Goethe – Faust – Jól hallom bár a hírt, hitem hozzá hiányzik….

Faust az igazságot kereső spirituális ember prototípusa.

Kutat a látható és láthatatlan világban, és megpróbálja a lélegzőterében lévő szellemeket ellenőrzése alá vonni. Ez azonban nem sikerül neki teljes mértékben, elégedetlensége így megmarad. Akár olyan igazságkeresőnek is láthatjuk, akinek még fogalma sincs arról, hogy tulajdonképpen mit keres.
Amikor Húsvét reggelén Faust az asszisztensével, Wagner gyakornokkal sétálgat, akivel csak találkozik, az mind alázattal köszönti, és orvosi sikereiért dicséri. Wagnerre ez mély benyomást tesz. Faust azonban így szól: „Ez ünneplés most gúny módjára hat.” [1030, 43. old.] Ez a jelenet mély betekintést nyújt az öreg tudós életfelfogásába. Tudása, képességei semmit sem jelentenek neki. Belső mérlege nem ezek szerint az értékek szerint mér. Ami az átlagember számára sokat nyom a latban, annak az ő szemében nincs jelentősége. Szenved a szeme előtt lebegő cél megvalósításának kudarcától, képtelenségétől.

Faust túllépett saját tanultságán.

Azokat az erőket kutatja, amelyek mozgásba hozzák a világmindenségben és az emberben végbemenő egész teremtési folyamatot. Elérte határait, s a szilárd értékrendet maga mögött hagyja, hogy a bizonytalanság hullámzó tengerén át az újhoz vezető útját keresse. Olyan felfedező, aki tudja, hogy mit keres, de azt nem, hogy hol találhatja meg. Éppen ebből fakad szenvedése, s ugyanakkor ebben rejlik Mefisztó esélye is, aki Faustot a világ rabságában akarja fogva tartani,
és ennek érdekében kész minden lehetsé gest és lehetetlent megkísérelni. Mefisztó bizonyos belátással rendelkezik az emberiség elvi dilemmájával kapcsolatosan. Az égi prológusban ezt mondja Istennek az emberekről:

„Szegény egy kissé jobban élne,
ha el nem ámítottad volna égi fénnyel.
Ezt hívja észnek, csak hogy általa
még állatibb legyen, mint állata.”

Mivel az ember nemcsak állati lény, hanem egy isteni elv birtokosa is, természetes határait folyvást ki akarja tágítani. S mert értelme nem éri utol vágyait, az isteni elv hajtóerejére való reagálása eleinte tévútra viszi, zűrzavart okoz, önzésre, gonoszságra és bűnre vezeti. Isten azonban ismeri azt a helyzetet, amelyből a zűrzavar fakad, és így válaszol Mefisztónak:

„Ha szolgálatja most még tétova,
majd kivezérlem őt a tisztaságba.
Kertész is tudja, hogyha zöld a fa,
virágot s termést hoz jövőre ága.”
[308-311, 17. old.]

A keresés folyamata ismeretes

Faust keres és küzd, bár már kezdettől fogva tisztában van nyugtalanságának okával és életének céljával. Noha a tisztázás, a biztos „jó vég” egykor el fog érkezni, a benne rejlő isteni most még csak nyugtalanságot okoz. Ez a tragédia ismétlődik meg minden bizonytalanságban eltöltött életben. Aki ezt nem tudja vagy nem akarja felismerni, annak Fausthoz hasonlatosan anélkül kell megélnie sorsát, hogy megértené. Talán éppen ez az oka annak, hogy a Faust-téma mindig örök és időszerű marad, és mindenekelőtt az igazságkeresőket szólítja meg. Faust ezután számadást készít. Önmagával és helyzetével mélységesen elégedetlen. Mindent tud, amit ember tudhat, de be kell vallania önmagának, hogy a legfontosabbat mégsem képes felismerni.
Emberi felismerőképességének korlátai miatt nem tudja, hogy mi az, „miktől együtt van a világ” [382-382, 21. old.], pedig egész életében kutatott. Gyanítja, hogy az Igazság az élő természetben fejezi ki magát, de vajon hogyan fejthetné meg ezt a titkot? Mágiával?

„Ezért adtam fejem mágiára,
hogy szellem-száj, szellem-erő
nem egy titkát tárná elő”
[377-379, 21. old.]

A keresés során feltételezi a természetfeletti erőket

A makrokozmosz jele betekintést nyújt neki a természetfeletti szellemi erők életébe és működésébe. Faust szeretne ebben részesülni, és megidézi a Föld szellemét, de legnagyobb megrökönyödésére és kétségbeesésére kénytelen felismerni, hogy nem bírja elviselni a jelenlétét.
A szellem visszautasítja:

„Azzal vagy egy, kit megragadsz,
velem nem!”
[512-513, 26. old.]

Faust kibillen egyensúlyából. Megtörtség és elbizakodottság közt hánykódva látja a gondok alatt görnyedő, erőit értelmetlenül elfecsérlő emberek nyomorúságos sorsát. Nem! Faust nem akarja e sorsot sajátjának elfogadni! Inkább el akarja hagyni e földi létet, hogy – mint mondja – „új szférákban új létem legyen”. [705, 32. old.]
Hetvenkedik:

„Itt az idő tettekkel megmutatnod:
megáll az Úr előtt a férfibecsület.”
[712-713, 32. old.]

Hogy végül a halálos mérget nem issza meg, azt a kezdődő húsvétnak, a harangszónak és a karéneknek köszönheti:

„Krisztus feltámadt!
Halandó emberek,
mind örvendezzetek,
lemosta vétketek,
az ősi átkot!”
[737-741, 33. old.]

Noha Faust így szól: „Jól hallom bár a Hírt, hitem hozzá hiányzik” [765, 34. old.], még nem tudja elszakítani a földi élet béklyóit. Az bizonyos, hogy Wagnert, a lényében lévő tudóst, aki csupán a saját értelmében és annak alkotásaiban bízik, már legyőzte. Mefisztónak azonban könnyűszerrel sikerül őt lépre csalnia. Nem a gonoszsága, hanem az énközpontúsága miatt, Faust sokkal közelebb áll Mefisztóhoz, mint a Földszellemhez. Mefisztó újabb és nagyobb élvezeteket ígér Faustnak, aki mindig mindent akar. A megkülönböztető képesség hiánya miatt Faust minden túlzásra kapható, és tévútra is hagyja magát vezetni. Csak egy dologban biztos: a jelenségek világában lelt öröme nem lesz tartós. A néző együttérzéssel követi életútját, és aggódva figyeli, hogy küzdelme milyen eredményt hoz. Megszabadulhat-e valaha is?

1831. június 6-án, hétfőn Eckermann a következőket írta:

„A befejezésről beszélgettünk, és Goethe felhívta a figyelmemet az alábbi részletre:

Szellemvilág, ment’ a Gonosz
karmától már e lélek:
ki holtig küzdve fáradoz,
az megváltást remélhet.
S ha hozzá felsőbb szeretet
hatalma fogta pártját,
a boldog égi seregek
örömrepesve várják.

Ez az a szakasz – mondta –, amely tartalmazza Faust megmentésének kulcsát. Faust a végsőkig küzd egy mind magasabb és tisztább tetterőért, és fentről elébe jön az örök szeretet. Ez tökéletes összhangban van vallási elképzelésünkkel, miszerint nem csak a saját erőnk, hanem az isteni kegyelem által üdvözülünk.”

Az idézetek Jékely Zoltán és Kálnoky László fordításából származnak.

Oldalszám hivatkozás: Európa Diákkönyvtár sorozat.
Cikk forrása: rozsakereszt.hu
kép forrása: https://agnusradio.ro/ www.radionetherlandsarchives.org