövegének egy spanyol fordítására támaszkodik, melyre az apát hagyatékai között leltek rá. Minden ezt követő kiadás Brasseur leírásain és értelmezésein alapult.

1730-ban, Ximenez atya halála után szövege egy időre eltűnt, miután a mű egy guatemalai kolostorba került. Később, számtalan huzavona után az eredeti példány – más Ximenez kezéből származó iratokkal együtt – újra napvilágra került. 1941-ben Adrian Recinos, aki abban az időben Guatemala nagykövete volt az Egyesült Államokban, a chicagói Newberry Könyvtárban teljesen véletlenül bukkant rá erre a fontos iratra. Fordítása, Popol Vuh, Las historias antiguas del Quiché (A régi kicsé történetek) címmel 1947-ben jelent meg.

Wolfgang Cordan-nak (szerzői álnevén: H. W. Horn) a maja kultúrában elmélyült írónak, sikerült a kicsé-maják eredeti nyelvéről a Popol Vuh-t lefordítania és magyarázatokkal ellátnia. Ez a fordítás 1977-ben Popol Vuh – A tanács könyve címmel jelent meg először. Ebben a cikkben elsősorban ebből a fordításból idézünk.

A világ teremtése

A világmindenség, a világ és az emberiség teremtése a Popol Vuh-ban a következő jelképes szavakkal kezdődik:

Így szól az üzenet: Kezdetben volt a nyugvó világmindenség. Egy sóhaj, egy hang nélkül. Mozdulatlan és csendes volt a világ. És a mennybolt tere üresen állt. Ez az első üzenet, az első szó. Sem ember, sem állat nem létezett még. Nem voltak madarak, halak, kagylók, fák, kövek, barlangok és szakadékok, sem fű, sem erdő. Csak a mennybolt volt. A Föld ábrázatát még nem leplezték le, csak a nyugodt tenger és az égbolt tágas tere létezett. Még nem kapcsolódott össze semmi sem. Semmi nem adott hangot, nem mozdult, nem zavart semmi, és semmi nem törte meg az égbolt csendjét. Még semmi sem keletkezett. Csak a nyugvó víz, a csendes tenger létezett magányosan és hallgatagon. Más nem volt.

Mozdulatlan és néma volt az éjszaka, a sötétség. A vízben azonban, fénytől körülvéve, ott volt a teremtő és alakító, a győzedelmes Tepeu és a zöldtollas kígyó Gucumatz, valamint a nemzők. Ott rejtőztek a zöld és kék színű tollak alatt. Ezért beszélnek a zöldtollas kígyóról.

Határtalan bölcsesség és mélységes tudás a lényük. Ezért volt ott az égbolt, és az égbolt szíve, amit Cabavil-nak, a Sötétben Látónak hívnak. Így mesélik. Az éj sötétjében Tepeu és Gucumatz összejöttek és beszélgettek. Így beszélgetve, tanácskoztak és gondolkodtak. Megegyezésre jutottak, és egymásra hangolták szavaikat és gondolataikat. Majd elmélkedésük közben felismerték, hogy a fénnyel együtt az embernek is meg kell jelennie.

Így hát elhatározták, hogy teremteni fognak, fákat és kúszónövényeket növesztenek.

Ez volt az élet és az ember teremtésének kezdete, így döntötték ezt el az éjszakában és az égbolt szívének sötétségében.”

A Popol Vuh-ban felidézett képek, a teremtmények, a forma-megnyilvánulások és a lények tudatállapotai, valamint az istenek és félistenek szerepe, az alvilág sötétjébe való leereszkedésük és utazásuk, csodatételeik, egyértelműen megegyeznek többek között H. P. Blavatsky hét stanzájával a Dzyan könyvéből, és a sumér mitológiával. A mű ezen kívül az egyiptomi hagyományokból, a bibliai Genezis (Teremtés) könyvéből, valamint a régi görög misztériumok hagyományaiból is tartalmaz magában elemeket.

A föld minden részén találkozhatunk olyan ókori mítoszokkal és hagyományokkal, melyek a mindenkori kultúrának megfelelően a világ teremtését írják le. Ezen kívül szimbolikusan az ember belső útját is ábrázolják. Az isteni napifjak, Hunaphu és Ixbalanqué (a valódi ember férfi-nő-elvének megfelelői) a föld árnybirodalma, Xibalda (a maják Hadésza) fogságába ejtetik magukat, és legyőzik a gonoszt.

„Majd fénytől övezve felszálltak, s most egészen az égig emelkedtek. Az egyikükből lett a Nap, a másikból a Hold. Fény töltötte el a mennybolt kupoláját és a Föld ábrázatát.”

A Popol Vuh elbeszéli, hogy az ember, a negyedik teremtményként kukoricából, a Nap szimbólumából, teremtetett. Az embert tehát a Nap fiának, szellemi erőnek tekintették. Mindez félreérthetetlen rokonságot mutat azzal a kijelentéssel, hogy az embert Isten képére és hasonlatosságára teremtették.

„Mondják, hogy az első négy embert, Erdei Jaguárt, Éj Jaguárt, az Éjszaka Urát, és Holdjaguárt, kukoricából teremtették és formálták. Anyjuk nem volt. Nem születtek, és nem is nemzették őket. Egy csoda által teremtették őket.”

Ezekről az első emberekről írja a Popol Vuh:

„Értelmet ajándékoztak nekik. Befelé néztek, és ugyanakkor a távolba láttak. Addig jutottak, hogy már mindent láttak, mindent ismertek, ami csak a világon létezik. Ha körülnéztek, valóban láttak mindent a közelben, és köröskörül látták a mennybolt kupoláját és a Föld legbelsejét.

Anélkül, hogy megmozdultak volna, látták a távoli dolgokat. Közvetlenül látták az egész Földet, mégpedig arról a helyről, ahol éppen álltak. Hatalmas volt a bölcsességük. Pillantásuk elérte az erdőket, sziklákat, leguánokat, tengereket, hegyeket és völgyeket. Valóban csodálatos emberek voltak: Erdei Jaguár és Éj Jaguár, az Éjszaka Ura és Holdjaguár […].

Az emberek valóban mindent láttak a világban. […] Hamarosan mindent megismertek. Megvizsgálták a négy szélirányt, a négy világtájat, valamint a Föld arculatát.”

A teremtők és formálók azonban gőgösnek találták őket. ‘Nem voltak-e pusztán teremtmények? Mi lenne, ha nem sokszorozódnának.’ És megfékezték az ő szenvedélyeiket, mert amit láttak, az nem volt jó. ‘Végül is nem kellene hozzánk hasonlatosnak lenniük? Hozzánk, akik teremtettük őket, akik a távolba látunk, és mindent tudunk, és mindent látunk?’ Így beszéltek, s műveik és teremtményeik lényét azonnal megváltoztatták.

A mennybolt szíve elkendőzte szemeiket. Azok pedig zavarossá váltak, mint amikor a lehelet beborítja egy tükör felületét. Tekintetük elhomályosult. Már csak azt láthatták, ami a közelben kivehető volt.

Így vették el a kezdet és az eredet négy emberének minden tudását és bölcsességét.

Így teremtették őseinket, a mennybolt és a Föld szívéből formálva azokat. […]

Ekkor jöttek létre a nász emberei is, mert megteremtették az asszonyokat. Nagy gondossággal maga Isten teremtette őket. Így jelentek meg a valóban szépséges asszonyok Erdei Jaguár, Éj Jaguár, az Éjszaka Ura és Holdjaguár oldalán, miközben aludtak. A nevük: Mennyei Víz, Forrásvíz, Kolibrivíz, és Papagájvíz volt. Ezek az első mesternők nevei.

Ők nemzették az embereket, a kis és nagy törzseket. […] Valamennyinek a neve különböző volt, amint ott, keleten sokasodtak. […] Együtt jöttek keletről […] Még sem a Nap, sem a fény nem született meg, amikor szaporodtak. […] Sok-sok sötét és világos bőrű ember jött létre. Különböző helyzetben lévő, egészen más nyelveket beszélő emberek. Különös volt hallgatni őket.”

A Popol Vuh olyannyira színes teremtés-ábrázolása végül ezekkel a szavakkal záródik:

„Ekkor megpillantották a felkelő Napot. Csak egyetlen nyelvet beszéltek, nem imádtak sem fát, sem követ, és emlékeztek a menny szívének és a Föld szívének szavára. […]‘Legyen fény, ragyogjon fel a hajnal sugara’ – mondták a felkelő Napra várakozva. Várakozás közben a Hajnalcsillagra függesztették tekintetüket, arra a hatalmas csillagra, mely a Napot megelőzve beragyogja az égboltot és a föld ábrázatát, mely megvilágítja a teremtett és megformált emberek lépteit”.

Forrás: Arany Rózsakereszt

Képek: https://aprende.guatemala.com,

Vannak benned megválaszolatlan kérdések? Találd meg a saját válaszaidat! Segítünk! ->> Igneum Szellemi Műhely

Iratkozz fel a Youtube csatornánkra is értékes tartalmakért ->>YouTube