A tűz fia

Szívünkben egy tüzes elvet birtokolunk mint egy néhai isteni állapot kitörölhetetlen bizonyítékát. Az eredeti ember, mint a „tűz fia” Isten Szellemével állt összeköttetésben. Ennek emléke mindmáig kifejeződik a tűzhöz való viszonyunkban.

A tűz mindig is erősen elbűvölte az embert. Alig akad gyermek vagy felnőtt, aki egy ropogó kandallótűz láttán ne kezdene el álmodozni, vagy ne gondolkozna el. Mikor a kígyózó lángnyelvek elvégzik romboló művüket, és a szikrák szétszóródnak, miközben egy nagy fahasáb mintha semmivé válna, a szemlélő egy visszafordíthatatlan folyamat tanújává válik.

Ami az egyik pillanatban még olyan valódinak, erősnek és egybefüggőnek tűnt, az parázzsá és duruzsoló meleggé bomlik fel. A hátramaradt hamu-kupacban pedig már semmi sincs a fa minőségéből.

A tűz lényegileg, anyagában változtatta meg a fát. A szerves szubsztanciát tiszta energiává alakította vissza, az anyagit elválasztotta az éteritől, az élőt a holttól, és a változót a változatlantól.

A holt visszamaradt a hamuban, minden más pedig a tűz hevében teljesen másfajta állapotba ment át, melyet nem követhetünk minden további nélkül. A fa lényét valahol a levegőben még talán megtaláljuk? Hol maradt? Már nem leljük meg.

 

Alakváltozás a tűz által

Alapvetően ez az, ami a tűzben lenyűgöz minket: megmutatja, hogy az anyag miként válik energiává.

Ez annak a jelképe, aminek majdan magával az emberrel is meg kell történnie: pillanatnyi állapotának egy egészen más valóságba kell átmennie, amelyben nyilvánvalóan minden személyes eltűnik.

A tűz egy végleges alakváltozást okoz, melyet a gnosztikusok transzfigurációnak neveznek. Ezért mondják, hogy

„Isten emésztő tűz” (5. Móz. 4,24).

A tűz felfedezése

Az általunk ismert világ emberiségének története szorosan összefügg a tűz lényével. Amikor úgy 1,5 millió évvel ezelőtt az első emberek megtanultak tűzet szítani és a tüzet megfékezni, a civilizáció merőben új szakasza kezdődött. A tűz lehetővé tette, hogy az ember uralkodjon a természeten.

Fát tudott égetni, hogy távol tartsa a vadállatokat, megfőzhesse ételeit, és tetszése szerint rendelkezzen fénnyel és világossággal. Később megtanulta, miként éljen vissza a tűzzel azért, hogy más emberek felett hatalmat gyakoroljon – a lőfegyverek minden formájával, melyek rombolnak és ölnek.

Még később pedig felfedezte, hogy az anyagban lakozó atomi tüzet hogyan szabadíthatja fel – energianyerés céljából, és megintcsak azért, hogy gyilkoljon és romboljon. Az atomi tűz az anyag legbelső energiája – spirituálisan tekintve úgy nyilvánul meg, mint a sötétség tüze, mint a halandó természet pokoli tüze.

 

A mágikus tűz

A tűz a történelem hajnala óta mágikus jelentéssel is bír az emberek számára. Az egyik görög monda arról szól, hogy Prométheusz, a titán, miként hozta el a tüzet az embereknek, miként lopta el azt Zeusztól, az istenek atyjától.

Zeusz olyannyira dühös lett a veszteség miatt, hogy Prométheuszt egy hegycsúcshoz kötözte, amelyen minden nap megjelent egy sas, és evett a májából. De Prométheusz halhatatlannak bizonyult. Ő a gondolkodás tüzének a jelképe is.

Azonban nemcsak Görögországban szólnak mondák és legendák a tűz hatalmáról, és arról a tiszteletről, mellyel az emberek mindenkor viseltettek iránta. Mindig az isteni világgal hozzák kapcsolatba, miközben a legendák felváltva hol lopásról, hol pedig az istenek embereknek nyújtott ajándékáról mesélnek.

A tüzet a tűzhelynél őrizték. Később templomtüzeket gyújtottak, melyekre papok vigyáztak. Áldozatokat mutattak be, és az áldozatot azért égették el, mert azt hitték, hogy az istenek a felszálló füsttel táplálkoznak. És még ma is gyújtanak gyertyákat szertartások alkalmával, vagy illó eszenciákat párologtatnak, hogy a légkör átjárható legyen olyan erők számára, melyek amúgy rejtve vannak az anyag durva fátyla mögött.

A tűz megtisztítja a légkört, és melege révén emeli annak rezgését és áteresztő képességét.
Hermész Triszmegisztosz azt mondja, hogy a „tűz a leggyorsabb elem”. És valóban, a fizika mechanikus hőelméletéből tudjuk, hogy a nagy hő az érintett molekulák nagyon gyors mozgásával jár.

Láttak-e már valaha, egy forró nyári napon délibábot? Ez is a tűznek a légkörre gyakorolt egyik hatása, melynek rezgését a hő megemelte.

 

Tűz a testi emberben

A külső tűz kutatásával az is egyre tudatosabbá vált az ember számára, hogy ő maga is a tűzből él. A vér melege, az anyagcsere folyamatok és maga az élet is tűzhatásokból eredeztethető.

Az anyag tüze az, ami testünket az anyagi világban élteti, míg a halál ki nem oltja e lángot. Ez a tűz az anyagi ember gerincoszlopában ég, mint kígyótűz, és ez tartja fenn energiaközpontjainak, csakráinak forgását is.

 

Az asztrális tűz

Az érzelmi élet is alapjában véve egyetlen égési folyamat. Az ember „lángokban áll”, ha szeret, ismeri az „égő dühöt” és a „lángoló gyűlöletet”. Az érzéki- vagy asztrál-szinten, szintén hatalmas tűz lobog, amely a véren át száguld és újra meg újra nehézségeket okoz az embereknek.

Gyakran ki sem lehet védeni, hogy ez a tűz olyan meggondolatlan cselekedetekre vagy megnyilvánulásokra ösztönözzön, amelyek más embereknek esetleg égő sebeket okoznak. A szenvedély tüze a vérben dúl, mígnem „forrni” kezd, és az ember kimerülten vissza nem esik. Ezek a tüzek emésztik fel az életerőnket, míg az életenergia-tartalékok el nem fogynak. Akkor aztán a természetes lélek, a természet asztrális elve elhagyja a testet és feloszlik.

 

A tűz uralkodik

Egy biztos: Nem az ember ennek a tűznek az ura, hanem az anyagi és asztrális tüzek uralják az embert, mint kényszerítő erők. Az atomoknak is van egy tüzes magjuk. Az atomtudósok folyvást azon fáradoznak, hogy az atomi tüzet szándékosan felhívják, leigázzák és felhasználják – éspedig rengeteg megoldhatatlan problémát okozva. Az atomhasítás következtében szabaddá vált atomi energia hosszabb távon összeegyeztethetetlen az élettel.

 

Az elektromos tűz

Az ember gondolkodása is tűzfolyamatokon alapszik. Az agyban számtalan idegpálya és csomópont kapcsolódik össze szinapszisokon keresztül, melyek között elektromos impulzusok sülnek ki. A gondolkodás anyagi szempontból elektromos folyamat. Az elektromosság a tűz egyik formája.

Egyetlen elektromos szikra is képes égési folyamatot előidézni. Mindenki látott már zivatart, mialatt hatalmas elektromos erők sülnek ki a Föld és az ég között, amelyek gyakran fákat vagy házakat is képesek lángba borítani. Az indiai védikus hagyományban az elektromos tüzet „Pavaka”-nak vagy „tisztítónak” nevezik.

Az elektromosság az anyagi világban megjelenő tűz legmagasabb formája, és egyúttal Isten szellemének a jelképe is, amit az ember egyetlen másodpercre sem volna képes elviselni. Milyen lenne Isten szellemével szembesülni? Mintha villámban tartózkodnánk.

 

A szellemtűz az emberben

Ennek ellenére a szellem tüzének mégis van kapcsolódási pontja az emberi rendszerben. Léteznek ugyanis egészen más tűztípusok is, melyeknek semmi közük sincsen a halandó természet tüzéhez. Miért nyűgözte le az embert mindig is a tűz?

Miért imádja és próbálja megfejteni? Másfelől pedig miért kínozza az anyag pokoli tüze olyannyira, hogy az emberiség szinte elmerül a szenvedélyben, gyűlöletben és erőszakban?

Mert legbelső, lényegi magva egy olyan tűzelv, melyet nem lehet a halandó világból magyarázni. A szellemtűz, mint egy másik, magasabb létforma látens elve, mélyen legbensőbb lényünkben rejlik, s végső soron ez az az erő, ami sosem hagyja nyugton e világ emberét.

Az eredetileg isteni ember a „tűz fia”.

Jakob Böhme a szellemtüzet az Aurora, avagy a pirkadó hajnal című könyvében villámnak írja le:

„Jegyezd meg, hogy amikor a villám középen felmegy, akkor az isteni születés teljesen hatásos. Istenben ez mindig, örökké így van, de bennünk szegény húsgyermekekben nem. A diadalmaskodó, isteni születés ebben az életben csak addig marad bennünk, amíg a villám tart. Ezért részleges a felismerésünk, istenben azonban a villám változatlan, örök és állandó.”1

Szívünkben ez a villámszerű tűzelv alakváltozást kíván. Azt akarja, hogy adjuk oda halandó lényünket, hogy felölthessük a halhatatlant. Szeretné, ha életünket a szellem világosságára irányítanánk, mert nem az anyagi világba való, nem oda tartozik, és a halhatatlanság világába szeretne visszatérni. Azt kívánja meg, hogy teljes figyelmünket a világosságra fordítsuk, amit a szellem világa sugároz ki, hogy felvonhasson bennünket.

 

A Krisztus-tűz

Ez a vágy – a szellem utáni vágy – a legmagasabb tüzes vágy, amit az ember ebben az életben csak tapasztalhat. Amennyiben ennek a vágynak teret enged, akkor megszületik a halhatatlan lélek új alakja, melynek minősége a nap tüzéhez hasonlatos. Ez a tűz fényt és életet ad mindennek, ami él. Az egyetemes szeretetet testesíti meg, melyet Krisztusnak vagy Napszellemnek is neveznek.

 

Az utolsó alakváltás

Az új lelket, melynek lénye a szeretet, végül felismeri az ő „alkímiai vőlegénye”, Isten szelleme. Elektromos tüze a kígyótűz-oszlopban villám módjára összekapcsolódik a lélekkel az utolsó alakváltáshoz – a végső, visszafordíthatatlan transzfigurációhoz. Ennél az utolsó alakváltásnál nem marad hátra hamu. Ezért is mondják minden nagy beavatottról, hogy sírjuk üresen találtatott, vagy hogy megmagyarázhatatlan módon eltűntek.

Forrás: Rózsakereszt.hu/Pentagram2009

Kép: Canva, AdobeStock, Pinterest

Vannak benned megválaszolatlan kérdések? Találd meg a saját válaszaidat. Segítünk ->> Igneum Szellemi Műhely

Iratkozz fel a Youtube csatornánkra is értékes tartalmakért ->>YouTube