fbpx

Az embernek semmi esélye sincsen, egészen addig, amíg …

„Az esztelenség fellépése nincs bizonyos korszakhoz vagy bizonyos helyhez kötve. Időtlen és egyetemes, habár jelenségét bizonyos időszak és bizonyos térség életszokásai és szempontjai határozzák meg. Nem korlátozódik bizonyos irányzatokra vagy a vezetés formáira; kialakul a monarchiában és az oligarchiában is. Nem mondható valami nemzet vagy osztály jellemzőjének sem, s ha egyes embereknél találunk esztelenséget és nyakasságot, akkor hogyan várhatnánk el – jogos a kérdés – nagyobb viszonylatokban valami mást?

A probléma abban áll, hogy ahol az esztelenség nagyobb viszonylatokban jut kifejezésre, ott sokkal messzebb menő következményekkel jár sok ember számára, s ezért a sokakért felelősek sokkal inkább kötelesek okosan cselekedni, mint egyes emberek. Ha azonban az emberi nem ezt már régen tudja, akkor miért nem tett intézkedéseket az esztelenségnek a vezetésbe való behatolása elhárítása érdekében?

A szűklátókörűség az önámítás forrása, s ez nagy szerepet játszik, mert az ember így a helyzeteket előre fennálló, meghatározott szempontok alapján ítéli meg, s az ezzel ellenkező jeleket nem veszi figyelembe, vagy tagadja. Ebből keletkezik a kívánság szerinti cselekvés, mely nem hagyja magát a tényektől befolyásolni. A szűklátókörűség a tapasztalatokból való tanulás megtagadását is magában foglalja. Ebben különösen jeleskedtek például a középkor uralkodói a XIV. században.” (Barbara Tuchmann: „Die Torheit der Regierenden”. Fischer kiadó 1984.)

A fenti idézet, mely nem a mi Iskolánk irodalmából származik, nem késztet minket tiltakozásra, hanem inkább szégyelljük magunkat, mert történelmi adatainak bizonyítéka oly lenyűgöző, hogy csak azt mondhatjuk:

zaj

Az ember nem lehet más.

A mindennapi életben álló embert, aki még azt hiszi, hogy a világon valahogyan jó dolga lehet, megfoszt minden illúziótól, s nap mint nap folytatott élete megbolondíthatja, mert aligha bírja ki az érzést, hogy valójában semmit sem tehet, hogy minden kísérlete, munkája, alkotása és lebontása semmi eredményhez sem vezet. Ennek a megállapításánál az ember arra a józan következtetésre jut, hogy ezen az életterületen semmi esélye, semmi lehetősége sincsen.

Amit akar, azt nem teheti, amit tehet, azt nem akarja.

 

A segélykiáltás

Ebben a helyzetben olykor segítségért kiált. Emberektől nem várhat segítséget; ezek nem segíthetnek neki. Válaszként ugyanis a kiáltására csak visszhangot hall:

„A világ olyan, mint egy hegy. Ha az ember jót mond, a visszhang is jó, ha rosszat mond, a hegy a rosszat visszhangozza. Lehetetlen azt gondolnia, hogy jót mondott, és a hegy visszhangja rosszat hozott neki. Ha a hegyekben fülemüle énekel, akkor lehetetlen varjú károgását visszhangozni. Ha az ember szamár ordítását hallja, akkor biztos lehet, hogy úgy beszélt, mint a szamár.” (Rumi)

Istenekhez nem kell folyamodnia. Istenek a maguk világában élnek. Az ember iránti érdeklődésük csak arra a tényre korlátozódik, hogy az ember az istenek táplálékát képezi.

A segélyt kérő ember abba a veszélybe kerül, hogy feláldozzák. A kereső ember olyan úton jár, amelyet a segítőkészek ezrei szegélyeznek, ahogyan egy bevásárlóközpontban az áruk ezrei várnak arra, hogy a vevő kívánságait kielégítsék. A vevő, a kereső sohasem látja a vetélkedést, ami a kulisszák mögött zajlik. Az embernek semmi esélye sincsen, minden csak szenvedés.

Ez volt a Buddha józan megállapítása is a megvilágosulása után.

Ennek a világnak az istenei, a földi térség kormányzói nem akarják, hogy ez ember megvilágosuljon. Ezek az istenek kezükben tartják az emberi rendszert, az emberi szerkezetet, mert ezekben az istenekben testesülnek meg az emberi kérdések és esedezések újra meg újra ismétlődő visszhangjai.

Aki belátja gondolkodása, érzése, akarása és cselekvése értelmetlenségét, azt a búcsú előtt még egyszer szembesítik ezzel sok tekintetben. Az élet tüze magasra csap, mielőtt az ember valóban, belső birtokként mondhatja, hogy

„semmit sem tudok, semmit sem tehetek, semmit sem akarok, semmire sincs szükségem, semmit sem tanulok már, semmit sem keresek, semmi sem kell, sem az égtől, sem a földtől. Én vagyok az első és az utolsó.” (A rózsakeresztesek titkos ábrái a XVI. és XVII. századból).

Aki abba akarja hagyni a bevásárlást a szellemi áruházban, annak át kell mennie ezen az élettűzvészen. A vallásos ember számára nagyon felszabadító lehet, ha egy szép napon felfedezi, hogy már nem tud vallásos lenni. Ez azt jelenti, hogy feloldozza magát az istenek alól, maga veszi kezébe a kormányt, nem hagyja ezt vakon valami ismeretlen isten kezében, bármilyen néven nevezteti is az magát.

Ha az ember legyőzte a szégyenérzését, s egy világos pillanatban sikerül tárgyilagosan áttekintenie a helyzetét, akkor megtudja, hogy milyen kilátástalan a kísérlete, amellyel ezen a világon akar emberhez méltó életet élni. Azt is látja, hogy minden készenlétben áll az emberhez méltó élet kísérletének a keresztezésére és megsemmisítésére.

Az öt ösvény

A buddhizmusról azt mondják, hogy nem vallás, mert az embert tárgyilagos látáshoz vezeti, amely elől nem menekülhet és panaszra sincsen lehetősége. Ez a puszta tényekkel való szembenézést és a következtetések levonását jelenti úgy, hogy végül a leplezetlen tények is eltűnnek, s minden lét megszűnik.

Amikor a bodhisattva, a későbbi Buddha elérte azt a pontot, ahol már semmit sem akart, és kivédte a gondolatvilág és az érzésvilág minden támadását, akkor látta, hogy „minden emberlélek a saját cselekedetei alapján a lét öt ösvényének egyikén újraszületett: leszállt a pokolba, vagy állati létre vetemedett, egy szellem lett, vagy felszállt és istenné született, vagy emberi alakot kapott újra. Elgondolta, hogyan vezetnek félre minden lényt, az öt sötét tényező hogyan vezet természetesen a gonoszhoz. Az öt tényező a következő:

Először is a látható dolgok; másodszor a fájdalmas és kellemes érzés; harmadszor a gondolkodás; negyedszer a cselekedetek; ötödször a lélek tudata.

Ezek mind a vágy, a sóvárgás öt formáját serkentik tevékenységre… Így lesznek az emberek tovább vonszolva… Ebből keletkezik a gonosznak a gyökere, amely a szenvedéshez vezet. Ha az ember képes lesz minden köteléket feloldozni, minden kapcsolattal felhagyni, akkor el fog tűnni a szenvedés, ahogyan tűz sincsen, ha nincs, ami égjen. Ezt nevezik a nemcselekvésnek ez a „nem-teszem” útja, mely megvált a világtól.

A bodhisattva ekkor tudta, hogy eltávolította magától a gonosznak a gyökerét… Születés és halál nem létezett már neki… Feladatát teljesítette, bölcsessége tökéletes lett.” (Meulenhoff: Buddha élete).

Számára minden átlátszó lett, felszabadult minden világ alól. Szabad volt… És a többiek? Akiknek az életét ő, ezen már kívül állván, kilátástalannak, minden esély nélkülinek látta?

„Hétszer hét napig maradt a magányban, és élvezte a felszabadulás boldogságát”.

Két utazó kereskedő közeledett a Buddhához, s rizzsel és mézzel kínálták meg. Buddha a következőképpen szólalt meg:

„A boldogság a gonosztól való megszabadulás. A boldogság a gonosztól való megszabadulás. A boldogság a vágyak hiánya, és a büszkeség elveszítése, mely a gondolatokból ered. Én vagyok. Felismertem a legmélyebb igazságot, mely magasztos és békességet ad, de nehéz megérteni…

A földi ember a tant nem fogja megérteni, mert neki úgy tűnik, hogy a boldogságot csak önmagában találhatja meg, s a boldogságot, amely az igazságnak való teljes kiszolgáltatás eredménye, nem érti meg. Ő megadásnak fogja nevezni, ami a megvilágosult számára a legtisztább öröm. Ő megsemmisítésnek nézi, ami a tökéletesnek a halhatatlanságot jelenti.

Ő halálnak veszi, amit az önmagát legyőző ember örök életnek ismer. Aki a gyűlölet és a vágyak béklyóiban foglyoskodik, annak az igazság ismeretlen marad. A nirvána érthetetlen és titokzatos marad a kislelkűnek, akit a világi érdekek felhőként borítanak. Ha a tant prédikálnám, és az emberek nem értenék, akkor az nekem csak fáradalmat és aggodalmat jelentene.” (Carus: Buddha evangéliuma).

 

A nyolcszoros ösvény

Az embernek semmi esélye sincsen, egészen addig, amíg végre az életterületébe belehasítanak, nyílást vágnak rajta. Esélyei lesznek, ha a tant kihirdetik, s a börtönt a legnagyobb józansággal átdöfik.

„Vannak egyesek, akik a világi beállítottság anyagától majdnem teljesen mentesek, ha a tant nem hallják meg, akkor elvesznek. Ha meghallják, akkor tudni fognak, és belátáshoz jutnak. És Buddha azt mondta: Akinek van füle, hogy halljon, annak nyitva áll Nirvána kapuja. Csak nyíltan vegyék fel a tant.”

Az embernek semmi esélye sincsen, amíg végre a nyolcszoros ösvényt választja életútnak és azon jár. Aki ezt teszi, az látta a kormányzók esztelenségét saját magában és ezzel a világban is. Az ő impulzusai már nem függenek vezetőktől, akik sok mindent tehetetlenségben kormányoznak. A nyolcszoros ösvény az élete műsora, ehhez igazodik, s így győzi le az egyetlen lehetséges módon a szégyenét. Ez a nyolcszoros ösvény:

1. helyes belátás; 2. helyes szándék; 3. helyes beszéd; 4. helyes tett; 5. helyes életmód; 6. helyes törekvés; 7. helyes gondolatok; 8. a belső nyugalom helyes állapota.

 

1. A helyes belátás

Meg kell érteni a négy nemes igazságot: a szenvedés létezését, a szenvedés okát, a szenvedés megszűnését, és a nyolcszoros ösvény céltudatosságát.

A helyes belátás által tudjuk, hogy minden múlandó, semmi sem marad meg, minden csak tükrözés. A helyes belátás elűz minden haszontalan üzérkedést. Akinek megvan a helyes belátása, az maga mögött hagyott mindent, amit az ember produkál, minden kérdést, minden feltevést, minden öntükrözést. Akinek megvan a helyes belátása, az minden épületet otthagyott, ami a személyiségében le van horgonyozva, már semmi kétsége sincsen. Külső szabályok és szertartások semmit sem mondanak már neki. Bosszú és harag az ő számára teljesen idegen.

Aki az igazi belátásból él, az maga mögött hagyta a tizenhatszoros kétséget:

„Éltem-e már a múltban, vagy sem? Ki voltam, mi voltam? Milyen állapotban voltam, milyen állapotból jöttem a múltban? Fogok-e élni a jövőben, vagy sem? Mi leszek, ki leszek? Milyen helyzetben leszek a jövőben? A ma is kétséggel tölt el engem. Vagyok, vagy nem vagyok? Mi vagyok? Ki vagyok? Milyen vagyok? Honnan ered ez az énlény? Hová megy?”

Akinek valóban van belátása, az átlát az „én” hat nézetén, s maga mögött hagy minden kérdő megállapítást.

„Van énem? Nincs énem! Az énnel felismerem az abszolút ént. Vagy az énnel ismerem fel a nem-ént; vagy a nem-énnel ismerem fel az ént? Vagy énem van, mely mindent tapasztal, szenved, örül, jól vagy rosszul cselekszik? Maradandó-e az én, nem változik-e, örök-e?”

Aki maga a belátás, az belép az áramlatba, s inkább van, minthogy uralkodó lenne a földön. Inkább létezik, mint hogy az istenek birodalmába születne. Szívesebben van, mint hogy minden világ ura lenne. Akinek valóban megvan a belátása, az minden világi és világontúli, vagy földfölötti ismerettől mentes.

Világi ismeret a jótettek, a jó áldozatok és ezek életkövetkezményeinek az ismerete. A földfölötti, földöntúli ismeret az ösvény ismerete, hogyan lesz az ember egy szent, egy kiemeltetett. Aki igazi belátásból él, az minden elmélettől mentes. Aki belátásból él, az földi mértékek szerint semmi és senki, s ebben a földi nyüzsgésben már semmit sem fog keletkeztetni, semmit sem fog alkotni.

 

2. A helyes szándék

Az a helyes szándék, ha az ember mindenféle szándéktól eláll, egyetlen életszinten sem alkot már semmiféle vetületet sem. A helyes szándékot, három dolog jellemzi: a belátás, a helyes igyekezet, a gondosság.

 

3. A helyes beszéd

Ez azt jelenti, hogy beszélvén nem hazudni. Ez azt jelenti, hogy beszélvén ne keltsünk viszályt, ne szítsunk széthúzást. Vagyis beszéddel semmit se tegyünk durvává. A helyes beszélés azt jelenti, hogy ne pletykáljunk. Azt jelenti, hogy nyomtalanul beszéljünk, a világban is és a világról is. A helyes beszédet három dolog jellemzi: a belátás, a helyes igyekezet, a gondosság.

 

4. A helyes cselekvés

Ez azt jelenti, hogy nem ölni, nem lopni. Ez a helyes alkotó cselekedet a világban és a világ fölött, helyes belátással, helyes igyekezettel és a szükséges gondossággal.

Lótusz

5. Helyes életmód

Vagyis: érdemek miatt ne cselekedjünk a saját szívünk érzése ellen. Mindannyian ismerjük lényünk fondorlatait, amelyekkel menteni akarja a bőrét.

 

6. A helyes törekvés

Vagyis azt a törekvést kell mellőzni, amely belső aszkézisre utal. A győzelemre való törekvés ez, mely önismereten alapuló aktív cselekvésre utal. A helyes törekvés a felébredésre való törekvést jelenti. Ereszd szabadon a benned lévő lényeget, ne zárd be. A megerősödésre való törekvést jelenti, vagyis a lehető legállandóbban a lényegesből élni.

 

7. A helyes gondolatok

Ez a helyes intelligencia, a helyes gondosság, a helyes figyelem a testtel, az érzéssel, az életáramokkal és az életimpulzusokkal kapcsolatban.

 

8. A belső nyugalom helyes állapota

Ez azt jelenti, hogy képesnek lenni tökéletes kört húzni.

forrás: Rózsakereszt.hu/ Pentagram 1987/2

Kép: Canva

Vannak benned megválaszolatlan kérdések? Találd meg a saját válaszaidat. Segítünk ->> Igneum Szellemi Műhely

Iratkozz fel a Youtube csatornánkra is értékes tartalmakért ->>YouTube