A LABIRINTUS, MELYBEN AZ IGAZSÁGOT KUTATÓ EMBER TÉVELYEG
A KERESŐ AZ ÉLETET ÁTSZELŐ ÚTJÁN EGY BIZONYOS PILLANATBAN FELFEDEZI, HOGY KÉT VALÓSÁG LÉTEZIK. EGYRÉSZT A LÁTSZAT VALÓSÁGA, MÁSRÉSZT PEDIG A LÉT VALÓSÁGA. A LÁTSZAT VILÁGA AZOKBÓL A KÁPRÁZATOKBÓL ÁLL, AMELYEKBE TUDATLANSÁGÁNÁL FOGVA KAPASZKODIK.
Aki a rögeszmék világában látszatcélokat kerget, az szakadatlanul a szenvedésnek van alávetve, és nagyon nagy fáradtságába kerül áttörnie az élet forrásához és okához.
A lét valósága a magban, a szívben rejtőzik mint egy csodálatos világ. Az képes csak észlelni, aki a szeretet és a bölcsesség isteni áramlatából akar élni. Az isteni hatalom eme áramlata mindenütt jelenvaló, az őrület fátylai azonban, melyekbe az ember burkolózik, láthatatlanná, megtapasztalhatatlanná és ezért valótlanná teszik ezt az áramlatot.
A labirintus, melyben az igazságot kutató ember tévelyeg.
Aki az őrületben él, az szüntelenül energiával is táplálja a benne gerjedő gondolatokat és érzelmeket. Így tartja fenn rögeszméi világát.
Amit azonban valóságnak tart, az saját gyártmányú képzeteinek szövevénye. Képzetei annak a lenyomatát, visszatükröződését alkotják, amit igazságnak tart.
A gondolatoknak és érzelmeknek eme építményeit és szerkezeteit a helytelen irányultságú alkotóerő hozta létre. Saját, önmagukban nyugvó valóságot képeznek, amelyre a modern Rózsakereszt filozófiájában mint a tükörszférára utalnak.
Ezen a területen léteznek mindazon eszmék és vetületek is, melyeket az emberiség valaha is a valóságról alkotott és alkot ma is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek az isteni valósághoz tartoznának! Ezért csendül fel éppen ebben a korszakban a sürgető hívás, hogy végre széttörjük a minden életet teljességgel elnyelő őrületet, hogy az ember egy teljesen más útra térhessen.
Az a kereső, aki még nem tudta megszabadítani magát ettől az őrülettől, ködképeit kergetve továbbra is egy labirintusban tévelyeg. Olykor egészen közel áll a maghoz, a középponthoz, ám hirtelen ismét egy másik nézet vonja magára figyelmét, és újból eltávolodik.
Végül azonban önnön lénye misztériumlabirintusában mégis elutasíthatatlanul a maghoz vezet az útja.
Azonban ahhoz, hogy ezt elérhesse, az igazságkeresőnek kívülről befelé vezető útján be kell lépnie az egyetlen kapun, méghozzá szorongás, aggodalom és félelem nélkül.
Ha egyszer elérte ezt a magot, akkor minden tévedés eltávozik tőle. Itt hagyja el tudatlansága, a mindentudás pedig szabaddá teszi.
BENSŐ KÉSZTETÉS A KÜLSŐ ÉLETRE VETÍTVE
Mindenki, de főleg a nyughatatlan huszadik századi ember, arra törekszik, hogy teljesüljenek kívánságai. Ezt már idejében biztosítják a nevelési és oktatási módszerekkel, melyek teljesen arra irányulnak, hogy az ember a társadalomban érvényesíthesse önmagát. Ez gyakran az embertársak közötti összetűzésekhez vezet.
A szinte idomítás jellegű neveltetés miatt az ember szükségszerűen az élet által nyújtott legjobb és legszebb dolgokat veszi célba vágyakozásával. Hiába hajszolja azonban őket, mégsem talál kielégülést. Ezen az úton soha nem fogja megtalálni a végső beteljesülést.
A csatamezők, melyeket évszázadok óta a felkoncolt álmodozók tetemei borítanak, bőséges bizonyítékkal szolgálnak erre. De ki hajlandó ezt elhinni? Vagy … talán teljesen rosszul alkalmazzuk a vágyakozást. Eredeténél fogva vajon nem a vágyakozás képezi-e azt az erőt is, melyet a teremtő ajándékozott teremtményének, hogy lehetővé tegye számára a visszautat? A vágyakozás az embert a tapasztalat útjára tereli.
A tapasztalat örömöt és szenvedést hoz, azonban legtöbbször a szenvedés van túlsúlyban. A szenvedés belátást szabadíthat fel, annak belátását, hogy létezik másik út, amelyen a vágyakozás egy más célt tűz ki.
Ez a vágyakozás akkor az ember eredeti hazájára, az isteni természetre irányított mágnes gyanánt működik. Ám minden kivetülő vágy újabb kerülőutat fűz a tapasztalás útjához.
Tévképzet az, hogy ez az „út” közvetlenül a maghoz vezethetne.
A valóság az, hogy ez az „út” egy szabályszerű kerülőút.
VÁGYÓDÁS A MÁSIK FÉL UTÁN VEZET A LABIRINTUS KANYARGÓS ÚTJAIN
A nemek elválasztása miatt minden ember tökéletlennek tapasztalja magát. Hiányzó felének keresésére indul hát, és ezt kivetíti például egy időlegesen vagy tartósan fennálló párkapcsolatra.
De „ellenpólust” azáltal is alkothat magának, hogy bálványokat vagy eszméket hajszol, munkájába feledkezik, vagy sportol és mindenféle hobbyja van.
Így mindenki az egység helyreállítására törekszik anélkül, hogy tudná, milyen egységről is van szó tulajdonképpen. Egy ember azonban képtelen a másikat a kívánt egységgé kiegészíteni, legfeljebb futó pillanatokra. Aki az isteni egységet a párjában keresi, az a birtoklási vágy és az elvárások foglya marad, és nem ismeri fel, hogy az élet igazi megbízatása így szól: önnön lényünk labirintusában kell keresnünk a magot.
A hatalomvágy az eredeti emberiség egykori állapotára való ősemlékezésből sarjadhat. Valahogyan, mélyen belül minden ember tudja, hogy több annál a törékeny lénynél, aki itt a Földön vesződik. Eme tragikus állapot alapján beveti akaratát, hogy ellenőrzése alá vonja életét.
Eközben elfelejti, hogy az isteni bölcsesség felszabadítása mindezt a fáradságot szükségtelenné tenné. Az ősemlékezés helytelen értelmezése folytán nagynak és hatalmasnak képzelheti magát, jelentős képességekkel felruházva.
Ebből a rögeszméből kiindulva aztán arra vágyakozhat, hogy másokra befolyást gyakoroljon, hogy vélt isteni képességeinél fogva és elgondolása szerint jóra vezesse őket.
A történelemkönyvek hemzsegnek az ilyen tudósításoktól. Van-e azonban nagyobb képtelenség, mint egy olyan embernek a hatalma, aki azt hiszi, hogy ő maga már jó?
Aki csak saját vágyakozását szeretné kielégíteni, és azon fáradozik, hogy a világot saját akarata szerint átformálja? Aki nincsen tudatában az isteni tervnek, amely hagyja őt tovább menni rögeszméi útjain, míg el nem érte lehetőségeinek végét?
A hatalomvágy valójában a kisebbségi érzések ellensúlyozása, az, hogy valaki nem képes és nem is akarja elfogadni a személyiség behatárolt, szárnyaszegett állapotát. Csak ha az ember áttör annak belátásához, hogy másról van szó, mint saját magáról, és hogy meg kell tanulnia, a Másiknak szolgálni, csak akkor képes az az állapot megnyilvánulni, mely messze meghaladja felfogóképességünket.
A LABIRINTUS SZÍVÉBEN A BENSŐ MEGVILÁGOSODÁS ELNYERÉSE
Még a megvilágosodás utáni vágyakozás is – elég ellentmondásos módon – egyike lehet a megvilágosodáshoz vezető út nagy akadályainak. Lévén, hogy az ember az idő és a tér lezárt dimenzióiban él, lineáris, „egyenes vonalú” képe van arról az állapotról, amit el akar érni. Elképzeli, hogy lépésről lépésre járja az utat, így tehát egyről a kettőre, majd tovább a háromra juthat.
Az isteni valóságban azonban teljesen más rendnek kell uralkodnia, mint amilyenben élünk. Az isteni rend saját törvényei szerint működik, és nem az ember elképzeléseit követi. Az ember által önmagában kibontakoztatott ellenállás miatt úgy tűnik, mintha az isteni valóság megrázkódtatásként jönne el rá. Gyakran valóban így is van.
Az ellenállásából eredő váratlan események és súlyos tapasztalatok az embert gyakran felfoghatatlan módon önnön labirintusának közepébe vezetik, az isteni maghoz, ami sohasem hagyta el őt!
Vajon megérti-e ebben a pillanatban, hogy „örökkévalóságát és tökéletességét” lehetetlen ebben a világban megtalálnia?
Aki vágyakozását olyasmire irányítja, aminek egyszer majd valamikor el kell jönnie, az ezáltal vakká válik arra, ami már van. A legfontosabbat veszíti szem elől, mert az igazság nem lesz, hanem az igazság már van.
Csak az igaztalanságot és a látszatot kell átlátnunk. Aki megengedi, hogy elvegyék egy illúzióját, az már észlelhet valamit az ezáltal felvirágzó szabadságban abból, ami minden időkben létezik. Csodálkozva tekint ki személyes útvesztőjének erődítménye mögül, és egy másik valóságot észlel.
A CSOPORTHOZ TARTOZNI
A hétköznapi társas kapcsolatok olykor nagy illúziók lehetnek, melyek az embert újra rögeszméi útvesztőjébe zárják. Annak a vágya, hogy valami csoporthoz tartozzunk, az elkülönültség, elválasztottság mindenki által megtapasztalt érzéséből fakad.
A csoporthoz történő csatlakozásra irányuló vágyakozás gyakran annak a kísérlete is, hogy saját nagy, belső ürességünket ellensúlyozzuk, és másoknak is segítsünk a magány és az elszigeteltség érzését elfedni. Az ember inkább belefeledkezik mindenféle embertársi kapcsolatokba, mintsem hogy maradéktalanul megélje elválasztottságának kínját.
Ezért a magasabb csoportegységet keresőnek nem szabad azt gondolnia, hogy eme egység létrejön, ha az emberek meghitt körben együtt ülnek és gondolatokat cserélnek, még ha a beszéd színvonala mégoly magas és magasztos lenne is. A megújult lélek hangja kizárólag a csendben hallható.
Ha ez a lelkesültség egyszer beszélni kezd, akkor a személyiség meg fogja tapasztalni, hogy a lélekvilágban már nincsen elválasztottság. Csak egyetlen lélek létezik, ami ott rezeg mindenben és mindenkiben. Ha az ember kapcsolata a lélekkel valósággá válik, akkor mindenki mindenkivel összeköttetésben van.
AKI HALÁLRA BOLYONGTA MAGÁT AZ ÚTVESZTŐBEN AZ KÉSZ BELÉPNI A BELSŐ LABIRINTUSBA
Így megállapíthattuk, hogy az ember illúzióihoz és elképzeléseihez van láncolva. A szenvedéstől és az ismeretlentől való félelmében a számára ismert külső világhoz köti magát. E világ törvényeiben gondolkodik, és mindent ehhez mér.
Vágyakozása mindaddig kifelé irányul, míg tapasztalat által „meg nem érik”. Ám még akkor is lehetséges, hogy bár már lejárta a lábát, még mindig képzeleg, és epekedve rohan kívánságai nyomában.
Ezt kell tennie, mert még mindig lénye útvesztőjének foglya. Csak akkor hagyhatja el az útvesztőt, és adhatja meg halhatatlan lelkének, amire az szomjazik, ha az útvesztő minden zugát átkutatta. Ha minden torz formát levetkezett, akkor léphet rá a labirintus közepébe vezető útra. Akkor keresi önzetlenül életfeladatának betöltését.
Egész lényét átadja a világosságnak, mely mindeneknek sugárzik. A megváltás akkor már nem önös cél, hanem az egész emberiségre vonatkozik. Ahogyan a fény világít, úgy sugárzik most már általa is, s abban a mértékben, amennyiben a szeretetet nem csorbítja már önzés és őrület, egyre jobb tanúbizonyságává válik az élő igazságnak, mely így szól: „Isten birodalma tibennetek van.”
Forrás: rozsakereszt.hu
Képek forrása: Patheos.com, mobillegends.net, Self exploration Iona Miller, Hozzaallaskerdese.blog.hu, Canva.com
Ha ki szeretnél jutni a saját életed útvesztőjéből, nézd meg ezt az előadást:
>> Van kiút a nehézségekből
Kövess minket a Youtube csatornánkon: Youtube