A valóban élő kert titka

Valós történet-e vajon, hogy a babilóniai király, Nabukodonozor, és szerelmese, Szemirámisz ott sétált a hatalmas fákkal szegélyezett, csobogó szökőkutakkal ékes, árnyas utakon, Babilon legendás Függőkertjeiben? Valóban úgy történt-e, hogy a szerelmes király építtette ezeket a teraszos elrendezésű kerteket a sík és terméketlen tájon, hogy megvigasztalja Szemirámiszt, és a hazájabeli méd hegyekre emlékeztesse, amelyek után a királyné oly nagy honvágyat érzett?

Babilon Függőkertjeinek említésekor többnyire a műszaki tudásra gondolunk, vegyítve hozzá némi romantikus álmodozást is. Az emberi kéz egyéb, a klasszikus ókor Hét Csodájához tartozó nagy alkotásaival ellentétben, ezeket a kerteket nem azzal a céllal építtették, hogy egy uralkodót dicsőítsenek. Ebben az esetben inkább az uralkodó volt az, aki szerelmese kedvében akart járni.

Hasonlóképpen, az indiai Taj Mahal, egy későbbi kor csodája is azért épült, hogy ébren tartsa az uralkodó emlékezését a szeretett nő iránt. Az egyik építmény egy király ragyogó ajándéka honvágytól gyötrődő felesége számára, a másik pedig az elhunyt felesége után vágyakozó király vallomása.

Kr.e. 258. és 253. között a babiloni Berossus fontos papi méltóságot töltött be Marduk, a legmagasabb babiloni isten templomában. Hozzáférhetett a templom Esaglia-archívumához, és három könyvet írt ékírással országa történelméről. Ezekből csupán néhány töredék maradt fenn, amelyekre későbbi korok római szerzői hivatkoztak.

Be­ros­sus jegyezte fel elsőként, hogy Nabuko­do­no­zor (Kr.e. 605-562.) két hét alatt (!) új palotát építtetett, kőből lévő alapokra ill. olyan magaslatokra, melyek hegyekre emlékeztettek. Ezekre fákat is telepíttetett. Berossus szerint ezek a lejtők voltak a Függőkertek, amelyeket azért alkottak, hogy a királynét megörvendeztessék.

E világraszóló csodának pontos helyét illetően erősen megoszlanak a vélemények. Az építmény földrajzi helyére utaló ellentmondásos adatok miatt némely kutató komolyan kételkedik annak egykori létezésében.

A Függőkertek nem csupán a különleges építészeti megoldásoknak köszönhették hírnevüket. Tanítási szándékkal minden egyes teraszon egyfajta bemutatókertet alakítottak ki, és ezeket olyan növényekkel ültették be, amelyek ugyan­akkor a különböző szinteket is összekötötték egymással. A nyári időszakban, amikor a hőmérséklet akár 50 Celsius fokig is emelkedett, a szolgáknak vizet kellett meríteniük a kutakból, és a vizet kis csörgedeztető csatornákon a legmagasabb teraszra vezetniük, ahonnan a víz eloszlott az egész kertben. A hőségben izzó város és a Szemirámisz virágzó kertje közti ellentét minden bizonnyal feltűnő lehetett.

Talán ezért is sorolták a Függőkerteket – a Gizehi Piramis után – a klasszikus ókor Hét Csodája közé.

Fohat kertje…?

Minden kertnek megvan a maga titka és légköre, pontosan úgy, mint a szerelemnek. Ez a titok olyan hatalmas és annyira érzékelhető lehet, hogy az embert ellenállhatatlanul magához vonzza. Noha korlátok között és művi úton rendben tartott állapotban, egy ilyen kert mégis a szabadság érzését közvetíti, szépsége és varázsa fogva tartja az embert.

A szív is válhat olyan kertté, amelyet az ember csodálatos szépen gondoz, hogy szerelmesének tetszését elnyerje. Ilyen kert az ugyancsak legendássá vált Fohat kertje is, melyben Isten szeretteinek ‘szabad rózsát szedniük’. Fohat kertje az ég és a föld közötti határon fekszik. Fohat az a „fényhíd”, melyen keresztül az isteni gondolat kifejezi magát az anyagban. Egy kert érzékenyebben kigondolt leírását, a szívben lévő szellemi munkahelyre történő, finomabb óvatossággal adott célzást elképzelni sem lehet. A Titkos Tan tanítása szerint, a szellem megnyilvánulásaiban „Fohat Fiai” jelentik a titokzatos összekötő láncszemet a szellem és az anyag között.

A kertészek szövetségre lépnek a szeretettel, a görögök misztikus éroszával.

A fohati erőt kozmikus elektromosságként lehet meghatározni, mint az eredeti életenergia esszenciáját, amely a tüzes szellemszikrát fenntartja és táplálja. Ez az embernek az az ‘első szeretete’, amelyet életútján elveszített. Ez a Mindenség életereje, amely minden gnosztikus ember tanúságtétele szerint, a világmindenség mind a hét területén hatásos, így az emberi rendszer kis univerzumában, a ‘minutus mundus’-ban, a mikrokozmoszban is.

Robert Koldewey német régész a 20. század elején feltárta Babilon egy részét, és a Függőkerteket mint egy hétszintes boltozatot rekonstruálta. Ezt metaforának is felfoghatjuk. A legmagasabb dimenzió ‘a kút’, amely az összes többi szintet táplálja. Ez a makrokozmoszra is érvényes: az eredeti lélegzet minden területet áthat; minden szintet elér a belső csörgedeztető rendszer. Fohat kertje csak akkor virágozhat, ha kölcsönhatás jön létre a kút és a ‘rózsaszedők’ között, a kert és a kert lakóinak tudata között, akikben eredetük és életterületük között élő és tudatos anyagcserének kell fennállnia.

A világ azonban, ahogyan az ember berendezte, a félelmek és a szenvedélyek vadonja. Az ember újra meg újra megkíséreli, hogy ebben a vadonban rendet teremtsen. De eközben oly könnyen megfeledkezik arról, hogy látható, külső kertje csak belső vadonjának visszatükröződése, amely azért jött létre, mert megtagadta az isteni vezetést, és ‘önfejűen cselekszik’.

Gyomlálás és metszés a saját lényvalóság kertjében

Aki szereti a kertjét, nem fog késlekedni a gyomlálással és metszéssel, hogy helyet és lehetőséget teremtsen annak növekedése számára, aminek valóban ki kell fejlődnie. Az alantasnak – tehát a gyomoknak – a kigyomlálása az alantas érzelmek és szenvedélyek kiirtását jelenti, a valódi harmónia ismeretéből kiindulva. Aki ismeri a tiszta isteni szeretetet, az birtokolja a tiszta lelkületet, és tudja, hogy saját lényének kertjében mi szorul még kiirtásra és megmetszésre.

Babilon Függőkertjei csodálatos öntözőrendszerüknek köszönhetik a világ Hét Csodája között elfoglalt helyüket. A rendszert olyan ötletesen gondolták ki, hogy a legmagasabban fekvő fák gyökerei is elegendő vizet kaphassanak. Ugyan­így frissíti az istenáramlat élő vize az ember teljes hétszeres rendszerét, ha belső kertjét helyesen ülteti be és ápolja. Ekkor növekedhet a kertben a tiszta lélek.

Ez azt jelenti, hogy nem a természet tartja fenn önmagát. Nem vet ki semmit, az alkalmatlan növényeket is hagyja növekedni, és nem teremt egyensúlyt a káosz és a rend között. De vajon nemcsak emberi gondolkodásunk miatt véljük-e ezt így? Vajon nem éppen a természet az, amely újra és újra – mégha hosszabb időtávlatokban is – képes kiegyenlíteni az ember által okozott elképzelhetetlenül nagy károkat? Természetesen ez a folyamat nem a materialista és gazdasági beállítottságú ember által előnyben részesített módon megy végbe.

Az ember hosszú időn keresztül abban reménykedett, hogy a természet egy önszabályozó rendszer, amely végül dinamikus rendhez vezet. Amióta azonban felfedezte az entrópia törvényét, úgy tűnik, kevés alapja maradt ennek a reménynek a további ápolására. Ez a törvény ugyanis kimondja, hogy dinamikus rendünk energiája lépésről lépésre olyan állapotba megy át, amelyet a mi szerény tudományos ismereteink szerint már nem lehet más energiaformákká átalakítani.

Ebből következik, hogy a világmindenségben mind kevesebb és kevesebb lehetőség marad az új formák megjelenése számára. Az úgynevezett pozitív változási készség csökken. Ezzel szemben természetesen annak a lehetősége is fennáll, hogy hirtelen egészen új fejlődési folyamatok lépnek fel.

Létrejön a társadalmi dzsungel

Az entrópia törvénye az energia-megmaradás törvényének módosítása. Egyes (többek között a Prigogine által képviselt) modern felfogások szerint az univerzumban termodinamikus halálerő-szerű hatás figyelhető meg. Ahol civilizáció virágzott, ott újra társadalmi dzsungel keletkezik, a zene zörejjé fajul, a gondolatok pletykává silányulnak. (R. Safranski)

A világ végtelen vadon, mondta két és félezer évvel ezelőtt Lao Ce kíniai bölcs. Érzései szerint minden ember úgy találja, hogy csinálnia kell valamit ebből a vadonból. Arra várni, hogy az evolúció haladtával megjelenik az istenek új kertje, melybe az ember beléphet, nem tűnik reális lehetőségnek. Az evolúció mértéke – tehát az élet fejlődésének a mértéke – azoktól függ, akik abban részt vesznek, azzal tudatosan együttműködnek, és azzal együtt építenek.

A nagy csoda lényege abban áll, hogy ez a belátás – a minden élőt átölelő szeretet valamint az ehhez ajándékba adott segítség – lehetővé tesz egy ilyen fejlődést. Bárki dolgozhat a saját megújulásán, mégpedig belsőleg, kertészként a saját szívében. A külső megnyilvánulás azután csupán ennek a folyamatnak a kivetülése lesz.

Az élet valódi kertjének titka a belső és a külső közötti kölcsönhatásban rejlik. Ha a ‘végtelen vadon’ külső megnyilvánulása – amelyről Lao Ce beszél – olyan külső megnyilvánulássá válik, amely Fohat törvényéhez alkalmazkodik, akkor minden egyes összetevő egyöntetűen és tökéletes harmóniában rendeződik el: az építkezés terve, amely az alapot képezi, a szeretet, amely a kivitelezést lehetővé teszi, és az erő, amely olyan formát ajándékoz, amelyben a szeretet lakozhat.

Az isteni harmónia újra helyreállítható

Egy ilyen kertet a benső szabadságnak megfelelően és a tervvel való tökéletes kapcsolatban lehet létrehozni. Az isteni harmónia újra visszaállítható. Itt tehát nemcsak teremtő képességről és egy megvalósítandó tervről van szó, hanem mindenekelőtt a személyes szabadságról is, amely mindenki belső szabadságának a külső alapját képezi. A kert mestere az önvaló, amely minden téridőbeli korlátozástól mentes.

Az ilyen kert egy szabad építőmunkásnak, egy valódi szabad kőművesnek a munkahelye. A szépen elrendezett lelki kert belső épületterve a szegletkövön nyugszik, amely a Krisztus, a valódi és lelkiismeretes élet vezető ereje. Ezzel egyidejűleg a házunkat körülvevő vagy mellette elterülő konkrét kert is jelentős számunkra. A természet ebben a külső kertben olyan növényeket fejleszt, amelyek személyes környezetünkhöz tartoznak – akár tetszenek nekünk, akár nem!

Ezen növények közül sok minősül gyomnak; az időszerű kertkultúrát követve ezeket ki kell tépnünk. Ugyanezekkel viszont szabadságunk alatt, más körülmények között találkozva még élvezhetjük is a jelenlétüket…

A szív belső kertje kezdetben nem vadon volt.

Az ember életútja folyamán vált ilyenné. Ha azonban a középen álló rózsa ki tudja bontakoztatni szirmait, egy érési folyamat és egy forradalmi változás veszi kezdetét. Ebben a folyamatban a természet az eredeti tervnek megfelelően újul meg, és szívesen feláldoz mindent, ami ennek a folyamatnak útját állja. A magát megújító lélek töretlenül kitartó, mély vágyakozásában énekli dicsőítő énekét – mint a csalogány, aki sohasem szakítja meg dalát -, következetes, a valódi szeretetnek szentelt életvitelben. Ebben a fejlődési folyamatban levetkőzi magáról a halandóságot, és az erre előkészített rózsakertben találkozhat vőlegényével, a szellemmel.

És ily módon újra létrejön a világ egyik csodája, amely nem régmúlt idők világcsodája, hanem aktuális, alkímiai forradalom; ebben a titokzatos kertben, az újra megalkotott kozmosz elévülhetetlen belső világában, amely a profán szerencselovagok számára rejtve marad. A tiszta lelkület azonban minden további nélkül beléphet ebbe a kertbe. Az ilyen minőséget elért lelkületi állapotban pedig rátalálhatunk a mély titokra, és rózsaszedővé válhatunk Fohat kertjében, és a többiekkel összekapcsolódva odaajándékozhatjuk a minden életet frissítő vizet.

 

Forrás: Arany Rózsakereszt

Képek: edenkert.hu, britannica.com, canva,

Vannak benned megválaszolatlan kérdések? Találd meg a saját válaszaidat. Segítünk ->> Igneum Szellemi Műhely

Iratkozz fel a Youtube csatornánkra is értékes tartalmakért ->>YouTube