A sebhelyes ifjú

„Réges-régen nem voltak háborúk, és békében élt minden törzs. Élt akkoriban egy ember, akinek volt egy csodaszép leánya.”

Így kezdődik Siksida, a Montanában (USA) és Albertában (Kanada) élő észak-amerikai feketeláb-indiánok egyik meséje. A történet azzal kezdődik, hogy a lányt többen is feleségül kérik, de ő a falujabeli legjobb és legerősebb fiatalemberek házassági ajánlatát is sorra visszautasítja. Amikor a szülei mégis meg akarják házasítani, végül elárulja nekik a titkát:

„Tudjátok meg hát az igazságot. A Nap beszélt hozzám, és azt mondta: ‘Ne menj hozzá egyik férfihoz sem, mert te az enyém vagy. Ha hű maradsz hozzám, mindig boldog leszel, és sokáig fogsz élni.”

Élt a faluban egy szegény, visszahúzódó ifjú, akinek egy csúf sebhely volt az arcán. A kortársai szüntelenül ugratták, és gúnyosan követelték, hogy kérje meg a lány kezét. A fiú végül rászánta magát, habár valójában nem reménykedett a sikerben. Legnagyobb meglepetésére azonban a lány hajlandóságot mutatott, de az volt a feltétele, hogy keresse fel a Napszellemet: „Menj el a Napszellemhez. Mondd el neki, hogy el akarsz venni feleségül. Kérd meg, hogy tűntesse el az arcodról a sebhelyet. Ez legyen beleegyezésének a jele.”

A Napszellem, a szűz lány, és a sebhelyes arcú ifjú szimbóluma áll itt kapcsolatban egymással. Arról van szó, hogy szellem, lélek és test eggyé váljanak egy egészen új életben. Ha ezt a kincset el akarjuk nyerni, akkor követnünk kell a lélek hangját, és azon az úton kell járnunk, amely a szellemhez vezet.

A történet folytatásában is sok olyan szimbólum bukkan fel, amelyek – mindegyik a maga módján – megvilágítják az ember fejlődését.

Az ifjú szomorúan indul neki a fáradságos útnak, mivel teljesen fel kell adnia eddigi életét. A tenger felé vezető úton a farkastól, a medvétől, és a borztól kér útbaigazítást, de végül csak a lajhár tudja megmutatni neki, merre találja a nagy tenger partját, amelyen át kell kelnie. Mire eléri a tengert – e világ határát – teljesen ereje végére ér.

„A víz végtelennek tűnt. Élelme elfogyott, mokaszinja elkopott, és szíve elszorult. ‘Nem bírok átjutni a nagy vízen – mondta – és nem tudok a népemhez visszatérni sem. Itt fogok a parton elpusztulni.’”

De nem ez történik. Segítség érkezik: két hattyú úszik a partra, majd a kecses madarak biztonságosan átviszik a végtelennek tűnő víz túlsó partjára.

A bátor farkas, az erős medve, és a ravasz borz sem tudott segíteni neki, egyedül a lajhár tudta útbaigazítani. Ez az állat, amely a nap tizennégy órájában alszik, és a többi időt is többnyire mozdulatlanul, egy ágon lógva tölti, sohasem támad, és sosem agresszív, az indiánok számára a béke jelképe.

A lajhár tehát itt annak az állapotnak a jele, amely a túlpart eléréséhez szükséges. A fény szellemerőitől elkülönült ember egymagában nem képes az alapvető szakadékot, vagyis a tengert átszelni. Csak az kaphat segítséget, aki szóban és tettekben is elcsendesedett.

Nagyon erőteljes és találó képek ábrázolják, hogy mi történik a tenger másik oldalán. Először a sebhelyes ifjú egy díszes fegyverzetet lát az út szélén heverni, de nem nyúl hozzá. Ez Hajnalcsillagé, a napszellem legkisebb fiáé, aki máris bizalmába fogadja őt, és szüleihez vezeti – apjához, a Napszellemhez és anyjához, akit „az éj vörös fényének” neveznek. Másnap Hajnalcsillag annyira meggondolatlan, hogy megtámadja a veszélyes halálmadarakat, amelyek a nagy víz közelében élnek, és már a többi testvérét is megölték. A sebhelyes ifjú felismeri a veszélyt, és lándzsájával elejti a madarakat. Ezzel a hőstettével elnyeri az engedélyt, hogy elvegye a lányt.

„Menj most haza – mondja neki a Napszellem -, légy okos, hallgass rám. Én vagyok az egyetlen főnök. Minden hozzám tartozik, és mindent én látok el lélegzettel. Én teremtettem a földet, a hegyeket, a prériket, a folyókat és az erdőket. Én teremtettem az embereket és az összes állatot.”

A lány kívánságát teljesítve a Napszellem meggyógyítja az ifjú sebhelyét, és megtanítja a gyógy-kunyhó építés titkaira. Gazdagon megajándékozva, a tejúton át tér vissza a falujába, ahol a falubeliek szép, idegenszerű ruházata, és meggyógyult arca ellenére felismerik, és örömmel fogadják.

A lányt feleségül veszi és – a Napszellemmel összeköttetésben – megépítik az első gyógy-kunyhót a földön.

A történet vége így hozza el nekünk az új ember üzenetét, aki egyesült a nagy lélegzettel, a szellemmel, és ezért másoknak is segítséget tud nyújtani. Felépít egy gyógy-kunyhót, egy derűs energiamezőt, ahol mindenki, aki elnyerte a belátást és a segítő erő után vágyódik, gyógyulást és megtisztulást találhat.

Forrás: rozsakereszt.hu
kép: huffintonpost.com