A lélek szabadsága

Szabadság. Ez a fogalom az ember számára mindig is a legnagyobbat, a legértékesebbet képviselte. Emberemlékezet óta sejtették, hogy az igazi, abszolút szabadságnak léteznie kell. Ez ahhoz vezetett, hogy a szabadságot mindig is megkísérelték meghódítani, elnyerni, kieszközölni a társadalmi viszonyok megjavításával, az egyed tökéletesítésével és eszményeinek a megvalósításával. A világtörténelem folyamán azonban újra meg újra kiderült, hogy az eszmények nem bizonyultak elégségesnek. Az ember kénytelen volt felfedezni, hogy minden fáradozása csalódásba torkollott. Bensőjéből eredő vágyakozása, a szabadságvágya emiatt a mai napig is csillapítatlan maradt.

 

Aki szeretné megvizsgálni, hogy ezek a kísérletek miért voltak hiábavalók, annak nem kell a múltban vagy a jövőben keresgélnie. Az időszerű jelenben kell megvetnie a lábát, mert az igazi szabadság örök és mindenütt jelenlévő; nem függ ennek a világnak a törvényeitől, és csakis úgy nyerhető el, ha az ember megváltoztatja az állapotát. Olyan állapotnak kell kialakulnia, amelyben a mikrokozmosz megélheti és átélheti az örök szabadságot. Az egyetemes Gnózis működése a mindenütt jelenlévőségből indul ki és onnan szólít meg minket.

Ha megérint egyvalakit, akkor kialakul az ember megújhodáshoz vezető megváltozásának az esélye.

A változást ez a jelölt azzal eszközli ki, hogy a cselekedettel legyőzi a világot és elcsendesül. Ez egy belső folyamat, amelyben az ember belemerül a határtalan, isteni életáramlatokba, melyek táplálják és gyarapítják az új lelket. Az újjászületett lélek aztán teret enged, életlehetőséget ad a besugárzó isteni világosságnak. Ez a földöntúli világosság tartalmazza az abszolút szabadságot. Aki átengedi magát ennek a kegyelemnek, az tudja, hogy a világosságot soha többé nem lehet elrabolni tőle. Maga is a világosság forrásává válik és árasztja az egyetemes szeretetet.

A Vízöntő-korszakban számottevő változások vannak folyamatban a földtérségben. A korszak jelszava a szabadság, amelynek a megvalósítása azonban csakis a csalódások sorozata árán lehetséges. A Vízöntő az embereket a szüntelenül rabul ejtő és kínzó földi béklyók letépésére szólítja fel.

Az a lényeg, hogy ezt a felszólítást megértsük.

A Szellemi Iskola az igazi szabadság után kutató emberhez fordul. Ennek szabadságra törekvése a megbízásából, a feladatából magyarázható: keresnie kell az isteni életterületet, hogy újra elfoglalhassa helyét az eredeti isteni rendben.

A földi természet az embernek szűk kereteket szabott. A legendák és elbeszélések azonban mindig is utaltak az eredeti ember kezdetben meglévő szabadságára. Ebben a szentírás sem kivétel. Az embernek – és ez a fontos – fel kell készülnie, úgy kell élnie és viselkednie, hogy a szabadságot képviselő örökkévalósági erők hathassanak, működhessenek benne. Akkor ugyanis ennek a világnak minden eszményét elbocsáthatja, s helyükre a megújulás cselekvése, saját lényének az átváltoztatása lép. Az énközpontú, önző személyiséget az újszülött lélekre cseréli, mely megtapasztalja a csend hangját. A szellem hív. Az ösvényen lévő tanuló pedig azzal válaszol, hogy búcsút vesz régi életétől, így készít helyet a mindenütt jelenlévő örökkévalóságnak.

A Vízöntő-korszak mindent megbont és megdönt. Ebben a változásban lehetővé válik a Gnózis szabadsága.

Forrás: Arany Rózsakereszt

Képek: Canva

Vannak benned megválaszolatlan kérdések? Találd meg a saját válaszaidat. Segítünk ->> Igneum Szellemi Műhely

Iratkozz fel a Youtube csatornánkra is értékes tartalmakért ->>YouTube